Közel vinni az evangéliumot az emberekhez

 

A Debrecenben épülő új templom alapkövét Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök és Kósa Lajos Debrecen polgármestere tette le.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a templomépítésről hangsúlyozta: „Jézus nem azt mondta a tanítványoknak, hogy várjátok meg, amíg az emberek hozzátok jönnek, hanem hogy menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket”. Bölcskei Gusztáv szerint közel kell kerülni az emberkehez, hogy közel tudjuk vinni hozzájuk az evangéliumot. Az épülő templomról az mondta: ma már nem szabad csak templomot építeni, olyan központot kell létrehozni, ahol gyülekezeti termek és több közösségi tér is van.

A huszadik református templom épüléséről Kósa Lajos Debrecen polgármester azt mondta: azokban a városrészekben, ahol erősebb a hitélet minden szempontból jobb élni. Segítőkészebbek az emberek, jobb a közbiztonság és jobbak a mentálhigiénés mutatók. A református közösségek ilyen erős közösségek a városban, ezért jó, hogy új gyülekezet jön létre – tette hozzá a polgármester.

„Nem templomot építünk és abban lesz majd egy gyülekezet, hanem fordítva” – hangsúlyozta Vad Zsigmond. A debreceni egyházmegye esperes szerint fontos, hogy legyen egy gyülekezet, akinek templomra van szüksége.

A templomot 2013-ban szeretnék átadni. Az újonnan épülő templom építésének a koordinálását a Kerekestelepi Református Egyházközség végzi, ugyanis területileg hozzájuk tartozik, azonban a jövőben szeretnék, ha önálló gyülekezetként működne, ezért nemcsak a templom-, hanem a gyülekezetépítés is fontos szerepet kap a következő két évben.

A teljes cikk a ttre.hu-n olvasható