Trócsányi László, a KRE rektora a személyes hit és a közösségi feladatvállalás összefüggéseiről, míg Nagy István agrárminiszter a keresztyén ember magvetéséről, Isten eszközévé válásáról beszélt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. A konferencia programjában új elemként jelentkező esti rövid hitvallások igazán személyessé tették az esemény légkörét.
Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora Hitélet és közélet címmel mondott rövid beszédet a balatonszárszói konferencia első napján.
"...az egyetem, universitas, tehát szellemi szabadságot képvisel, de ez nem zárja ki, hogy megmutassuk, miben hiszünk. Sőt, ez a feladatunk."
Az egyház a közjót képviseli
„A hitélet számomra a személyes istenhit, amelyet egyénileg, a családban vagy a gyülekezetben élek meg. Számomra ez a hit az emberi létezés értelme: tudom, hogy miért élek, mit kell tennem, honnan jövök, merre tartok. Egy belső, felső hangra hagyatkozom és Isten Igéjére” – kezdte hitvallását Trócsányi László.
Mint mondta, a hitélet nem bezárkózó életmód, tehát törvényszerű, hogy találkozzon a közélettel. Ez a rektor esetében hatványozottan így volt. Kiemelte, ha nem lett volna rendszerváltás, akkor nem így találkozott volna e kettő az életében, hiszen a szocializmusban tudatosan szétválasztották a hit- és a közéletet.
A KRE rektora elmondta, a rendszerváltás idejére az útkeresés volt jellemző az egyházak szerepében is. Azóta kitűnt, az egyes hitközösségek történelmi szerepvállalása eltérő: vannak olyan egyházak, amelyek a társadalomban fontos feladatokat tudnak betölteni, hiszen ez hagyományuk része. Ilyen feladatnak nevezte az oktatást és ezzel rá is tért az általa vezetett református egyetem fontos feladataira. Mint mondta, addig nem vállalta el a rektori tisztséget, míg nem hallotta azt a bizonyos felső hangot.
Trócsányi László önmeghatározásában nem korábbi és mostani tisztségei szerepelnek első helyen: alapvetően tanárembernek tartja magát, a tanár legnagyobb felelősségének pedig a közösség megteremtését látja.
„A legtöbb hallgató izolált és magányos, feladatunk ezért a hallgatókkal foglalkozni. Családias légkörű egyetem szeretnénk lenni” – fogalmazott. A rektor a közösségteremtés több formáját is felsorolta: a szakkollégiumok működtetése, a sportélet, az egyetemi lelkészség mellett, alapvető fontosságúnak látja a tanár-hallgató személyes kapcsolatot, hiszen a tanár példakép lehet a diák számára. „Senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy higgyen: amit adni tudunk az a példa kisugárzó ereje. Vonzóvá kell tenni a hitet azok számára is, akik nem találkoztak ezzel.” Trócsányi László személyes példát is hozott a spirituális értékek átadására: „Alkotmányjogot oktatok, de ugyanúgy tudok beszélni a Tíz parancsolatról, Kálvin Instituciójáról, az emberi jogok kérdései körül megfogalmazódó keresztyén értékekről az óráimon. Ne értsék félre: az egyetem, universitas, tehát szellemi szabadságot képvisel, de ez nem zárja ki, hogy megmutassuk, miben hiszünk. Sőt, ez a feladatunk.”
A rektor szerint a mai értékválság idején ez még fontosabb, mint valaha. Úgy látja, Nyugat-Európában az egyházakra mint a civil élet egyes lobbiszervezeteire tekintenek, ezért azok sokszor önfeladásba merülnek. „Mi most is arról beszélünk, hogy felelősségünk van! Az egyház nem lobbiszervezet, hanem közjót képvisel, amely nem csak a hívők, hanem a nem hívők számára is fontos kell, legyen. A vallásunk közösségi ügy” – mondta. Egy Ravasz Lászlótól vett idézetre utalva ehhez még hozzátette: a református egyház feladata megtalálni az individuum és a közösség közötti kapcsolatot.
Hitvallása végén Trócsányi László a konfirmációjakor kapott igeverset olvasta fel: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1,9) Annak idején, amikor kapta ezt az áldóigét még nem értette, de élete során egyre világosabbá vált számára üzenete: a hívő embereknek minden egyes napon ilyen bátor hittel kell helyt állni.
"A fák a szélviharra a gyökereikkel válaszolnak, az én hitem is ilyen."
„Tegyen Isten alkalmas eszközzé az Ige számára”
Ahogyan a földeken egész Európában, úgy a lelkünkben is aszály van – vont párhuzamot hitvallása kezdetén Nagy István agrárminiszter a Reformátusok Szárszói Konferenciájának harmadik napján. A mosonmagyaróvári presbiterként is szolgáló tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a mostani fórum áztató esőt jelent a résztvevők számára, ezért fontos neki is, hogy itt lehet, hiszen alkalma adódik megvallani hitét. Az agrárminiszter meghatározónak nevezte, hogy ne csak magunkban, hanem közösségi szinten is megvalljuk azt, hogy hiszünk Istenben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy keresztyén hitünknek cselekedeteinkben is meg kell nyilvánulnia, különben nem vagyunk hitelesek. A fák a szélviharra a gyökereikkel válaszolnak, az én hitem is ilyen – idézte fel.
Nagy István kitért arra is, hogy a gazdák, lelkészek és a tanárok mind magot vetnek. Az már rajtunk múlik, hogy hova esnek, tudnak-e gyökeresedni, megnőni. Vezérelveként fogalmazta meg, hogy Isten alkalmas eszköze lehessen. Akkor tud jó döntést hozni, helyesen cselekedni, megfelelni a társadalmi elvárásoknak.
A mostani, kihívásokkal terhelt időkben hangsúlyosnak tartja a tárcavezető a gazdák, a paraszti lét, a kétkezi munka becsületének visszaadását. Továbbá azt is, hogy hálát adjunk a mindennapi kenyérért, hogy étel kerül az asztalunkra, hiszen ezt sokszor természetesnek vesszük, és nem látjuk a munkát, az áldozatot mögötte.
Zárásként a reménységről szólt néhány szót Nagy István, Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből idézett. „A megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet…” (Róm 5,3–4). A tárcavezető hitvallásában úgy fogalmazott: az élet nehézségeivel Isten nem a kitartásunkat és a hitünket teszteli. Az Ige szerint a megpróbáltatások a Szentlélek egyik legszebb ajándékát, a reménységet hozzák létre bennünk azáltal, hogy Isten szerető gondviselését tapasztaljuk meg a legnehezebb helyzetekben.