„Mi, erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk” – olvasható a Dizseri Tamás-díj hátoldalán. Létrehozták a kitüntetés ifjúsági tagozatát, amelyet évente egy harmincöt évnél fiatalabb orvos és szakdolgozó vehet át. Az irgalmas samaritánust ábrázoló bronzplakettet azoknak ítélik oda, akiket a szeretetszolgálati lelkület jellemez mind a munkában, mind a közösségépítésben. Az ifjúsági tagozat díját elsőként Putz Réka gyermekgyógyász szakorvosjelölt vehette át.
Hogyan érzi magát a csecsemőosztályon?
Hálás szakma a gyermekgyógyászat. Ezen az osztályon pedig különösen izgalmas, szeretem az újszülöttek és a csecsemők korosztályát. Ha kicsit jobban érzik magukat, azonnal kivirulnak, mosolyognak, játszanak, s amint a szülők is látják a gyógyulás jeleit, ők is fellélegeznek. Ezt élmény megtapasztalni.
Nem lehet könnyű megnyugtatni a hevesebb vérmérsékletű szülőket.
Gyakran súlyos állapotban lévő gyerekkel érkeznek, nagyon izgulnak, kétségbe vannak esve. Rövid, türelmes beszélgetésben elmondjuk, mi fog történni a babájukkal, a szülők ezáltal megértik, mire számíthatnak, és oldódik a bennük lévő stressz. A felépülés első lépéseinél megnyugodnak, és elkezdenek bízni bennünk.
Mennyi időbe telt eldönteni, milyen irányban szakosodik az orvosin?
Kislánykorom óta tudtam, hogy gyermekgyógyász szeretnék lenni. Az egyetemen azt mondják: az első években minden nő az akar lenni, de ez idővel megváltozik. Nálam szóba sem jött a felnőttgyógyászat. Kamaszkorom óta különlegesen vonzódom a csecsemőkhöz és az újszülöttekhez. A munkámat mindig közöttük képzeltem el.
„Sok olyan súlyosan beteg gyerek fekszik nálunk, akiről máshol már lemondtak, mi gondozzuk, ápoljuk őket, kísérjük az életüket, ez az a különleges bethesdás lelkület...”
Négygyermekes édesanya. Hogyan lehet megtartani az egyensúlyt a család és a munka között?
Nem egyszerű, még gyakorlom. Kétszer négy év kihagyás után két évvel ezelőtt ismét munkába álltam. Az első gyest követően még könnyű volt a visszatérés, a második már nehezebben ment. Előrébb jártam a tanulmányaimban, úgy éreztem, többet várnak tőlem, de a tudásom megkopott, a négy év alatt sokat felejtettem. A legnagyobb problémánk az volt, hogy mindent ketten a férjemmel csinálunk hétköznapokon. A nagyszülők vidéken élnek, nem tudnak segíteni a mindennapokban. Idővel azután minden megtalálta a helyét az új élethelyzetben. Eleinte nehéz volt elfogadni a gyermekeimnek, hogy anya újra dolgozik, nem várja őket otthon iskola után. Viszont ma már ők is látják, hogy szeretem a munkámat. Talán mostanában gyakrabban érezzük az említett egyensúlyt.
Sokan menekülnek a munkájukba a családjuk elől, önnél ez elképzelhetetlen. Hogyan ventilál?
A nehéz eseteket, történeteket a munkatársaimmal beszélem át. Igyekszem nem hazavinni a terheket, bár a férjem nagyon készséges, szívesen meghallgat, vele átbeszélhetem a megélt eseményeket. Hétvégén próbálok a gyerekeimre koncentrálni, sokat játszunk, kirándulunk. Amióta nagyobbak, önállóbbak, visszatértem a könyvekhez, szeretek olvasni. A sport segít levezetni a feszültséget, korábban futottam, most otthon végezhető sportokat űzök. Közös hobbink pedig a társasjátékozás.
A Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat a Magyarországi Református Egyház Zsinata, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Hold utcai református gyülekezet Protestáns Fóruma alapította. A négy szervezet idén létrehozta a kitüntetés ifjúsági tagozatát. A díjat évente egy-egy harmincöt évnél fiatalabb orvos és szakdolgozó kaphatja meg. A kitüntetést azoknak ítélik oda, akikre a szeretetszolgálati lelkület jellemző a munkában és a közösségépítésben.
A legbecsületesebb és legalázatosabb fiatal doktorok egyike, aki szívvel és (bethesdás) lélekkel teszi a dolgát… – mondták önről a díjátadón. Mi kell az alázathoz?
