A tér egyik oldalán – a betlehem és az állatsimogató mellett – néhány fabódét is felállítottak, itt a helyi nagycsaládosok, az önkormányzat hátrányos helyzetűeket segítő közalapítványa és a református gyülekezet kapott helyet adventi portékáinak jótékony célú értékesítésére.
Egy hagyomány kezdete
Az adventi vásárt először tavaly rendezték meg a tolnaiak, de mint mondják, szeretnék, ha hagyománnyá válna. Ezért döntött úgy a túlnyomórészt katolikusok lakta település maroknyi – szomszédos falvakból ideszármazott és Felvidékről idesodródott családokból álló – református közössége is, hogy idén csatlakozik az eseményhez, és standot állítva mutatja meg szolgálatát az embereknek.
„Kézimunkákat készítettünk, összeszedtük otthon az általunk megunt, de másoknak talán még érdekes tárgyakat, és ezeket kínáljuk a vásározóknak" – mondják lelkesen és jókedvükben nagyokat kacagva a reformátusok kuckójában fagyoskodó asszonyok. Játékok, faragások, hímzések, karácsonyfadíszek sorjáznak az asztalukon. „Olcsón adjuk, alkudni is lehet, zsákbamacskával és igés könyvjelzőkkel jutalmazzuk a vásárlókat" – biztatja egyikük az érdeklődőket. Persze nem maguknak gyűjtenek. Egy hét múlva a város szegényeit látják vendégül a tolnai imaház udvarán.
Jutott mindenkinek
„Nagy öröm, hogy a gyülekezetünk egyik tagjának fejéből kipattant ennek az ételosztásnak az ötlete" – mondja Sipos Judith Éva, a közösség lelkipásztora. Mint megtudjuk, a vásári gyűjtés mellett két család névtelen felajánlásából sikerült megfőzni a hatvan adag gulyáslevest ezen a harmadik adventi vasárnapon. „Érdekes megtapasztalás volt, hogy nem mindig könnyű jót tenni. És még csak nem is feltétlenül a magunk restsége, hanem a rászorulók nyitottságának hiánya miatt" – összegzi meglátásait a lelkész, aki szerint kicsit talán szokatlan még ez a lehetőség a tolnai nélkülözők számára.
Van, aki bizonytalankodva lép be a kapun, másoknak pedig – az előzetes hívás ellenére is – utánuk kell menni, hogy jöjjenek bátran, mert a reformátusok szívesen adják, és jut mindenkinek. Vannak persze magabiztosabbak is. Egy édesanya a kislányával több kilométert gyalogolva a város másik végéből érkezik a meleg ételért, mások edényt is hoznak, hogy az otthon maradt legkisebbeknek is vinni tudjanak. A maradékot a gyülekezet tagjai viszik el a szomszédságukban lakó nagycsaládosoknak.
Lélekben is felkészültek
Karácsony előtt a tolnai és mözsi reformátusok más akciókkal is készültek városukban, tudjuk meg lelkipásztoruktól. A társegyházközség két gyülekezetének asszonyai nagy süteménysütésben voltak több héten át. Advent első vasárnapján az idősek otthonába vittek szeretetvendégséget, a karácsonyt megelőző hét csütörtökén pedig az egyik óvoda kicsinyeit örvendeztették meg ugyanígy. Advent utolsó vasárnapja pedig már a csendes készülődésé volt: a mözsi városrész imaházában Decsi-Kiss András gitárművész koncertje hangolta a város és a környék lakóinak lelkét az ünnepre.
Sümegi Zoltánnal, Tolna polgármesterével az adventi vásárban, a reformátusok standja előtt beszélgettünk.
Honnét jött az adventi vásár ötlete?
Egy bécsi kirándulás adta az ötletet: jó lenne itthon is valami hasonlót szervezni. Tavaly megújult a főterünk, így nemcsak a szándék, de a méltó hely is adott lett a megvalósításhoz. Persze a mi rendezvényünk más súlycsoport, mint a bécsieké, de azt hiszem, méltó egy tizenkétezres településhez.
Mi a céljuk a vásár megszervezésével?
Fontos, hogy ne az üzlet és a bóvli kapjon itt teret, hanem a polgárok életét segítő egyházi és civil szervezetek. Lehetőséget ad a vásár arra is, hogy kifejezzük az összetartozásunkat és a tolnaiságunkat. Szeretnénk, ha hagyománnyá válna ez a rendezvény városunkban.
A református gyülekezet, mit tud hozzátenni így adventben a város életéhez? Szükség van az akciójukra?
Magam katolikus vagyok, de egy református többségű faluban születtem. Úgy gondolom, mindkét egyház fontos szerepet vállal közösségeink életében. Szükség is van erre, hisz felénk is sokan egyre nehezebb körülmények között élnek. Ilyen helyzetben senkit sem szabad magára hagyni, és ebben az egyházak, de a civil szervezetek is óriási segítséget jelentenek.
Kiss Sándor
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2013. január 6-i lapszámában