„Kövess engem!”

„…menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” – olvashatjuk a gazdag ifjúhoz intézett jézusi szavakat Márk evangéliumában. A történetet mind ismerjük, sok prédikáció született róla, amelyekben hallhatunk pénzről, lemondásról meg az Istennek átadott élet örömeiről. Ezek mellett talán kevésbé figyeltünk a mondat végi egyszerű meghívásra: „Kövess engem!” Krisztus ugyanezt mondja tanítványainak is, például a Lukács evangéliumában ekképpen: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!” Márk evangéliumában pedig így: „Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt.” Azt viszont mind jól tudjuk, hogy Jézus idejében volt, aki készen állt egész életével felelni a hívásra, s olyan is, akinek ez nem ment. Így van ez napjainkban is. Krisztus hív bennünket, áldozatot vár tőlünk, de a döntés rajtunk áll.

Nemrégen egy prédikációban a lelkész frappánsan hozta közel Jézus mondatait, rávilágítva arra, hogy a digitális élet új megvilágításba helyezte a „követés” kifejezést. Igaza volt az igehirdetőnek, hiszen mind tapasztalhatjuk, ahogy a közösségi oldalakat böngészve elismert és önjelölt sztárok, politikusok és híroldalak felváltva kérnek bennünket, kövessük őket, vagyis csatlakozzunk a rajongótáborukhoz, figyeljük rendszeresen, mit tesznek, mit mondanak. Próbálják elhitetni velünk, hogy ha nem vagyunk jelen, ha nem sorakozunk fel mások, akár milliók mellé egy-egy online csoportosulásban, akkor lemaradunk, kimaradunk. Más esetekben nem a nyomasztás, csupán a kényelem miatt válunk követőkké: így jutunk információhoz, vagy a figyelt tartalmakat fogyasztva kapcsolódunk ki, esetleg éppen e módon erősítjük meg magunkról alkotott képünket, hiszen a csoporthoz tartozás tudatának identitásképző ereje is van.
Mégsem mondhatjuk, hogy keresztyén embernek nincs helye az internet világában. A személyiségünk rétegződik, sokféle tulajdonság jellemez bennünket egyidejűleg, más-más erősséggel, és identitásunk is a jelentős és kevésbé fontos alkotóelemek összességéből áll. Elméletben tehát semmi akadálya nincs annak, hogy ha Krisztus követése a legfontosabb számunkra, akkor minden más ez alá kerüljön a prioritások sorában. Amikor az Úr áll az első helyen, a sokadikon elférnek a celebek, politikusok, influenszerek, hiszen olyan távol vannak egymástól, hogy esélyünk sincs összekeverni a nekik szánt időt, figyelmet, odaadást.
De e tekintetben is rendkívül lényeges a tudatosság, már csak azért is, mert az alkalmazások fejlesztői erőforrásokat nem kímélve dolgoznak azon, hogy a képernyő elé szegezzenek minket. Nem ritkán jobban ismerik az agyunk működését, mint mi magunk, és természetesen a saját érdekeiket tartják szem előtt egy-egy tervezés folyamán, nem a mieinkét – és nem is Istenét. Az online felületekkel dolgozók régóta ismerik a „felhasználói élmény” fogalmát: ennek lényege, hogy minél kellemesebb, könnyebben befogadható legyen az adott oldal. Tudják a szakemberek, milyen színpárosításokkal érdemes dolgozni, hogy egyszerűen olvasható legyen egy-egy cikk, hőtérképek segítségével azonosítják, mi hol helyezkedjen el a kért felületen. Törekszenek azt is lehetővé tenni, hogy minél kevesebb megszakítással juthassunk egyik tartalomtól a másikig, hiszen a végtelen görgetés amilyen passzív, olyan addiktív elfoglaltság: ha egyszer elkezdjük, nehéz abbahagyni. Mindezek miatt a minket körülvevő eszközpark rákényszerít bennünket, hogy tudatosak legyünk az élet olyan területein is, amelyeken korábban nem volt muszáj. Cserébe olyan ajtókat is megnyitnak, amelyek korábban zárva maradtak. Ennek ára van: nem pihenhetünk csak úgy, ész nélkül, mert hamar kifolyik kezeink közül az idő, és végül nem marad érkezésünk arra, aki igazán fontos.
Még jó, hogy nem az emberekben bízunk, hanem Istenben. Bár ő nem tolakszik bele a hírfolyamokba, nem hirdeti magát, nem felugró ablakokban, villódzó feliratokban kéri, hogy kövessük őt, mégis mindennél, mindenkinél nagyobb, hatalmát újra és újra megmutatja a történelemben és személyes életünkben egyaránt.

A szerző újságíró