Kisgyőr, a Bükk szívében fekvő apró település nemcsak festői tájairól, hanem páratlan faragott szobrairól és közösségépítő művészeti kezdeményezéseiről is híres. A falu szellemi motorja, Kékedi László népi iparművész olyan alkotásokkal gazdagítja a vidéket, mint például a parlament előtt felállított betlehem, a Szent Korona kilátó és a különleges Golgota, amelyek nemcsak a hagyományokat, hanem a közös hitet és összefogást is hirdetik.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kisgyőrben kezdődött minden. A falu közepén található faragott ökumenikus betlehem adta az ötletet Kékedi László népi iparművésznek, hogy milyen jó lenne, ha az országnak, a nemzetnek is lenne saját betleheme. Pályatársai és önkéntesek segítségével, valamint a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával aztán meg is valósulhatott a terv. Így a nemzet betlehemét évek óta a Kossuth téren csodálhatjuk meg advent idején.
Kisgyőr azonban nem csak egyetlen monumentális kültéri alkotás otthona. A településen ugyanis már több mint száz kültéri szobor díszíti az utcaképet, amelyek főképp Kékedi László polgármesternek köszönhetik létüket. A népi iparművész, fafaragó 2010 óta áll a település élén, de már harminchat éve szépíti szobraival a falut.
– Korábban sok pályázaton elindultam, a többi között az Élő népművészeten, ami egy országos pályázat, és háromszor egymás után elnyertem a Gránátalma díjat. A negyvenes éveim közepén megkaptam a Népművészet Mestere elismerést, és nem sokkal később – a mai napig nem tudom, hogy kinek köszönhetem – jelöltek a Magyar Művészeti Akadémia tagjának – meséli Kékedi László. Szavai szerint valódi, élő kapcsolat van az akadémiai tagok között, éljenek bárhol is az országban. – Én a népművészeti tagozatot vezetem immár tíz éve. Mindig vannak tagozati üléseink és egyéb közös programok is: kiállítások, táborok, amiket az akadémia támogat, mint ahogy itt nálunk, Kisgyőrben is – teszi hozzá az alkotó.
Akár egy egész napot is eltölthetünk a faluban a szobrok nézegetésével, én mégis arra kértem a művészt, hogy válasszon nekem az élő népművészetet és hitéletet bemutatók közül. Megkönnyíti számomra a túrát, hogy terepjárójába invitál. Közben jót nevetünk azon, hogy mennyire nem tipikus, hogy egy polgármester autójában nem laptop és aktatáska, hanem véső és kalapács a kiegészítő felszerelés. Kanyargós kis utcákon, takaros porták mellett megyünk egyre feljebb a domboldalon, mígnem megérkezünk a Szent Korona kilátóhoz.
– 2021-ben készítettük, a kedvencem, mert hatalmas összefogással jött létre. Nem volt állami pénz, mindenki önkéntesen dolgozott, úgy is hívtam a csapatot, hogy a „szépteremtő kaláka”. Körülbelül száz kisgyőri ember jött el önkéntesen dolgozni. Amint látjuk, nyolc szobor, nyolc parasztember tartja, és a nyolc parasztember a történelmi Magyarország egy-egy népviseletébe van öltöztetve, köztük pedig életfák a további tartóelemek – magyarázza a mester. A kilátó tizenhat méteres, de hogy ne csak egy kilátó legyen a sok közül, a kisgyőriek a belső térben létrehoztak egy kiállítást, ahol az érdeklődők megismerhetik, hogy a népművészetben hányféleképp alkalmazták a Szent Koronát és a nemzeti címerünket díszítőelemként. – Így nemcsak a tájat látjuk, hanem egy kicsit a történelmet is, és bekukkanthatunk a népművészeti hagyományokba is – hangsúlyozza Kékedi László.
Miközben mesél – habár egy átlagos hétköznap délelőttjén találkoztunk –, egy fiatal pár két kisgyerekkel jön le a kilátóból, tehát látogató is van. Pedig azt gondolnám, hogy Kisgyőr nem az a közismert, híres turistacsalogató úti cél. – Csak azért, mert Borsod vármegyében vagyunk, még igenis ismert a turisták körében. Mivel már százhuszonhét köztéri alkotásunk van, mára úgy is hívnak bennünket: a faragott falu. Egyébként Kisgyőrt én egy gyöngyszemnek tartom. Körbevesz minket a Bükk, a falu közepén egy pici patak folyik keresztül, vannak rétjeink, legelőink, olyan, mint egy mini Kárpát-medence. Nemrégiben elkészült a kerékpárutunk is, ami Miskolctapolcát köti össze Kisgyőrrel, hétvégente rengeteg kerékpáros turista jön – büszkélkedik László.
A gyönyörű, napsütéses őszi időben folytatjuk tovább utunkat, egészen a település másik végén található Golgotáig.
– Ez egy kicsit más elgondolás volt, mint a többi keresztúté, mivel nem sorban vannak a stációjelenetek, hanem egy halformát írnak le. Kicsit hosszabb utat is kell megtenni, míg felérünk a három keresztig, angyalok tartják a stációjeleneteket, előtte pedig írásos formában is megjelennek egy kicsi, fejfaszerű alkotáson, egy kerámiabetéten. Például annál, amikor Pilátus halára ítéli Jézust, a díszítő növények kiválasztása is úgy történt, hogy amikor az emberi gonoszság megjelenik, akkor egy szomorú barka került mögé. Amikor az emberi jóság mutatkozik meg, például amikor Veronika kendőt nyújt, akkor pedig egy rózsabokor került be díszítőelemnek. Amikor elérünk a stáció végéig, odaérünk Krisztus és a két lator keresztjéhez, akkor nem emberalakok, nem egy korpusz van rajtuk megfeszítve, hanem egy bükkaljai tulipános minta, egy életfamotívum látható – mutatja Kékedi László.
