Emlékezetes zenés áhítatot tartottak a hét közepén Budapest „református szívében”. Ez a szakrális esemény egyben a főleg protestáns klasszikus művek tolmácsolására tavaly megalakult Goudimel Énekegyüttes első fellépése is volt. Ezzel a rendezvénnyel elkezdődött a július elejétől augusztus végéig tartó, szerda délutánonként öt órakor kezdődő kétnyelvű istentiszteletek sora a Kálvin téri templomban.
Ez is része a nyári belvárosnak, ahol nemcsak a pestiek és a turisták nyüzsgése, a zsúfolt közlekedés, a bulinegyed zaja a meghatározó, hanem egy olyan hely is, ahol egy monumentális klasszicista templomban „vételezhető” minőségi zenés áhítat, és ahol a leghajszoltabb ember is lelki felfrissülést élhet át.
A Goudimel Énekegyüttes csak háromnegyed éve alakult, de máris profi minőséget mutatott be a Budapest-Kálvin téri református gyülekezet Zene és áhítat nevű sorozatának nyitóalkalmán. A kiugró színvonalra a tagok belső igényessége mellett az is magyarázat lehet, hogy többen Arany János karnagy, egykori iskolaigazgató munkájának köszönetően érlelődtek kitűnő kóristává a Baár–Madas Református Gimnázium kórusában, majd a volt diákokból kerek huszonöt éve megalakult Psalterium Hungaricum vegyes karban.
Külön érdekesség, hogy a kamaraegyüttest egyébként a középbariton fekvésben éneklő Fremda Balázs – egy multinacionális cégnél alkalmazásban álló HR-menedzser, az Érd-Parkvárosi Református Egyházközség tagja – verbuválta. Az előadás előtt a reformatus.hu-nak mosolyogva elárulta azt a kulisszatitkot, hogy ez is csak annak köszönhető, hogy gyermekei felnövekedvén már nem igényelnek annyi közvetlen apai jelenlétet, mint korábban, ezért maradt idő és energia erre a szenvedélyére is.
Fontos hangsúlyozni azt is, hogy az előadás teljes mértékben egybevág az énekeseknek a Facebook-oldalukon olvasható bemutatkozásával és krédójával: „Református kötődésű, kamaraéneklésre vágyó, lelkes amatőr zenészek közösségeként a klasszikus egyházi zene, főleg a protestáns hagyomány értékeit szeretnénk közvetíteni, megélve a bibliai buzdítást: hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. (Kol 3,16)” Telitalálat a nevük is, hiszen a hugenotta francia Claude Goudimel – aki 1572-ben, Szent Bertalan éjszakáján vesztette életét a reformátusmészárlásban – 1564-ben tette le az asztalra a százötven genfi zsoltár gyönyörűséges, többszólamú reneszánsz feldolgozását.
Az első énekblokkban főleg a magyar református énekeskönyvünk dallamai és szövegei csendültek fel olyan művekben, amelyek szerzői között ott találhatjuk nemcsak Goudimelt, hanem kortársát, Johann Waltert, vagy éppen a XX. századi Bárdos Lajost is. A blokk végén Heinrich Schütz német barokk komponista egyik motettája szerepelt, ami a „Mert úgy szerette Isten a világot…” kezdetű aranymondásnak ad csodás zenei foglalatot.
Ezután a vendég igehirdető, Karsay Eszter nyugalmazott lelkipásztor tartott áhítatot a Kálvin téri templomban, méghozzá két nyelven (magyar mellett angolul), hiszen ilyenkor a legtöbb jelenlévő külföldi turista. (Ez igazolódott is, miután az est folyamán egyre jobban benépesült a templomtér.) Fő mondanivalói között szerepelt, hogy az egyháznak meg kellene szabadulnia attól a beidegződéstől, ami a kommunizmus nyomása alatt hatalmi elvárás volt vele szemben, hogy ne vessen föl társadalmi problémákat. Szerinte vállalnunk kell a prófétai feladatot, hogy szót emeljünk a szegényekért, a kiszolgáltatottakért, a gyermekekért, idősekért, hajléktalanokért, a „hang nélküliekért”, akiknek nincs hatalmuk. A társadalom lelkiismeretévé kell válnunk, nem maradhatunk önző és zárt közösség, amelyben a keresztyének csak a személyes üdvösségükkel törődnek, illetve, mint fogalmazott, „szexuális moralizálást” folytatnak. Szóba hozta a többi között azt is, hogy a mai fogyasztói kultúra számára a bálvány, a piac az új isten, holott az elégedettség nem a gazdagsághoz, hanem Istenhez kötődik. Karsay Eszter talán legemlékezetesebb megállapítása így hangzott: „Csak a megvigasztalt emberek tudnak segíteni a sebzett és elégedetlen világon.”
A Goudimel Énekegyüttes második zenei blokkja Johann Sebastian Bach János-passiójának egy megindító részletével (Mein teurer Heiland – Én drága megváltóm) kezdődött. Ebben a darabban, miután Jézus meghal a kereszten, egy ária szólal meg, amelyben a fényes bariton szólista, ez esetben Fremda József, imádságos kérdésekkel fordul a Megváltóhoz: „A te haláloddal én megszabadultam a haláltól? A te szenvedésed révén elnyerhetem-e a mennyek országát?” Krisztus igenlő választ ad. A műben két rangos vendégművész is közreműködött: Ferenczyné Koós Anita orgonaművész, érd-parkvárosi kántor és Reményi Eszter csellóművész.
A teljesség igényét mellőzve az utolsó előtti kórusművet említjük még a kamaraegyüttes repertoárjából, amit egy kortárs norvég egyházi komponista, Ola Gjeilo szerzett Ubi caritas címen. Természetesen az „Ubi caritas et amor, Deus ibi est” – „Ahol szeretet és jóság, ott van Isten” ősi himnuszidézetről van szó. Végszóként elmondható, hogy a most debütált énekegyüttes sikeresen jelenítette meg a zeneszerző azon művészi szándékát, hogy az ősi gregorián dallamot és harmóniavilágot olykor mint tükörsima folyamfelszínt borzolják meg a merészebb, modernebb szólamakkord-jelenségek, hogy aztán helyreálljon a béke, a mindent kitöltő harmónia. A tudósító úgy érezhette: ez a zenei megoldás is azt üzeni: megtérésünkkel olyan mély békét kaptunk, amelynek csak a felszínén lehetnek változásai…
