Horváth Erzsébet egyháztörténész, a Zsinati Levéltár igazgatója vehette át a teológiai doktorok legrangosabb elismerését jelképező arany pecsétgyűrűt, Czanik Péter nyugalmazott esperes teológiai munkásságát pedig az arany oklevéllel köszönte meg egyházunk Zsinata november 23-i ülésén.
A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma (DC) a július 12-én Debrecenben tartott közgyűlésén határozott úgy, hogy idén Horváth Erzsébet egyháztörténészt tünteti ki az Aranygyűrűs Teológiai Doktor Díjjal. Az elismerést minden évben olyan teológus veheti át, aki a teológiai tudomány művelésében évtizedeken át kimagasló munkát végzett. Bölcskei Gusztáv méltatását Hodossy-Takács Előd, a Doktorok Kollégiuma főtitkára olvasta föl a csütörtöki zsinati ülésen.
Horváth Erzsébetnek Fekete Károly, a Zsinati lelkészi alelnöke adja át az elismerést – fotó: Millók Tamás
„Barth közismert mondása szerint az egyháztörténet tulajdonképpen nem is teológiai tudomány. Kérdezheti valaki, akkor hogyan lesz egy egyháztörténész Aranygyűrűs Teológiai Doktorrá?" – tette fel a kérdést Bölcskei Gusztáv méltatásában, majd a választ is Barth alapján fogalmazta meg a DC elnöke: „A teológia művelése két dologra tanítja meg az embert: némely dologról, amelyről az ember azt gondolja, hogy túlságosan bonyolult, kimutatja, hogy az voltaképpen nagyon is egyszerű. Némely dologról pedig, amelyikről az ember azt gondolja, hogy végtelenül egyszerű, kimutatja, hogy annál azért bonyolultabb. Aki így műveli az egyháztörténetet az teológus, mégpedig jó teológus. Elkerüli a leegyszerűsítéseket és a sablonokat, nem idealizálja, de nem is démonizálja az előttünk járt nemzedékek egyháztörténetét. Horváth Erzsébet munkássága ennek a kritériumnak a jegyében teljesedett ki, és kívánjuk, hogy a jövőben is így folytatódjék."
Horváth Erzsébet a Budapesti Református Teológiai Akadémián végzett, ezzel párhuzamosan levéltárosi tanulmányokat folytatott. 1981 és 1986 között a Budapest-Kálvin téri és a budakeszi egyházközségekben szolgált segéd-, majd beosztott lelkészként, 1977-től 1981-ig a dunamelléki Ráday Levéltárban tevékenykedett, 1980-ben kezdett el dolgozni a Zsinati Levéltárban, melynek 1987-től igazgatói tisztségét tölti be. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 1993-tól adjunktusként, 2003-tól docensként, 2007-től pedig tanszékvezetőként oktatott egyháztörténetet. Főbb kutatási területei közé tartozik a reformáció, Kálvin, a magyar reformátorok, a 20. századi magyar református egyesületek, valamint a magyar állam és a református egyház között megkötött 1948-as egyezmény és annak következményei.
1994-ben részt vett a Soli Deo Gloria mozgalom újraindításában, volt a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesületének választmányi tagja, majd elnöke, 2009-től 2016-ig zsinati tag és az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnöke. 2000-től az International Calvin Research Center, 2010-től a Magyarországi Református Egyház Tényfeltáró Történész Bizottságának és Emlékhely Bizottságának tagja. Számos hazai, Kárpát-medencei és külföldi kongresszuson – többek között Hollandiában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban – vett részt szervezőként vagy előadóként.
Czanik Péternek (bal) Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke gratulál – fotó: Millók Tamás
Czanik Péter kapta idén az Aranyokleveles Teológus Díjat. A Doktorok Kollégiumának másik elismerését szintén Hodossy-Takács Előd adta át a nyugdíjas lelkipásztornak. Méltatásában kiemelték, hogy Czanik Péter olyan teológusnemzedék tagja, amelynek sajátos helyzetben, mindig utakat keresve kellett ellátni a feladatát. Ők nemcsak megőrizték a rájuk bízott kincset, de gazdagították, és tovább is adták azt. „Czanik Péter megtalálta azt az utat, ahogyan ezt megtehette. Nem traktálta locsogással a hallgatóságát és nem igyekezett kétes értékű irodalommal polcokat megtölteni – megvolt benne az alázat ahhoz, hogy fordítson, ha arra volt szükség. Egy nagy nemzedék kiemelkedő képviselője, Istennek legyen hála az általa végzett szolgálatokért" – zárta laudációját Hodossy-Takács Előd.
Czanik Péter is a Budapesti Református Theológiai Akadémia hallgatója volt, 1954 és 1959 között. Különös érdeklődést mutatott az Ószövetség iránt, amelyre úgy tekintett, mint az Újszövetség jobb megértésnek eszközére. 1960-tól 2006-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgált Komlón, Peterden, Nagyvátyon, Harkányban és Budapest-Törökőrön, 1990 és 1994 között a Budapest-északi egyházmegye esperese volt. Ószövetségi kommentáraival, igehirdetés-köteteteivel és holland teológiai művek fordításaival, valamint a Jubileumi Kommentár és a Keresztyén Bibliai Lexikon munkatársaként értő segítséget nyújtot a Szentírás pontosabb megértéséhez.