Kézzel formált történetek

– Nemrég kezdtem új palástot készíteni bársonyból egy lelkésznőnek. Kiszabtam a gallért és a váll-lapot, ami több vászonrétegből áll a jó tartás miatt. Ezután folytatom a munkát a megszokott rendben – meséli Kiss Árpádné Katalin palástkészítő, amikor megmutatta, most éppen min dolgozik.

Debreceni műhelyében – ami a lakása egyik szobája – egy nagy asztalon találhatók előkészítve a vasalt bársony, a pliszézett hátrész, a gallér és a váll-lap, mellettük az általa horgolt paszományok. A népi iparművész a palástok mellett egyéb hétköznapi, ünnepi viseletre, például női blézerre, férfiöltönyre, bocskaira is horgol díszítményeket. Ezekre az öltözékekre többféle színből készít paszományt, de a lelkészek palástjára fekete színűt, mert az egyházi liturgia ezt engedi meg.

Kiss Árpádné Katalin palástkészítő, a debreceni kistemplomi-ispotályi református gyülekezet presbitere, a népművészet mestere. Eredeti szakmája könyvelő volt, de már több évtizeddel ezelőtt elköteleződött a református lelkészek által viselt palástok és paszományok készítése mellett. Először arról beszélgettünk, hogy mennyi időbe telik, amíg elkészít egy palástot.

– Általában néhány hét alatt szoktam végezni a munkával. Amikor megkeres egy lelkész, megkérem, hogy találkozzunk, mert szeretném megismerni. Megmutatom neki a paszományokat. Ritka, amikor valaki nem tud választani, sőt, azt róják fel, hogy nagy a bőség. Amikor elkészül a palást, jön a próba, amikor még lehet változtatni a méreten. Nagy öröm látni a lelkészeket, hogy milyen boldogan viselik a palástjukat. Megtisztelő számomra, ha valaki engem bíz meg a palástja elkészítésével, ezért igyekszem úgy megalkotni, hogy a lelkész a szolgálata részének és magáénak is érezze – fejti ki Katalin.

A népi iparművész hangsúlyozza, hogy palástot csak jó anyagból szabad készíteni, hogy hosszú évekig viselhesse a lelkipásztor. Amióta viszont Magyarországon megszűnt a könnyűipari gyártás, külföldről érkeznek a szövetanyagok, és gyakran gondot jelent a silányabb minőség. – Amikor szövetet választok, mindig kibontom, megtapintom, hogy milyen az anyag fogása, de igazán akkor derül ki a minősége, amikor dolgozni kezdek vele. Általában vékonyabb, könnyebb anyagból készítem a palástokat. A Magyarországon szolgáló lelkészek ma már többféle fazonból választhatnak, amiket én alakítottam újjá, kifejezetten női és mindkét nem számára használható formában. A családom, amikor meglát egy palástot, tudja, hogy én csináltam-e vagy nem. Az általam kialakított fazonok és saját alkotású paszományaim le vannak védve – mondja.

Katalin fontosnak tartja, hogy a lelkipásztor maga válassza ki azt a díszítményt, amit viselni szeretne a palástján. – A háromhurkos, a dárdás mintát tekinthetjük hagyományosnak, amelyek a bocskai öltönyöket is díszítették. Sokáig nem használtak mást a palástokon sem, de idővel szerettem volna saját alkotású paszományt használni díszítésként – tudjuk meg. Az adott szimbólum és minta, ami a palástra kerül, kifejezi a lelkipásztor hovatartozását, hogy melyik gyülekezetet képviseli szolgálatakor. A népi iparművész kiemelte: a motívumok kiválasztásakor oda kell figyelni arra is, hogy ne sértse a palást méltóságát. Református templomok gyakori díszítőeleme a tulipán, például a festett kazettás mennyezeten vagy az orgonán. A lelkipásztorok is szeretik ezt a díszítést a palástjukra. Ennek van női és férfi változata is. A női tulipán kifejezi a nőiséget, a férfi tulipán pedig sokkal szikárabb megjelenésű. A paszományok kiválasztásakor előfordul, hogy egy lelkész olyan díszítést készíttet, amilyen másnak nincsen – árulja el a palástkészítő.

Mindegyik munkáját emlékezetesnek mondta Katalin. Somogyi Sándorné, a népművészet mestere tanította meg a paszománykészítés alapjaira. – Eleinte Erzsike néni horgolta a díszítéseket számomra, de szerettem volna én is készíteni, amelyek a saját gondolataimat és elképzeléseimet tükrözik. Amikor először zsűriztettem a palástjaimat Berettyóújfaluban, megláttam egy hímzett tulipános mintát, ami annyira megtetszett, hogy tettem egy próbát, és paszományos technikával megvalósítottam. Ezt később több változatban is elkészítettem. A palást egyik díszítményéhez, amelyet Fekete Károly viselt püspökké szentelésekor, a debreceni nagytemplom orgonájának csúcsmotívuma szolgált alapul. Az egyik unokám ballagására mentem a templomba, ahová elsőként érkeztem. Abban a méltóságteljes csendben nézegettem az orgonát és a díszítését, akkor láttam meg a tulipános mintát. Áramütésként ért a felismerés, hogy ezt kerestem – idézi fel Katalin.

