„Ezek az egyházi kiadványok annyira bénák” – ezt az éles kritikát fogalmazta meg az egyik professzor Szabó Eszternek a felvételijén, az Iparművészeti Egyetemen. A megjegyzés a tervezőgrafikust nem elbizonytalanította, inkább bizonyításra ösztönözte. Nemcsak az általa tervezett és újonnan megjelenő keresztelési, házassági és konfirmációs emléklapokról beszélgettünk, hanem a Magyarországi Református Egyház arculati elemeinek létrejöttéről, a már jól ismert csillag- és indaminták eredetéről, jelentéséről és jelentőségéről is.
Hogyan fogadták a református lelkész családban, hogy grafikus akar lenni?
Már gyerekkoromban nagyon szerettem rajzolni, és a szüleim alapvetően támogatták ezt az érdeklődést. Beírattak egy kurzusra, ahol a tanárunk komoly alapokat adott. Ugyanakkor hosszú távon más pályát szántak nekem. Visszafogott lélegzettel várták, hogy hátha kidobnak az egyetemi felvételiről, és vége lesz ennek az „őrületnek”. Senki nem számított rá – én magam sem –, de elsőre bekerültem az Iparművészeti Egyetemre, ami akkoriban hatalmas dolognak számított. Az, hogy a Magyarországi Református Egyház arculati elemeivel is foglalkozom, egészen odáig nyúlik vissza, amikor az egyetemi felvételin a tanár urak személyes kérdéseket is feltettek, és kiderült, hogy egy egyházi iskolába, a Deák téri Evangélikus Gimnáziumba jártam. Ekkor a felvételit vezető professzor megjegyezte, hogy „ezek az egyházi kiadványok annyira bénák”. Én erre naiv bátorsággal azt válaszoltam, hogy ha felvesznek az egyetemre, legalább itt megtanulhatom, hogyan legyenek jók a kiadványaink. Bennem ragadt ez a felvételi beszélgetés. Később is úgy éreztem, hogy ennek a kissé túlzó kritikának volt némi alapja, és úgy láttam, hogy erre a területre nem igazán szándékozott belépni senki. Nem éreztem azt, hogy bárki ebben feladatot látott volna.
Szabó Eszter tervezőgrafikus
Aztán ahogy haladtunk előre az időben, történt egyfajta vizuális „robbanás” a világban. A református egyház akkori kommunikációs vezetése részéről is megjelent az igény arra, hogy láthatóvá tegyék az egyházat. Ki akartak lépni a templomok falai közül, megmutatni az értékeinket, az általunk végzett szolgálatokat a világnak online és offline téren is. Ehhez szükségessé vált egy arculat, amivel az egyház kommunikálni tud, és amit az emberek vizuálisan a református egyházhoz kötnek. 2017 őszén a Magyarországi Református Egyház meghirdetett egy meghívásos pályázatot az arculati elemek elkészítésére. Akkor kezdte az óvodát az első gyermekem, a második pedig féléves volt, vele még éjszakáztam. Ebbe az élethelyzetbe próbáltam beszorítani a munkát, így többször is elbizonytalanodtam, hogy elkészítsem-e és benyújtsam-e egyáltalán a pályázati anyagomat. Két kisgyermek mellett, otthon nem volt egyszerű dolgozni. A folyamat során egyszer vissza is léptem, mert úgy éreztem, nem tudom elég jól elkészíteni a tervet, de végül rábeszéltek és támogattak abban, hogy folytassam a munkát, és végül pozitív visszajelzést kaptam. Az én pályamunkámat választották ki. Örülök, hogy kitartottam, mert a szívügyem volt, hogy létrejöjjön a református egyház új arculata.
Hogyan inspirálódott az arculati terv készítésekor?
Dédnagyapám, Szabó Imre, aki a Fasorban volt esperes a két világháború között, írt egy hat prédikációból álló igehirdetés-sorozatot, amelyben a református szimbólumokat vette sorra. 2010-ben az édesapám, Szabó István püspök kezdeményezésére a prédikációk megjelentek könyv formátumban, amihez én készítettem a grafikákat. Ehhez az anyaghoz tudtam visszatérni, amikor a református szimbólumok témájában próbáltam elmélyülni. Nem volt egyszerű a tervezési folyamat, mert több dolognak kívántam egyszerre megfelelni. Egyrészt létre szerettem volna valami olyat hozni, ami egyértelműen a reformátussághoz köthető és ami vizuálisan visszafogott, de lendületes is egyszerre. A protestáns egyházban és a református kultúrában eredendően van egy puritánság, de szerettem volna megmutatni, hogy ami egyszerű, dísztelen, az nem kell, hogy azt jelentse, hogy felületesen megtervezett vagy igénytelen. Véleményem szerint létre lehet hozni vizuális igényességet egyfajta mértéktartással ötvözve. Sokat keresgéltem, hogy mi lehetne az, ami eltávolít a tradicionális világ nehézkességétől, de mégsem szakít el a régi, időtálló hagyományoktól. Így lett a csillag a központi szimbólum, ami ott van szinte minden templomtornyon. Számomra ez egyfajta égi útmutatást is szimbolizál. De a csillag a reformátusoknak a Kálvin-csillag miatt is fontos szimbólum. A grafikán megjelenő bronz szín pedig a templomtornyokon található csillagok bronz színére utal vissza.
