Isten nem szkafanderes keresztyéneket szeretne

Az osztrák határ mellett fekvő, tizenkétezer lakosú Körmenden még mindig érződik az ellenreformáció hatása. A legutolsó népszámlálási adatok szerint a lakosság közel hatvan százaléka római katolikus, a magukat reformátusnak vallók aránya nem éri el a hat százalékot. Pedig nem volt mindig így. A reformáció viszonylag hamar, már az 1550-es években elérte Körmendet, erősödését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy számos zsinatot is tartottak a városban, itt alakult meg 1612-ben a Dunántúli Református Egyházkerület is.

A megreformált vallást a Batthyány család is magáévá tette, az elemi iskola mellé protestáns főiskola létrehozását is tervezték. Körmenden avatták be a Dunántúli Református Egyházkerület első püspökét, Beythe Istvánt, utána pedig Kanizsai Pálfi János németújvári prédikátort. Kanizsai volt annak a Batthyány Ádámnak a tanítója, aki 1633-ban áttért a katolikus hitre, majd üldözni kezdte a reformátusokat, igen hatékonyan. De a reformátusok nem tűntek el végleg Körmendről. Igaz, több mint száz évnek kellett eltelnie, hogy a megmaradt gyülekezet felépíthesse a ma is használatban lévő templomát a város szélén, azt is torony nélkül, megfelelve II. József türelmi rendeletének. A lassú növekedésnek a kommunista diktatúra vetett véget, ekkor államosították a gyülekezet iskoláját is, amelynek épületében kisegítő iskola működött a rendszerváltásig.

Szabadi István lelkipásztorral a gondosan ápolt templomkertben találkozunk először. Vidáman köszönt bennünket, majd együtt sétálunk át a kárpótlásként visszakapott iskolaépületben kialakított gyülekezeti központba. Közben elmondja, hogy a körmendi református gyülekezet a város szívében mintegy egyhektáros területen él, amelynek rendben tartásából a közösség tagjai is aktívan kiveszik a részüket, akárcsak ő.

Közben többen is megérkeznek a presbitériumból, lefő a kávé, pogácsa kerül a megterített asztalra, és beszélgetni kezdünk. Hamar kiderül, hogy Szabadi István már harmincöt éve lelkésze a körmendi egyházközségnek, előtte Csőszön és Nagykőrösön szolgált. A helyi gyülekezet mellett tizennégy évig a harminc kilométerre lévő kicsi szentgotthárdi gyülekezet pásztori feladata is rá hárult. Nagy áldásnak tartja, hogy Isten kegyelméből templomot építhetett az ottani gyarapodó közösségnek.

Körmendi szolgálatának első éveiben, a rendszerváltás után a gyermek- és ifjúsági munkára helyezte a hangsúlyt: órarendben kezdték el a város iskoláiban a hittanoktatást, rendszeressé váltak a nyári bibliatáborok a hatalmas templomkertben, a fiatalokkal pedig közös kirándulásokat szerveztek, sokszor az országhatáron túlra.

– Most öt iskolában huszonhat csoportban tartunk hittanórákat – mondja Szabadi István. Ez soknak hangzik, ám a lelkész rögvest hozzá is teszi: ötvenkilenc gyermeknek. Ez azt jelenti, hogy több olyan órarendi hittanórát is tartanak, amelyeken rendre egy-két gyermek vesz részt. – A húsz évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva, amikor csaknem száz hittanosa volt Körmendnek, alig van gyerek – jelenti ki Szabadi István. Szerinte nincs megtartó ereje a városnak, amely már akkor is tizenkétezer fős volt, amikor 35 évvel ezelőtt megkezdte itt a szolgálatát.

– A tősgyökeres körmendiek sajnos kihalnak, az Őrség falvai pedig elnéptelenednek, mert az ott élők beköltöznek a városba – ad magyarázatot a három évtizedes stagnálásra a lelkipásztor, aki szerint hiába sok a beköltöző, református alig akad közöttük. Aki mégis református, az pedig nem keresi a gyülekezetet. De Szabadi István ebben a lehetőséget látja: – Utánuk kell mennünk, és hívogatnunk kell őket.

