Köszöntővers a házasság hete alkalmából

Sokáig gondolkodtam azon, hogy puritanizmuskutató irodalomtörténészként, költőként, s ugyanakkor publicistaként hogyan köszönthetném méltó módon a Házasság hetét, ráadásul nem sokkal saját 44. házassági évfordulónk után. Azután eszembe jutott az egyetlen nem önös és nem önző téma. Egyetemista korom óta számtalanszor végigolvastam az 1607 decemberétől 1662 januárjáig élt Kemény János és Lónyay Anna egymásnak írott, páratlan szépségű leveleit. Minden történelmi viszontagság ellenére harmonikus volt a házasságuk, amelyben az első helyen mindig Isten szeretete állt, s azzal szoros egységet alkotott kettejük szerelme.

A számos erdélyi fejedelem – köztük Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György – szolgálatában álló Kemény János mindössze egyetlen esztendeig, 1661. január 1-től 1662. január 23-ig volt Erdély fejedelme, elődje Barcsay Ákos, utódja I. Apafi Mihály. Most azonban nem elsősorban az erdélyi hadak egykori parancsnokát, az ország generálisát, s nem is a fejedelmet idézzük meg. Hanem azt a keresztyén szellemiségben alkotó férfiút, aki a Kemény „íródinasztia” ősatyja is volt egyben, Kemény Zsigmond tizenkilencedik századi regényíró és a marosvécsi Helikoni Napokat megalapító Kemény János prózaíró (nem mellesleg: okleveles református lelkész!) méltó elődje.

Irodalmi munkásságából emeljük most ki híres Önéletírását, továbbá Gilead Balsamuma című kegyességi művét, s végül, de nem utolsósorban komoly irodalmi és történelmi értékű levelezését. Ebben kitüntett helye van mindmáig azoknak az episztoláknak, amelyeket – első felesége, Kállay Zsuzsanna meghalt – második feleségének, Lónyay Annának írt, többek között abban az időszakban, amikor 1657-ben a krími tatárok fogságába került, s onnan váltságdíj ellenében szabadult.

Ezek a maradandó szépségű sorok – épp úgy, mint Anna asszony válaszai – a politikai küzdelmek, s a fogságban elszenvedett gyötrelmek ellenére mindig méltó helyet biztosítanak a házastársi kapcsolatuk, szerelmük fölött őrködő Istennek, akinek neve nem hiányzott leveleik szövegéből, s az azokat lezáró búcsúszavakból sem. Így talán érthető, hogy ezek a férj-feleség levélváltások éppúgy verssé váltak bennem, mint csaknem ötven éve írott elődjük, a Ceruzasorok Rákóczi György levelén, amelyet, nagy örömömre, sok református gyülekezet és iskola megismert.

Hálás volnék, ha ezt a korábbival minden sorában rokon szemléletű, lírai házaspárportrémat olyan jó szívvel fogadnák, ahogyan én papíron, majd számítógépen véglegessé tettem! Szívből kívánom, hogy a mai házaspárok hétköznapjainak és ünnepeinek legyen ugyanolyan méltó Őrizője, mint I. Rákóczi Györgynek és Lorántffy Zsuzsannának, Kemény Jánosnak és Lónyay Annának, s mindazoknak a társaknak, akiknek kapcsolatát a hit és a szerelem kettős ereje teszi teljessé!