Keresztyénként a divat világában

Beszélgetőpartnerem vidám, közvetlen és művészien csapongó, tele élettel és a munkája iránti lelkesedéssel. Bevezetésként az első telefonbeszélgetésünket elemezzük, amely elgondolkodtatta: külsejük alapján mennyire formál másokról véleményt, ám arra jutott, ez nem jellemző rá.

– A ruházat nyelvrendszer, számos információt hordoz. Ma már társadalmunk és az emberek sokrétűsége miatt nincsenek behatárolt divatirányzatok. Nem az a lényeg, mit viselünk, hanem az, hogyan, mennyire vagyunk magabiztosak a szettünkben, azaz ismerjük önmagunkat, az alkatunkat, a színeinket, a személyiségünket – vélekedik Illéssy Lenke, akivel kitérünk a női testalkatokra is. – Öt típust emlegetnek a szakmában: a homokóra, a téglalap, a kerek, a fordított háromszög, illetve a körte alkatot – viszont egy kicsit mindannyian eltérünk a szabályostól. A nyugati társadalomban a homokóra-sziluett gyönyörködteti a leginkább a szemet, viszont ez keveseknek adatik meg, hangsúlyozással azonban elérhetjük a hatást. Ehhez nézzünk tükörbe, és állapítsuk meg, mely részeinket szeretjük a leginkább magunkon, és ezeket világos, vidám színekkel hangsúlyozzuk! Az eltúlzott idomokat sötétebb árnyalatokkal rejthetjük el – osztja meg az alapelveket, azt is elárulva, hogy önmaga a fordított háromszög és a kerek alkat között van, ezért szabadon hagyja a kezeit, feszesebb nadrágokat hord, mélyebb a dekoltázsa, és sötétebb felsőket visel egy-egy élénk sállal. Öltözködési tippjeinél a formákra is kitér: a keskeny vállat fodrokkal, széles gallérral erősíthetjük. Akinek széles a csípője, annak általában vékony a dereka, az ilyeneknek előnyös az A vonalú szoknya.

A férfiakról is megosztja a tapasztalatait. – Náluk a visszafogott színekkel játszhatunk, de már fazonokkal, formákkal kevésbé. Mellőzik az aszimmetrikus gombolást, a más színű cérnát a gomblyukon, akár a dupla vagy sokzsebes ruhadarabokat. A férfiak a megszokásaikhoz ragaszkodnak, kevésbé akarnak kitűnni, mint a nők, akik vágynak az elismerésre és a dicséretre.

A formatervező arra is felhívja a figyelmünket, első találkozáskor nem a bemutatkozó nevére, hanem a sziluettjére figyelünk, azután az arcára, majd a fejére. Elsőként a külsőnk és nem feltétlenül a beszédünk nyújtja a legtöbb információt. Már amikor a sarkon meglátjuk a másikat, tudattalanul azonnal eldöntjük, szimpatikus-e, barátkoznánk-e vele – elhelyezzük a személyiségünk rendszerében, amely feltételezésekből áll. Ha ad magára, akkor feltétlenül jómódú, céltudatos; ellenben ha szakadtan érkezik, vagy nem az aktuális divatnak megfelelően, biztosan lázadó, vagy talán igénytelen ember. Úgy tapasztalja, hogyha egy különc öltözetet bátran és büszkén viselnek, akkor azt idővel a környezet is elfogadja.

– A jó színválasztás fél siker. Ismerve a szemem, a hajam és a bőröm színét, könnyen kitapasztalhatom, mely árnyalatok illenek hozzám, mivel a barátaim, családtagjaim óhatatlanul is megdicsérnek, ha eltaláltam a megfelelőt: „De jól nézel ki!” „Milyen szép vagy!” Így van ez a fazonválasztással is, felkapják rá a fejüket az ismerősök – magyarázza a dizájner, és hozzáteszi, hogy a belső harmónia átsüt a külsőnkön. – A ruhaválasztás adhat magabiztosságot, nem mindegy azonban, hogyan hordja az ember. Több minden befolyásolja a megjelenést: milyen napja van, milyen időszakot él meg lelkileg, ha nem alszik rendesen, nem figyel a testi kondíciójára, hiába jól öltözött, nem tudja megnyerően viselni – részletezi az IlleOlla márka alapítója. Hangsúlyozza a másik dicséretét: ne hagyjuk figyelmen kívül, ha egy ruhadarab jól áll az ismerőseinknek, ezzel is kapcsolatot teremtünk velük.