A palástkészítő izgalmas feladatként említette a Debreceni Református Kollégium diákjainak az ünnepi öltözékének, a tóga elkészítését 2013-ban, a kollégium fennállásának 475. évfordulójára. Ahogy fogalmazott: megilletődött a felkérés hallatán, mert a tógákon húsz pár paszomány van, amiket mind kézzel kellett elkészítenie. Komoly kihívás volt a tóga alapanyagának is a beszerzése, amelynek a fonalát a nagyszebeni fonalgyár fonta és festette meg a Rákóczi család kedvelt zöld színére. A festett fonalat Takács Gizella székelyudvarhelyi szövőnő készítette el. – A paszományok elkészítése sem volt egyszerű, mert szerettem volna egy kis egyediséget belevinni, figyelembe véve az öltözék fajsúlyát és a tervezett hosszú használatot. Ezért nem két-, hanem háromszálas fonalból készítettem el a paszományokat – árulja el.

– Kedves emlékem a sólyi palást is. A Reformátusok Lapja egyik 2005-ös számában megjelent egy fotó a református templom egyik mennyezeti kazettájáról. Megtetszett a kép, de csak később használtam fel. A 2017-es reformációs pályázatra Ament Éva bútorfestővel közösen pályáztunk, aki újrafestette a kazettát, amin az élet körforgását jelképező forgó rózsa látható, én ugyanebből a mintából paszományt készítettem. Azóta ez a motívum a sólyi református lelkész palástján is látható egy koronaábrázolással együtt. A legenda szerint István királyunk a Koppánnyal vívott csata idején Sóly környékén bujdokolt. Ennek emlékére előbb egy kis kápolnát emeltek, hogy legyen hol imádkoznia, később itt épült egy kőtemplom. Ennek állít emléket a koronás minta, ami a lelkészi paláston is látható – avat be a részletekbe a népművészet mestere.

– Ajándékba is készítettem palástot. A gyulafehérvári vártemplom református lelkésze keresett meg, miután leégett az irodájuk, ahol a palástját tartotta. Megkért, hogy készítsek neki új palástot, de a levele után felajánlottam, hogy ingyen elkészítem neki – emlékezik vissza az iparművész.

– Gyakran a sétáim során vagy a templomban fedezek fel olyan motívumot, ami megérint, és azt használom. Készítettem olyan palástot, amelyre az úrvacsorai jegyekre emlékeztető paszományt alkottam. A gombolópánt két végén szőlőlevél van, rajta búzakalászszerű díszítés. A díszítményeket három pár szőlőfürt egészíti ki. A templomok orgonáinak, illetve a festett mennyezeti kazetták mintái mind nagyon szépek, ezekből is gyakran merítettem. Készítettem rózsaalakú mintát, a Kálvin-rózsát is, amely egy püspöki palástot díszít. Amikor valaki új motívumot kér, arra izgalmas kihívásként tekintek. Gyakran kapom visszajelzésként, hogy még szebb, mint az eredeti elképzelés. Ezek megerősítenek abban, hogy nem járok rossz úton a díszítmények tekintetében – hangsúlyozza. Katalin legújabb inspirációja a kalotaszegi varrottas mintái. Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásos című könyvében számos motívum tetszett meg neki, minden ábrázolásnak jelentése van ugyanis. Hozzáteszi: különösen érdekesnek találta egy lepedőszél mintáját, amelynek a középső részét, egy virágot, ami az életörömöt szimbolizálja, szeretne paszományként elkészíteni. Ennek a nagy részével már elkészült, de még össze kell hangolni a kis motívumok méretét, hogy az kifejező legyen.

Katalin beosztja a különböző munkafázisokat, mert azok a szemét és a kezét is erősen igénybe veszik, emellett szellemileg is kimerítő a palástok és a paszományok elkészítése. Ha borús nap van, akkor gépen varrja a gallért, a váll-lapot, vagy gőzöl, előkészíti az anyagot, elvégzi a szabást, a szegést. Ha szép, napos az idő, akkor az erkélyajtó elé ül, és készíti a paszományokat.

Beszélgettünk arról is, hogy a fiatal iparművészek mennyire nyitottak a palástkészítés, a saját paszomány készítésére. Katalin úgy fogalmazott: van, aki érdeklődik és folytatná ezt a munkát, amihez szükséges az elszántság és a kreativitás. – Az alaposság érdekében ugyanilyen hangsúlyos időt szánni a feltöltődésre és a tervezésre. Átgondolni, miként szeretnék egy mintát elkészíteni, hogy egyben lássam a palástot. Valamikor egy teljesen más szemlélet szerint kell dolgozni. Mindegyik paszomány más elképzelést tükröz és más megoldást igényel. Ezt igyekszem megvalósítani a munkáimban. Azt érzem, hogy azon a helyen vagyok, ahol lennem kell, mert a palástok és paszományok megmutatják azt, hogy mi van a lelkemben – emeli ki Katalin.

A képre kattintva megtekinthetik Kiss Árpádné Katalin alkotásait.