A mai napig zavarban vagyok emiatt. Amikor megkaptam a tájékoztatást e-mailben, csak ültem az autóban, és azon gondolkodtam, biztos rossz címre küldték a levelet. Nem akartam elhinni, semmilyen különleges, tudományos munkám nincs. Csupán a hétköznapi feladataimat végzem szívvel-lélekkel, de jólesik, hogy ezt mások észreveszik. Talán az a titok, hogy szeretek a Bethesdában dolgozni, a szülőkkel kommunikálni, a gyerekekkel foglalkozni. Másképpen nem is tudom elképzelni ezt a munkát, csak teljes odaadással.
Mit jelent a Dizseri-díj, és mi az, amit nem tud megadni?
Irányt mutat: így kell tenni tovább a dolgomat. Mindennap többen gratulálnak a folyosón, amitől zavarba jövök. Nem gondolom, hogy különleges vagy kiemelkedő lennék. Semmiképpen sem szabad elbíznom magam, mert még sokat kell tanulnom. Ezt biztosan nem pótolhatja.
Mit takar a bethesdás lélek kifejezés? Hisz ebben?
Egyértelműen van ilyen. A Bethesda Gyermekkórház különleges sziget a magyar egészségügyben, a gyerekellátásban. Rendkívüli az a szellemiség, amely itt áthatja a gyógyító munkát. Talán az áll emögött, hogy ez református intézmény, nemrégen még kis létszámú volt az osztály állománya, családias légkörben dolgoztak a munkatársak. Dizseri Tamás szellemiségét próbáljuk továbbvinni. Sok olyan súlyosan beteg gyerek fekszik nálunk, akiről máshol már lemondtak, mi gondozzuk, ápoljuk őket, kísérjük az életüket, ez az a különleges bethesdás lelkület, amellyel gyógyítunk.
Mi segít feldolgozni a nehéz történéseket?
Vannak, akiket elveszítünk, ezt nehezen éljük meg. A kórházban töltött hónapokban nemcsak a gyerekről gondoskodunk, hanem a szülőket is támogatjuk, próbálunk úgy állni mellettük, hogy érezzék, tartjuk őket, bármivel fordulhatnak hozzánk. Ez a pártfogolás később nemcsak őket, de bennünket is segít a veszteség elhordozásában. Könnyít a lelkünkön, ha érezzük, hogy orvosként is, emberként is mindent megtettünk.
„Megértőbb vagyok akkor is, ha irracionálisan cselekszenek a szülők, ha zokognak. Mindent elfogadok, mivel tudom, az anyaság milyen erős érzelmeket hoz ki az emberből”
Miért éppen a Bethesdát választotta munkahelynek?
Teljesen véletlen volt. Nem szerettem volna klinikára menni, olyan helyre, ahol a tudományos munka a legfontosabb. Nem is tudtam az itteni munka milyenségéről, de a felvételin a beszélgetés Velkey György főigazgatóval egyértelművé tette: ez lesz az én helyem. Már néhány mondatból hallatszott, hogy itt másképp állnak a betegekhez, a gyógyításhoz.
Önben mi alakította ki ezt a bethesdás hozzáállást, lelkületet?
A kollégáim mintája. Van kire példaként tekintenem, mindennap tanulom tőlük, hogyan forduljak a betegekhez, a szülőkhöz, vagy egymást miképpen támogassuk a különböző helyzetekben.
Az, hogy nő, segíti a csecsemőosztályon végzett munkában, vagy inkább hátráltatja?
Egyértelműen segít. A négy kislányom révén jóval empatikusabbá váltam a szülőkkel, jobban átérzem a kétségbeesésüket, amikor nem tudnak tisztán gondolkodni, mert annyit látnak, hogy rosszul van a gyermekük. Megértőbb vagyok akkor is, ha irracionálisan cselekszenek a szülők, ha zokognak. Mindent elfogadok, mivel tudom, az anyaság milyen erős érzelmeket hoz ki az emberből.
Mire figyeljenek oda a Reformátusok Lapja olvasói, a szülők és nagyszülők így, télvíz idején?
Két óvodás gyermekem van, különösen érintett vagyok az egyik vírusból a másikba esésben. Nyilván segít a megelőzésben az egészséges táplálkozás, a D-vitamin, a sok mozgás a szabad levegőn, de a megbetegedést nem lehet teljesen kivédeni. Az óvodásoknak az a dolguk, hogy elkapják ezeket a vírusokat, majd meggyógyulva erősödjön az immunrendszerük. Hiú ábránd, hogy az ember mindettől megvédheti a gyermekeit, nem is kell.
Milyen tervei vannak?
A gyermekvállalások miatt hosszúra, tizenhárom évre nyúlt a rezidensi időszakom, ez most befejeződik, április közepén szakvizsgázom. Ha a gyerekeim nagyobbak lesznek, neonatológus, újszülöttgyógyász szeretnék lenni majd valamikor.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!