Arra a kérdésre, keresztyénként mennyire lehet cél a figyelemfelkeltés, így válaszol: – Az ember egyszerre szeretne tartozni valahová és különbözni a többiektől. Némelyikünk rendkívül elzárkózik a társadalomtól, renitensnek véli magát, a punkok például a jelképeikkel, kiegészítőkkel, a színekkel vagy a szakadtságukkal határolódnak el. A többség csak kissé akar különbözni, nem annyira, hogy megnézzék vagy kibeszéljék a háta mögött. A közösségben átvesszük egymástól az újdonságokat, látom ezt az ovis gyermekeimnél is. Ha a társa pónis táskával érkezik, este már jön a kérés, „Mama, pónis táskát szeretnék, Ritának is az van” – kacag fel az édesanya, majd így folytatja: – Minden csoda három napig tart, ha ez lecsengett, jön a következő újdonság. Keresztyénként a legutolsó divat követésénél – főleg ha nem tudunk azonosulni vele – fontosabb az ápoltság, az önazonos öltözködés, amely az értékrendünket, a személyiségünket tükrözi – mutat rá.

Felvetődik Pál apostol szava: „…az asszonyok is tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával…” Érdekes módon csupán a nők öltözködésére ad tanácsot Timóteusnak. Lenke szerint ennek az oka talán az: nőként jellemző ránk, hogy túlzásba esünk a külsőségekben. – Esetemben nem is az öltözködés, inkább a tervezés ragad magával. Olykor formákról, ruhákról, szakmai problémák megoldásáról álmodom, a munkámmal kelek és fekszem. Ha túl sokat foglalkozunk a külsőségekkel, akkor „elvész” a lelkünk. A smink lehet erre példa: egy kevés a külsőnk előnyére válhat, viszont ha túl sokat viszünk fel belőle, elfedjük a valódi arcvonásainkat, és műhatást keltünk. „Minden szabad nekem, de nem minden használ”, ahogy Pál apostol írja a korinthusbelieknek, a mérték a lényeg. Ihatunk bort, ehetünk csokoládét, de ne legyünk falánkok – magyarázza.

Illéssy Lenke úgy véli, ma már majd mindenki divatkövető, akkor is, ha némelyek tagadják, hiszen a divat a bolti kínálatot is meghatározza. – Keresztyénként magunk is részesei vagyunk a kornak, amelyben élünk, és valószínűleg hívő emberek is hordtak például charleston ruhákat a 1920-as években – vélekedik. – Na de mi a helyzet a használtruha-kereskedésben vásárlókkal? – boncolgatjuk. – Az is egyfajta életszemlélet. Manapság a fenntartható divat korát éljük, említhetném a „zero waste”, „nulla hulladék” életmódot vagy akár a vegán étrendet – ezek is részei a divatnak. Nemcsak azok látogatják a használtruha-üzleteket, akik nem tehetik meg, hogy újat vegyenek, hanem azok is, akik környezettudatos vásárlásnak vélik, vagy akik ott találnak megfelelő fazont, mindenki másért lépi át a küszöbüket. Manapság a retró is divat, a fiatalok között tombol a hetvenes-nyolcvanas évek – érkezik a válasz. A vállalkozó a „slow fashion”, „lassú divat” híve. Kínálatában is erre törekszik. Kabátjait is hat-nyolc évre varrja. Figyelmeztet, hogy ne csapjuk be magunkat, a divatot a profit motiválja és mozgatja. – A lassú divat koncepciója ilyen szempontból kissé öngól az Ille-Ollában, de úgy érzem, maradandót és hosszú távra kell alkotnom, hiszen ha nem is az életünket, de annak egy szakaszát meghatározza egy minőségi ruhadarab – hangsúlyozza.

– Az épített környezetünk, a viselkedésünk, a beszédünk hozzátartozik az adott kor jellegzetességéhez, divatjához. Ma a gyermekek és a felnőttek is indulatos, ronda szavakat használnak egymással. Ez a fajta megalázó kommunikáció a külsőben is észrevehető, amikor nem az alkalomnak megfelelően öltözködnek. Némelyek otthoni sportruházatban, szakadt nadrágban, edzőcipőben jelennek meg az Operában, így sem a környezetüknek, sem önmaguknak nem adják meg a tiszteletet. A mai kor divatja, hogy az ünnepnapokat hétköznapként éljük meg. Ugyanazt a pólót és nadrágot vesszük fel vasárnap Isten házába menet, mint amit csütörtökön, pedig nekünk lenne másra szükségünk, ahogy az imádkozás sem az Urat, hanem minket szolgál elsősorban.

Lenke azok közé tartozik, akik tinédzserként elhívást éreztek a lelkészi szolgálatra. Ahogy fogalmaz, amilyen fiatal volt, olyan elszánt: prédikációkat jegyzetelt, gyermek-istentiszteleteket tartott. Viszont miután a dédnagymamája megtanította lábbal hajtós varrógépet használni, magával ragadta az alkotás öröme. Mintegy tizenhat éves volt ekkor. – Lelki harcot vívtam magamban, még éjszaka is az ötleteimen dolgoztam, miközben iszonyatosan furdalt a lelkiismeret, hogy nem tudom abbahagyni. Úgy tettem le a mértéktelenséget, hogy annak adtam oda a kész darabot, akit kevésbé kedveltem. Valóságosnak éltem meg a lelkészi elhívást, miközben nem értettem, ha Isten arra szán, miért adott tehetséget az alkotáshoz. A tízszeres túljelentkezés ellenére elsőre felvettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, számos ösztöndíjat nyertem. Ki akartam próbálni magam, és az Úr megerősített és megáldott ezen az úton. Mindennap átélem a kegyelmét. Most arra keresem a választ, hogyan kapcsolhatom össze a két hivatást, miképpen szolgálhatom Istent és az embereket az alkotásaimmal. – Lenke örömét leli a munkájában, úgy véli, ezek nem csupán ruhadarabok. Öltözködési tanácsaival szeretné előmozdítani, hogy az emberek rátaláljanak a formáikra, színeikre, és ezáltal könnyebben fogadják el önmagukat, hiszen, ahogy mondja: mindenki csodálatos.

