A keresztyén ember (is) újra és újra etikai döntéshelyzetbe kerül. Lehet-e ezekben a helyzetekben a Szentírás szava perdöntő? A válasz egyértelműen igen, bár nem mindenki ért ezzel egyet. Tény, hogy az Újszövetségben – maga Jézus is (Mt 19,4–6) – kézenfekvő módon érveltek az Ószövetséggel etikai kérdésekben, és ez történt az egyház későbbi évszázadaiban is, kiterjesztve a hivatkozást az egész Szentírásra. Ahol a Bibliát teljes egészében Isten kijelentésének tartják, ma is vitán felül áll, hogy mind a regula fidei, mind a regula morum, azaz hit- és erkölcsi kérdésekben egyaránt az a perdöntő, ami „írva van”.
Ez az érvelési mód a történetkritikai kutatások nyomán változott meg az egyházban, amelyek hatására a Biblia sokaknak emberek vallásos tapasztalatainak archívumává degradálódott, elveszítve isteni tekintélyét. Ennek romboló hatása lett etikai kérdésekre nézve is. E szemléletben ugyanis nemcsak az Ó- és az Újszövetséget fordították szembe egymással, de az evangéliumokat és az újszövetségi leveleket is, amelyekben a teológusok különböző hangsúlyú, egymásnak ellentmondó etikai elveket véltek felfedezni. A Szentírásra való megfellebbezhetetlen hivatkozás sokak számára így vált lassan a múlt részévé. Az egzisztencializmus elterjedésével pedig maradt a szituációs etika, amelyben nincsenek örök érvényű, mindenkire és mindenkor vonatkozó isteni erkölcsi alapvetések, csak a kérdések individualista értelmezése. Az autentikus, bibliás keresztyénség azonban soha nem járt ezen az úton, hanem tartotta magát a Második Helvét Hitvallás szavaihoz. Azt persze be kell látni, hogy nem mindig egyszerű az Isten szavára való hivatkozás etikai döntéshelyzetekben. A teljes Szentírást kell ugyanis figyelembe vennünk. Ezért fontos annak összefüggéseiben való ismerete, állandó, alázatos tanulmányozása. Ezzel ugyanis elkerülhető a biblicizmus, vagyis bibliai Igék atomisztikus (nem összefüggésszerű és nem az egész Szentírás szellemében történő) használata és önkényes értelmezése. Döntéseinkben számításba kell venni, mit jelent az, hogy Krisztus betöltötte helyettünk az ószövetségi törvényt, ez alapján pedig azt, hogyan és mit erősített meg abból nekünk, ugyanakkor mi nem vonatkozik már ránk. De ha a Szentlélek új utakon vezet is minket, tudnunk kell, hogy azt sohasem teszi a Szentírás szellemiségével és szavaival ellentétes módon (Jn 10,35). Erkölcsi döntéseinkben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kortörténetet, de ha a Második Helvét Hitvallásban rögzített református hermeneutika nagy szabályával közelítünk a Bibliához, akkor a régi szövegek tanítását bátran alkalmazhatjuk korunk etikai problémáira is!
Jochem Douma konzervatív holland etikus négy egyszerű módot nevez meg, ahogyan a Szentírással Isten minket, késői keresztyéneket is segít döntéseinkben:
1. Sok erkölcsi kérdésben nincs nehéz dolgunk, hiszen a Biblia egyértelmű utasításokat ad arra nézve, mit tegyünk és mit ne, mi jó és mi rossz. A tízparancsolat, a hegyi beszéd vagy Salamon szavai direkt útmutatások. Ezekkel ellentétesen ne cselekedjünk, és ezekkel ellentétes tettekre Isten Lelke soha nem is indít senkit, ma sem!
2. Vannak azonban etikai kérdések, amelyekben direkt módon nem tudunk a Bibliára hivatkozni. Ez sok esetben abból adódik, hogy más korszakban élünk. Férfiak és nők, hatalom birtoklói és alávetettek, szülők és gyerekek más kapcsolatban vannak ma egymással, mint a bibliai időkben. Az emberi jogokról, a vallásszabadságról mást gondolunk, mint a régiek. A demokrácia, a tudomány sok mai kérdése ismeretlen volt a Biblia szerzőinek. Van sok jó és egyúttal sok rossz változás is. Közhely, hogy világunk rendkívül bonyolult hely lett, de ez nem jelentheti azt, hogy a jó és rossz megítélésében már nincs szerepe a Bibliának. Isten minket sem hagy magunkra. Be kell látnunk tehát, hogy a világ mostani fejlődésének bizonyos kérdéseiben ugyan nem tudjuk megmondani, merre haladjon tovább, de azt igen, mire vigyázzunk, mit kerüljünk el, mert az biztosan rossz! Vagyis a Biblia ugyan nem konkrét fejlődési irányt mutató könyv, de arról sok esetben világosan tanít, mit ne tegyünk. A keresztyéneknek figyelni kell például arra, hogy a modern társadalom se vesse meg Istent, és az emberek ne használják ki egymást! Az új technológiák alkalmazása az Isten képére teremtett embert ne állatiasítsa el, de ne is istenítse, ne zárjon ki senkit a közösségből, ne bélyegezzen meg senkit. A humán és biológiai kutatások minden tekintetben tartsák tiszteletben az Isten által teremtett emberi életet. A házasság, család, nemiség, a gyermek- és magzatvédelem, az idősek és a hatalom tisztelete kérdésében a teremtési rend ne sérüljön. Jézus nyomán mi is inthetjük tehát kortársainkat. Minden rossz irány és erkölcsi tendencia, politikai és egyéb korrupció, háború vagy bármilyen aberráció ellen szabad lelkiismerettel fel is kell lépnünk, felebarátaink javát pedig tőlünk telhetően elő kell mozdítanunk. A Szentírás tehát fenntartja minden kor társadalmával, moráljával és minden emberi viselkedéssel szemben a kritikusságát, erre kell figyelnünk döntéseinkben és abban, amit képviselünk a kortársaink előtt (Tit 3,8).