Szabadi István felidézi, hogy 1994-ben dunántúli fehér hollóként indult el a körmendi bibliatábor, amelyet tizenhét éven keresztül minden nyáron megtartottak. – Ez még a mobilmentes világ volt, azóta már teljesen másként telnek a fiatalok mindennapjai, nehezebb őket megszólítani, aktivizálni – sóhajt fel a lelkész. Felidézi azért azt a számára jóleső pillanatot, amikor az egyik volt táborozó húsz év után saját gyermekének keresztelőjekor megjegyezte neki, hogy a táborban tanult egyik ifjúsági éneket énekelve altatja el a babát.

– Idén nyáron újra szeretnénk bibliatábort tartani a 6–12 éves korosztálynak – jelenti ki Szabadi István. – Ehhez olyan segítők kellenek, akik itt vannak velünk, közel vannak az Úr Jézus Krisztushoz, és akiknek szívügyük a tábor – teszi hozzá. A szervezendő tábort a gyülekezettel kapcsolatban álló fiatal felnőttek, egyetemisták vezetnék.

Marton Miklóst május végén választották meg a gyülekezet gondnokának, miután elődje munkája miatt nem tudott annyi időt szánni a presbitérium irányítására, mint amennyit szeretett volna. A korábban kereskedelmi vezetőként dolgozó, ma már nyugdíjas Marton Miklós szerint a körmendi gyülekezet olyan tagokból áll, akikre mindig lehet számítani, bármilyen tennivaló van. – Munka nem marad elvégezetlenül – mondja.

A tízfős presbitériumban mindenkinek van saját területe, amelyért felel. Mihályné Kati például a nőket fogja össze. Az ő és a gyülekezet nőtagjainak érdeme, hogy a templomkert mindig gondozott, a templomban és a gyülekezeti házban tisztaság van, friss virág illatozik az úrasztalán, és senki sem marad éhen egy gyülekezeti rendezvényen sem, legyenek azon tízen, százan vagy éppen több ezren. Utóbbira is volt példa néhány éve, amikor a Dunántúli Egyházkerület születésének 400. évfordulóját ünnepelték. Az akkori vendéglátás olyan jól sikerült, hogy azóta számos megyei és kerületi találkozó házigazdája is volt a gyülekezet. Legutóbb tavaly tavasszal tartottak nagyszabású ünnepséget, amikor Szabadi Istvánt az Őrségi Református Egyházmegye esperesének választották.

A beiktatási ünnepségen szintén Mihályné Kati felelt a vendéglátásért. – Rengeteg vendégünk volt, de minden olajozottan működött. Az Úristen ad erőt, hogy bármilyen akadállyal szembesüljünk is, azt tudásunkhoz mérten a lehető legjobban hárítsuk el, és hit-tel tegyük a dolgunkat – vallja.

Ha éppen nem az egyházkerület vagy az egyházmegye kéri fel a gyülekezetet egy-egy nagyobb rendezvény megszervezésére, akkor a körmendiek maguk szerveznek egyet. Ilyen például az adventi vásár, amelyet először 2018-ban rendeztek meg a templomkertben, majd hagyománnyá vált. A nagyközönség előtt is nyitott vásár missziós terület, amit igyekeznek is kihasználni. Szabadi István visszaemlékezése szerint az első alkalommal több mint nyolcszázan voltak a templomkertben. – A vásárral az is volt a célunk, hogy embereket hívjunk be az utcáról a templomba és a templomkertbe, hogy megmutassuk magunkat, és hogy megismerhessenek bennünket azok is, akik még sosem jártak nálunk – mondja az esperes. A református adventi vásár istentisztelettel kezdődik, előtte gyermekek adnak koncertet. A kézműves portékák közötti válogatás közben református és keresztyén énekek szólnak a háttérben. – Itt is minden az Ige körül forog – jelenti ki Sesták Klára, a szervezésben oroszlánrészt vállaló presbiter. Ő is ott van a kézműves árusok között, mézeskalácsokat árul, amelyekből sokszor a gyülekezet tagjai is kapnak egy-egy Igével felírt, művészi darabot nagyobb ünnepeken, de készít mézeskalács könyveket a konfirmandusoknak, és elkészítette már a körmendi református templom makettjét is.