Tudományosan igazolt, hogy Magyarországon a XIII. századig nem is használtak emberalakot, tudom meg. Annak idején a Kárpát-medencében életfamotívumokkal, tőlünk délebbre pedig égkövekkel díszítették a keresztet. Krisztus keresztjével szemben állva megfigyelhetjük, hogy az egyik lator ábrázolása egy tulipánminta teteje és Krisztus felé hajlik, a másik pedig elfelé, hiszen még az utolsó pillanatban is megtagadta őt.
– Engem kicsit mindig zavart, amikor végigmentem egy keresztúton, hogy a nagypéntekkel fejeződik be. Ugyan minden ember életében vannak nagypénteki napok, mégis tovább kell lépni, épp ezért a kereszt mögé került egy tizenhat méteres napkorong, ami a húsvétot, a feltámadást szimbolizálja, és szerintem ez így kerek – hangsúlyozza Kékedi László. Majd megosztja azt az érdekességet is, hogy a keresztút pontosan 1500 méterre van a falu központjában található ökumenikus betlehemtől. – Jézus Krisztus 1500 métert cipelte a keresztet… – árulja el az alkotó, hozzátéve, hogy itt csak találomra le lett ütve a karó, nem volt tudatos, és mégis hajszálpontosan 1500 méterre van.
A faluközpont felé vesszük az irányt, miközben kitartóan zúgnak a láncfűrészek a portákon, szorgalmasan készülődnek a helyiek a télre. Egy impozáns, fából készített haranglábnál állunk meg, ami elképesztően sok finom, apró motívummal, köztük nagyobb, emberalakú szobrokkal van díszítve.
– 2017-ben, a reformáció emlékévére készítettük. Ez is egy alkotótábori munka, a négy őselem tartja az egész haranglábat. Velünk szemben egy lányalak, akinek a szellő lobogtatja a haját, ő a levegő. Van egy bácsika, aki egy mécsest tart a kezében a túlsó oldalon, ő a tűz. A másik bácsika, aki vízzel itat egy madárkát, jelképezi a vizet, a nagyon idős néni, aki a betlehemhez néz le, az pedig a földanya – mutat egy újabb példát a népművészet és a keresztyénség találkozására Kékedi László.
A domb aljában végre meglátom az ökumenikus betlehemet. Életnagyságú, sötét fából készült szobrok sorakoznak egymás mellett.
– Tölgyfából készültek, ami rendkívül időtálló, a mi életünket már túléli, egyértelműen a jövőnek is készült. Ez a hely régebben egy semmitmondó, koszos, elgazosodott gödör volt. A sziklák mindig is itt voltak, ez adta, hogy erre kerüljenek az egyházak tornyai. Legfelül a református templom tornya, majd az evangélikus, a görögkatolikus és a katolikus templom tornya. Lent pedig az összes vallás első temploma, az istálló – teszi hozzá Kékedi László.
Elgondolkodva nézem a mindenség egyszerű otthonát, a kezdetek szépen faragott íveit.
– A szoboralakok magyar pásztorok, ez ugyanis egy magyar betlehem. A királyok cifraszűrben, mint Jankovics Marcell meséjében, az egyik király IV. László, a másik király Szent László királyunk, akik a mondák szerint kötődnek Kisgyőrhöz. Belül az istállóban pedig ott van József alföldi népviseletben, Mária palóc népviseletben, a kis Jézus pedig a csángók kötözött pólyájába van becsomagolva – tudom meg Kékedi Lászlótól.
A betlehem egész évben itt van, tehát Kisgyőrben nem az történik, mint a legtöbb településen, hogy adventkor felállítják, majd az ünnepek után lebontják azt. Szomszédjában pedig az iskola található, így a gyerekeknek egész évben itt kell elmenni, a szoborcsoport mellett. – Így még azok is, akik soha nem veszik kézbe a Bibliát, megismerik a történetet, rögzül bennünk. Ez is egyfajta vizuális nevelés – mondja nevetve a polgármester.
Végezetül a szakrális ihletettség forrásáról érdeklődöm. – Nekem ez nagyon fontos. Ha belegondolok, már a nagyszüleimtől rengeteg igazságot hallottam, és a Jóisten szeretetét. Azt, hogy mennyire szeret bennünket, és ezt meg is lehet tapasztalni. Nem az anyagi javakon, hanem amikor nehéz helyzetben van az ember. Mégis van onnan kilábalás. Ha összességében nézem az életemet, akkor megvallom, a Jóisten segítsége nélkül nem ment volna. Mindezt tehát napjában akár többször is meg lehet, meg is kell köszönni. Éppen ezért minden alkotásom egy-egy köszönet annak, akitől minden szépség és jóság származik. Olyan alkotásokat kell csinálni, amelyeknek üzenetértékük, közösségépítő erejük van, és talán még a nemzet javát is szolgálják – vallja Kékedi László.