„…az írás fel nem bontható…” (Jn 10,35) „A Szentírásnak csak azt a magyarázatát ismerjük el igazhitűnek és helyesnek, amelyet magából a Szentírásból vesznek (tudniillik amely az eredeti nyelvek szellemében, a körülmények megfontolásával, valamint a hasonló vagy eltérő, több és világosabb helyek figyelembevételével készült), és amely megegyezik a hit és a szeretet szabályával, s főképpen Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét szolgálja.” (Második Helvét Hitvallás, II. fejezet)
3. A Biblia emellett azzal segít minket, hogy sok erkölcsi kérdéshez „direktívákat”, általános alapelveket ad arra nézve, merre haladjunk, ha a jót akarjuk követni. Vegyük például a mesterséges megtermékenyítés nagyszerű lehetőségét. Annak ellenére, hogy erről a Bibliában semmit sem olvasunk, vannak olyan szakaszok, amelyek hozzájárulnak e technológia helyes használatához. Hiszen minden embrió Isten teremtménye, embernek tekintendő, akivel ennek megfelelően kell bánni (Zsolt 139,15–16). Megölni őket sem szabad, így rajtuk halálos kimenetelű kísérleteket végezni vagy egyszerűen megsemmisíteni őket szintén tilos. A házasságot monogámnak tanítja az írás, amelyben nincs helye harmadik félnek. Tehát a megtermékenyítés módjainál és az embriókkal való bánásmódnál ezeket az állandó és örök érvényű tényezőket nem lehet figyelmen kívül hagyni. És amíg a 2. pontban azt mondtuk, hogy arra tanít, merre ne menjünk, addig a Szentírás ezen funkciója éppen arra terel, amerre mennünk kell, ha a jót keressük (2Tim 3,16–17). Vannak tehát etikai kérdések, amelyekben a Biblia a helyes irányt határozza meg, de hogy konkrétan mi a jó, az a mi felelősségünkre és belátásunkra van bízva. Ilyenkor a Szentlélek által megújított értelmünket (tertia ratio) kell használni imádságos szívvel, különösen, ha olyan etikai kérdésekben kell állást foglalnunk, amelyekkel keresztyén elődeink nem szembesültek.
4. Végül vannak olyan kérdések, amelyekben a Biblia példákat ad elénk, és ezek jó útmutatást jelenthetnek nekünk etikai döntéseinkben. Azt értve ezen, hogy gyakran egyszerűen Jézus és a bibliai személyek, illetve az egyháztörténeti hithősök nyomdokain kell haladnunk (Zsid 11). A legnagyobb példánk maga Jézus. Mindenképpen emlékeztetni kell magunkat arra, hogy az egyház nem velünk kezdődött. A Szentlélek előttünk is kijelentette magát a hívőknek, és bizonyos kérdésekben csak követnünk kell a jól kitaposott ösvényeket, természetesen kerülve a tradicionalizmust, mert nem igaz, hogy mindent úgy kell tenni, ahogy a régiek, mert az a jó. Sajnos az elődeink is tévedtek, tettek rossz dolgokat, ezekből is tanulhatunk. A Biblia nem egyszerűen szabálygyűjtemény, hanem Isten és ember szövetségének a könyve, amely leírja megváltásunk történetén túl azt is, ahogyan a régiek döntései, küzdelmei által megszületett a keresztyén etika és erény. Sokszor rengeteget jelent, ha tudjuk, mit tettek egykor hozzánk hasonló hívők a mieinkhez hasonló helyzetekben a Szentlélek vezetésével. Végül jegyezzük meg: a Szentírás helyes használata etikai döntéseinkben mindig megköveteli, hogy élő kapcsolatunk legyen Jézussal és az ő gyülekezetével! Egy keresztyén sem él buborékban, senki sem dönthet semmilyen kérdésben önkényesen, hanem mindenkinek számolnia kell azzal, hogy ő Jézus megváltottjaként egyúttal egy közösség tagja is, amelyben mindegyikünk minden tette a többieket is érinti.
„Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.” (Tit 3,8) „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,15–16) „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3,16–17)
A szerző a Soltvadkerti Református Egyházközség lelkipásztora.