Kifejezte népe fájdalmát és őserejét – elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

Életének kilencvenharmadik évében elhunyt Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester. Mindig is büszke volt reformátusságára és arra, hogy Baltazár Dezső néhai tiszántúli püspök, zsinati elnök unokája. 2022-ben örömmel vett részt a Magyarországi Református Egyház népszámlálási kampányában. Az utolsó nagy életútinterjúját az országos református sajtónak adta.

vasary_tamas_magyarodi_milan_2024

Fotó: Magyaródi Milán

Vásáry Tamás 1933-ban született Debrecenben, tősgyökeres református nemesi-polgári családban. Tizennégy évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyét. A Zeneakadémiát 1953-ban végezte el, majd 1956-ig Kodály Zoltán – akinek karrierje elindulásában sokat köszönhetett – asszisztense volt a szolfézs tanszéken. A forradalom és szabadságharc után emigrált.

Világhírű zenészként évtizedeken át rengeteg hangversenyt adott, több mint száz zenekarral dolgozott, két brit zenekarnak az igazgatója, első karmestere is volt. 1993–2005 között a Magyar Rádió Zenekarának főzeneigazgatója és vezető karmestere, utóbb tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója volt. 2006-ban megalapította a Kodály Zoltán Világifjúsági Zenekart.

Lelkes, önzetlen és bőkezű filantróp is volt. A Gyermekhíd Alapítványt otthonban élők szociális megsegítésére hívta életre, a Vásáry Tamás Ösztöndíj Alapítvánnyal a kulturális kormányzat támogatja a fiatal zenésztehetségeket.

Számtalan elismerése közül néhány: Kossuth-díj, Magyar Örökség Díj, Bartók–Pásztory-díj, Magyar Szent István-rend, a Nemzet Művésze, a Magyar Kultúra Követe (több ízben).

Amint a Reformátusok Lapjának nyilatkozta, Kodály Marosszéki táncok című művének előadása közben arra gondolt, hogy a legmagasabb rendű zenével fejezheti ki népe fájdalmát, ugyanakkor őserejét is. „Hiszen olyan életerő van a magyarságban – tette hozzá –, amelyet nem lehet megszüntetni, megölni vagy leverni.”