Ki tud többet Kálvinról?

A Református Börtönmisszió kezdeményezésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ki tud többet Kálvinról? címmel országos vetélkedőt hirdetett meg a fogvatartottak között.
A vetélkedő fővédnökségét Dr. Márkus Mihály püspök, a Kálvin Emlékbizottság elnöke, zsűrizését a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi kara vállalta. A Kálvin Kiadó a megfelelő felkészülést segítendő az összes börtönkönyvtárt ellátta a szükséges könyvekkel.

Az intézetekben a református börtönlelkészek mellett az evangélikus, római- és görög katolikus börtönlelkészek, illetve a nevelők is felkarolták a vetélkedő ügyét. Az intézeti elődöntőre (melynek tesztkérdéseit Dr. Kaszó Gyula, Koroknai András, L. Molnár István és Szénási Jonathan Sándor lelkipásztor állította össze) május 11-én került sor. Az intézetekben 1-4. helyen végzett fogvatartottak mint intézeti csapat jutottak tovább az országos döntőbe.

Az országos döntőnek a Budapesti Fegyház és Börtön adott otthont május 27-én, Kálvin halálának évfordulóján. A kérdéseit Dr. Szűcs Ferenc professzor állította össze, akinek Dr. Horváth Erzsébet és Dr. Galsi Árpád volt segítségére a zsűrizésben. Az országos döntőben huszonegy csapat mérte össze tudását. A nemes küzdelem végére a Fővárosi Bv. Intézet csapata került az első helyre. Második helyen a Márianosztrai Fegyház és Börtön, harmadik helyen a Tiszalöki Országos Bv. Intézet csapata végzett. A legeredményesebb női csapat díját a Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet székesfehérvári előzetes-házának hölgyei vehették át. A helyezettek a most elkészült revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014) egy-egy példányát kapták a Kálvin Kiadó és a Református Szeretetszolgálat ajándékaként. A díjakat Dr. Horváth Erzsébet, Dr. Galsi Árpád és Pál Sándor, a Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke adta át.

A Kálvin Kiadó honlapjáról letölthető a versenyen használt Kálvin teszt és a hozzá tartozó megoldókulcs is. A szervezők jó szívvel ajánlják lelkészi kiskörök, presbitériumok, nőszövetségi és más kiscsoportos alkalmak, nyári táborok résztvevői számára további felhasználásra.

 

A fogvatartottak a következő kiadványokból készültek:
Bolyki János szerk.: Válogatás Kálvin János műveiből
Galsi Árpád szerk.: Evangéliumi kálvinizmus
Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra
Theodor Béza: Kálvin János élete

Forrás: kalvinkiado.hu