Készüljünk nagypéntekre és húsvétra passióénekekkel!

A böjti időszakban egyre inkább Krisztus szenvedésére, halálára emlékezünk. Böjt utolsó két hetében az egyházi szokásrendben passióénekeket énekeltek a gyülekezetek. Ezt a hagyományt szeretnénk feleleveníteni olvasóink számára, hogy a gyülekezetekben vagy otthon énekelve készüljenek a megváltásunk lényegét felmutató ünnepre.

A böjti idő utolsó két hete megváltásunk nagy titkára: Krisztus kínszenvedésére, halálára és feltámadására való emlékezés ideje. Ősi keresztyén hagyomány, hogy ezt az evangéliumokban található passiótörténet felidézésével tesszük. Új énekeskönyvünk egyik különlegessége a 907. oldalon található passióének, amely a reformáció évszázadában keletkezett, magyar szövege a zsoltárfordító Szenci Molnár Alberttől származik. A verses szöveg a közismert 68. genfi zsoltárra énekelhető, és így alkalmas arra, hogy gyülekezeti vagy más – családi, iskolai, idősotthoni – körülmények között, de énekes formában is felidézzük a passió történetét. Ez történik majd például a nagypénteken megszólaló mezőtúri rádiós istentisztelet-közvetítésen: a helyi református kollégium karnagya, zenetanára, Marczi Ernő és diákjai adják elő egyszerű formában Krisztus szenvedésének történetét.

Az ismert dallamnak köszönhetően a passióéneket azonban nemcsak kórusok, hanem az egész gyülekezet énekelheti. Az ének hossza miatt azonban javasolják a versenkénti – pl. két csoport közötti – váltakozó éneklést. Ha a jelenlévők között néhányan szólóénekre is vállalkoznak, lehetséges a passióének dramatizált megszólaltatása is. Ebben az esetben a történet szereplőinek – dőlt betűvel kiemelt – szövege szólóhangokon szólalhat meg.

b1029846-64157fba3a.jpg

Fotó: Sebestyén László

Érdemes akár önálló alkalomra összegyűlni a passióénekléshez. Az ének részekre osztva is énekelhető a passió-istentiszteleten, az egyes szakaszokat rövid, igemagyarázattal, imádsággal, vagy válogatott igeversekkel megszakítva.

Ha nem istentiszteleti keretben hangzik fel, passióéneklésünket keretezhetjük J. S. Bach e korálra írt két, különösen szép feldolgozásának meghallgatásával. Kezdésként Fekete Károly püspök bevezető szavaival, az ő előadásában hallhatjuk az O Mensch bewein dein Sünde groß című (BWV 622) orgonakorált, zárásként pedig a Máté passió első részének zárókórusát hallgathatjuk meg, mely kórussal és zenekarral idézi fel az első versszak szövegét.

Biztatjuk gyülekezeteinket, hogy a böjt végén mélyedjenek el a megváltás lényegében, a nagypénteki történetben, passióéneklés és passió-istentiszteletek révén is.