A négygyermekes édesanya megosztja velünk, hogy elsőszülöttje maga a vállalkozása volt. – Majd a világra jött a második gyermekem, aki valójában az első. Ez volt a baj! Számos konfliktust éltem meg a családban a hangsúlyeltolódás miatt. Amikor tavaly átértékeltem az életemet, rájöttem, hogy a közösségépítés, a kapcsolat Istennel és a családommal fontosabb a számomra, mint a munka, így a helyükre kerültek a dolgok. A vállalkozással együtt a félelem is lejjebb került a polcon, hiszen az rengeteg aggodalmat hozott magával – vallja meg az üzletasszony.

Lenke férje katolikus hittantanár, ezért a családjával misére járnak vasárnaponként. – Amikor korábban kelek a többieknél, a mellékhelyiségben van időm elolvasni a napi Igét – pironkodik az édesanya, pedig valószínűleg nincs egyedül a szokásával. – Ez segít, hogy napközben előttem legyen az igei üzenet. Amikor pedig biciklivel jövök munkába, a Mária Rádión önismereti sorozatot hallgatok. Innen tudom, hogy az önmagunkkal foglalkozás nem hívsági kérdés, sőt kötelességünk, és így Isten szavát is jobban megérthetjük, de sajnos a Szentírás olvasására már ritkán jut időm, legutóbb azonban felfedeztem, hogy az Újszövetség zenei aláfestéssel megtalálható a YouTube-on.

Kicsit körbenézünk a bemutatóteremben, a sarokban két varrógép, Lenkéén igés kártya a Józsué könyvéből: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.” Előhúzza a medalionját a felsője alól. „Légy erős és bátor” – olvassa le róla. – Kell a megerősítés, mivel gyakran bizonytalan vagyok, viszont amikor fölveszem a nyakláncomat, elolvasom az Igét, az az egész napomat áthatja. Sokat kételkedem, még nem tudom, hogy ez művészi attitűd-e, vagy hiba, hiszen gyakran a kételyeim visznek előre. Egy elrontott szabásmintánál például, miközben újra nekiállok, jön a felismerés, és már meg is oldottam a szakmai dilemmámat, ami után sokkal magabiztosabbá válok.

Leül a géphez, övet készít a kedvünkért, miközben a varrásról diskurálunk, és annak öt legfontosabb tényezőjéről. Nyomatékosítja: választásnál az anyagot nem elég csupán kézzel megtapogatni, az arcához is odaérinti, hogy megtudja, elfogadható-e a bőrének. Varrásnál azonban kiderülhet, hogy hiába szép és kellemes, ha a gép ráncolja vagy nem viszi. Mint megtudjuk, az anyagot az azt viselő korosztály is meghatározza. – A harmincasok inkább jersey típusú, elasztikus pólóanyagot viselnek. A fiatalok már nem feszengenek kényelmetlen ruhában, ha némelyek mégis, annak megvan a miértje. A kényelmet szolgálja az anyag kezelhetősége is, hogy gépben mosható legyen – osztja meg tapasztalatait.

A dizájner sokat időz a milliméterekkel a szabásmintánál, mivel az határozza meg például a kabát sikkességét, formakövetését, kényelmességét. – Más tűt használunk az egyes anyagokhoz; nem mindegy, keskeny vagy vastag talppal dolgozom-e a varrógépen; ugyanígy fontos a cérna vastagsága és az öltés nagysága… – talán az olvasó is kezdi elveszíteni a fonalat, az viszont egyre világosabb, hogy varrni közel sem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre elképzeli az ember.

Mintha a bemutatóterem a szivárvány egyik tövében állna. Lenke softshell anyagból készült, sportosan elegáns kabátjai legalább tizenöt-húsz színben sorakoznak, különböző fazonokra és alkatokra szabva.

– Szeretek feketét és fehéret használni, számomra a kezdet és a vég szimbólumai, kollekcióm mintha a köztük lévő spektrumot mutatná be – jelenti ki. – Keresztyénként, Jézust követve valóban ilyen színes lenne az élet? – kérdezzük, készülve a búcsúzásra. – Talán még színesebb, még szabadabb. Hiszen az önismerettel a bűneinket is jobban felismerjük, és azután könnyebben válunk meg tőlük. Nem mondom, hogy a szivárvány összes színe az enyém lesz az életemben, hanem csak az a kis szakasz, amelyet az Úr szán nekem. De az színes lesz!