– Igyekszünk nyitottak lenni, mert szerintünk Isten nem szkafanderes keresztyéneket akar, de tudjuk azt is, hogy a hozzánk betérők ettől még nem lesznek tanítványok. Éppen ezért igyekszünk nem behúzódni a magunk kuckójába, hanem megmutatni, hogy itt vagyunk. Ezt szolgálják azok az orgonakoncertek és más kulturális rendezvények is, amelyeket szervezni szoktunk.

Mint a legtöbb gyülekezet életét, a körmendi reformátusokét is jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány és az azzal járó járványügyi intézkedések. Elmaradtak a bibliaórák, az istentisztelet az online térbe költözött. – Tíz gyermekem közül három informatikus, segítettek összeállítani az internetes istentisztelethez szükséges anyagot. De nem a hagyományos értelemben vett online közvetítés volt, mert én nem akartam üres padoknak prédikálni – ismeri el Szabadi István. Elmondja azt is, hogy amint lehetett, vissza is tértek a templomba. – Magunkénak éreztük Balog Zoltán püspök gondolatait, aki szerint az emberek a boltba is elmennek kenyérért, mi is elmehetünk lelki kenyérért a templomba. Azoknak, akik a bezárás alatt nem tudták az interneten követni az istentiszteleteket, a prédikációkat legépelve eljuttatták a postaládájukba. A következő hullámok alatt már be sem zárták a templomot. – Tudtuk, hogy nagy veszteséggel járna, így kurucok módjára ellenálltunk. Mi az online úrvacsorát sem gyakoroltuk, én személy szerint nem is értek vele egyet. Kiskelyhes úrvacsorát tartottunk azoknak, akik el mertek jönni a templomba – ismeri el az esperes. – A pandémia mindenkiben mély nyomot hagyott. Most is vannak idősebb testvéreink, akik még mindig nem mernek eljönni. Persze máshová mindenhova elmennek, de szerintük a templom még mindig „veszélyes” – teszi hozzá.

Mi azért bemerészkedünk a templomba, amely a maga nemében egyedülálló Magyarországon. Nem azért, mert 1784– 1786 között építették klasszicista stílusban

II. József türelmi rendeletének idején, vagy mert a tornyot csak mintegy negyven évvel később építettek hozzá, nem is a két, 820 és 562 kilogrammos, 1825-ben és 1923 készült harangja miatt, hanem mert a szószék mögötti falat teljes egészében Haranghy Jenő festménye fedi be. Az 1948-ban készült festmény két zsoltárt jelenít meg: bal oldalon a 42. zsoltárból ismert jelenet látható, ahogy a szarvasok igyekeznek a folyóhoz, jobb oldalon pedig a 23. zsoltár bárányai tartanak a „csendes vizek” felé, ahová a pásztor terelgeti őket.

Haranghy Jenő a debreceni Kossuth utcai református templom falait is kifestette bibliai motívumokkal, de ő tervezte a debreceni református egyetemi templom üvegablakait is. A legismertebb munkája talán a budapesti Hősök terén álló Műcsarnok timpanonjának mozaikja. A körmendi falfestmény hetvenéves kora ellenére remek állapotban van, aki most látja először, könnyen hiheti azt, hogy csak néhány éve készült. A freskó turistákat is vonz, ha a lelkész ideje engedi, szívesen tart tárlatvezetést. Ha ő nem ér rá, a gyülekezet tagjai is örömmel megteszik. 2012-ben, a Dunántúli Egyházkerület jubileumi ünnepsége alatt szintén nagy volt az érdeklődés a templom és a freskók iránt, akkor az idegenvezetést Nagy Péter presbiter vállalta magára.

Bár akkora készülődés nincs a körmendi gyülekezetben, mint tíz éve a jubileumi ünnepségen volt, mégis várják június harmadik vasárnapját. Ekkor 10 órától Szabadi István prédikációja hangzik a Kossuth rádió hullámhosszán. Nem először közvetít Körmendről református istentiszteletet a rádió, tizenegy évvel ezelőtt szintén a Rába-parti városból szólt Isten Igéje az éterben. Szabadi István akkor a napi Ige alapján prédikált, most viszont az egyik kedvenc bibliai Igéjét magyarázza majd a hallgatóságnak. – A vérfolyásos asszony történetét hozom majd a gyülekezetbe úgy, ahogy Isten hozta elém. Az Ige szerint ma is arra van szükség, hogy Jézust hittel megérinthessük.