Koreai–magyar teológiai fórumot tartottak Komáromban

Október 17. és 21. között ötödik alkalommal rendezték meg a Hun–Han Teológiai Fórumot. A konferenciasorozat 2015-ben Debrecenben vette kezdetét, a koreai–magyar református párbeszédnek idén a Selye János Egyetem Teológiai Kara biztosított helyet.

A konferenciák célja minden találkozás során – a közösség megélésén túl – a koreai és a magyar református egyház és teológia megismertetése, valamint a sajátos helyzetek, kérdések megvitatása. Ebben az évben a keresztyén sokszínűség volt a választott témakör, amelynek keretein belül mindkét fél bemutathatta egyháza működését és történetét, illetve saját teológiai értelmezését. Fontos szerepet töltöttek be azok a diskurzusok, amelyek a konstruktív gondolkodásban és kutatásban segítik a részvevőket, illetve amelyek a folyamatos együttműködést szolgálják a két fél között.

Számos területet mutattak be a konferencia során mind koreai, mind magyar részről. Szó esett többek között a diakónia, az ökumenizmus, a keresztyén identitás, a bibliaértelmezés, az egyházkormányzat, a liturgia, az oktatás-nevelés és a missziói munka kérdéseiről. A jelenlévők betekintést nyerhettek mindazon alapvető kérdésekbe és nézetekbe, amelyek a világ különböző részein élő reformátusságot jellemzik. A hasonlóságok és a különbözőségek felfedezése és értelmezése minden alkalommal gyümölcsöző teológiai párbeszédre ad lehetőséget.

A teológiai fórum szervezői arra törekednek, hogy a jövőben is élénk kapcsolat maradjon fenn a koreai és a magyar református teológusok között, és a konferenciákon tárgyalt kérdések és eredmények minél szélesebb körben ismertek lehessenek.

Köszönet illeti Somogyi Alfrédot és Lévai Attilát, a Selye János Egyetem Teológiai Karának dékánját és dékánhelyettesét a szívélyes vendéglátásért és a segítségükért a konferencia megrendezésében, valamint Kovács Ábrahám és Jaeshik Shin teológiai professzorokat a szervezésért.