Kárpátaljára utazott mind a négy magyarországi református püspök

A magyarországi reformátusok támogatásáról biztosította a kárpátaljai testvéreket a négy magyarországi református püspök Beregszászon, amikor Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspökkel találkoztak. A történelmi jelentőségűként is értékelhető látogatáson az adományok mellett a magyarországi református közösségek, a magyar nép mély együttérzését, a nemzeti összetartozást, a határon átnyúló szeretet üzenetét is magukkal vitték a háború sújtotta ország békés részébe.

A reformátusoknak nincs fegyveres háborújuk, hanem a lelkekért harcolnak. Erről beszélt Balog Zoltán, a Zsinat lelkészi elnöke a beregszászi református templomban mondott igehirdetésében. A püspök legalább olyan fontosnak nevezte azokat, akik Kárpátalján maradtak, mint az otthonukat elhagyókat, akik – mint fogalmazott Magyarországgal kapcsolatban – „hazajöttek otthonról”. Hozzátette ugyanakkor, hogy szeretnék, ha ők is visszatalálhatnának szülőföldjükre.

_DSC9287.jpg

Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdet igét a kárpátaljai Beregszászon 2022. március 4-én

Fotó: Zelenka Attila

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arra emlékeztette a kárpátaljai reformátusokat, hogy évszázadok óta összetartoznak velük, egymás részét képezik. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke pedig azt hangsúlyozta: szükségünk van egymásra, de szükségünk van az emberen túli, isteni segítségre is. Isten arra bátorít bennünket – folytatta –, hogy még háborús helyzetben is bízzunk a gondviselésében. Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke látogatásuk céljáról azt mondta: szerették volna tettekben is kifejezni a kárpátaljai testvérekkel való összetartozásukat. „Nem hagyunk el benneteket, számíthattok ránk, de az Isten sem fog elfeledkezni rólatok” – fogalmazott.

_DSC6622.jpg

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét a kárpátaljai Beregszászon 2022. március 4-én

Fotó: Zelenka Attila

Utolsóként Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Emlékeztett rá, hogy 2022-ben is – amelyet helyben a hálaadás évének hirdettek meg – van miért hálásnak lenni, hiszen Kárpátalját a háború nyolcadik napján sem érte támadás, és így ez Ukrajna egyetlen biztos menedéke. Mint mondta, örömmel kell szolgálni ebben a helyzetben is, hiszen, aki már adott egy kisgyereknek menedéket, aki tudott akár egy menekültnek igeverset mondani, az tudja, mit jelent örülni. Megköszönte a templomban ülő több mint hetven lelkipásztornak, hogy nem mentek el Kárpátaljáról, és segítenek a menekülőknek.

_DSC6558-2.jpg

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és a négy magyarországi református püspök

Fotó: Zelenka Attila

Az istentiszteleten részt vett Novák Katalin, a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete is, aki együttérzéséről biztosította a kárpátaljai reformátusokat. Mint mondta: hoztak az otthoniak szeretetéből, reménységéből, hitéből.

_DSC9174.jpg

Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) elnöke, Novák Katalin, az MRSZ jószolgálati nagykövete és Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója (b-j)

Fotó: Zelenka Attila

A szervezet a küldöttséggel együtt négy és fél tonna tartós élelmiszert, higiéniai, gyógyászati segédeszközöket vitt adományként Kárpátaljára. A püspökök ezenfelül száz új református énekeskönyvet is adtak a beregszászi reformátusoknak.