Hogyan jött létre az indaminta?
A csillag mellett itt tudtam igazán megjeleníteni a saját vizuális koncepciómat. Az egymásba fonódó indák motívuma számomra a kapcsolódást szimbolizálják, Istennel és egymással. Az indamotívum jelenik meg az új énekeskönyvön is, amit 2021 óta használ hivatalosan az egyház, és ehhez kapcsolódnak az új emléklapok is. Fontos volt, hogy egyértelmű legyen, hogy összetartozó tárgyakról van szó. Ezt az együvé tartozást segíti a vizuális világ és a szimbólumok egységes képi megjelenítése.
Következő lépésként miért pont az emléklapokkal kezdett foglalkozni?
A Kálvin Kiadó keresett meg az arculati elemek elkészültével egy időben, és kértek fel, hogy dolgozzak az emléklapokon is. De ez a munka akkoriban több okból kifolyólag nem jött létre. Később, amikor egy évekig tartó súlyos betegségből felépültem, elhatároztam, hogy nem lesz több nyitott kérdés az életemben. Amikor az ember visszajön a legnagyobb mélységből, akkor mindent átértékel. Ekkor elővettem az emléklapok ötletét is, és elkészítettem a terveket, majd újra megkerestem a kiadót. Így a betegségem utáni belső bakancslistámról lekerült ez a feladat, és örömmel tekintek az elkészült emléklapokra.
Meséljen az emléklapokon látható képi világról!
A házasság megáldáshoz kapcsolódó emléklapon az egymás felé forduló madarak a népi ornamentikában is megtalálhatók, egyúttal a szerelem és az egymás felé fordulás jelképei is. A keresztelési emléklapon található szív egy, a Zsinati Hivatal munkatársaival való, közös gondolkodás eredménye. A motívum egy Kálvin Jánoshoz kötődő képhez kapcsolható, a lángoló szívet tartó kéz ábrájához. A konfirmációs emléklapra eredetileg csak a kelyhet képzeltem el. Itt is a Zsinati Hivatal munkatársai részéről érkezett a kérés, hogy a kenyér is jelenjen meg rajta. Örülök ennek az észrevételnek, mert szerintem teljesebb lett általa az emléklap.
Honnan tudja, hogy kész van egy anyag?
Egyszer csak le kell zárni a munkát. Habár nincs nagyon hajlamom a részletekben elveszni, de azért az ember mégis mindig azt érzi, hogy soha nincs kész. Most is, ha ránézek valamelyik emléklapra, látom, hogy egy kicsit arrébb lehetett volna tenni egy levelet, vagy más irányba húzni egy szárat, és ezt a gondolkodást a végtelenségig lehetne folytatni. Szerintem egyszer csak el kell fogadni azt, hogy valami jó, elfogadható és eddig jutott. Itt fontos elmondanom, hogy az én munkámnak nincs vége ott, hogy elkészítem a grafikát. Az emléklapok megalkotása során még egy hosszú együttműködési folyamat kezdődött el a nyomdával és a Kálvin Kiadóval. Más az, amikor a monitoron látom a munkámat, és megint más, amikor elkészül a nyomdában a termék. Helmle János nyomdász szakértelme nélkül nem lettek volna ilyen szépek az emléklapok. Úgy éreztem, hogy ő is szívügyének tekintette ezt a munkát, és a szakmai elkötelezettségével végig nagylelkűen segített engem. A Kálvin Kiadó ötlete és javaslata volt, hogy kisméretűek legyenek az emléklapok. Ezzel a gondolattal én is hamar tudtam azonosulni, hiszen a korábbi emléklapok a nagyobb méretük miatt általában a fiók mélyén kötnek ki. A mostaniak viszont beférnek a közepes méretű Bibliákba. Így a Bibliában őrizve időről időre elő lehet venni őket, és vissza lehet gondolni a fontos alkalmakra. Mindannyiunk célja az volt, hogy egy-egy emléklap ünnephez méltó tárgy legyen, ne pusztán egy dokumentum a sok közül. A Bibliánkban sokan őrzünk olyan dolgokat, például könyvjelzőket, apró gyerekrajzokat, igés kártyákat, amelyek valami miatt fontos, személyes emléket jelentenek számunkra. Ezeknek az egyike lehet mostantól valamelyik emléklap is.