Krisztusban nincs generációs szakadék – ez történt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának második napján

Soha ennyi különböző életkorú ember nem ült egyszerre a templomban a történelem során, mint ma, amikor öt generáció tagjai vesznek részt az istentiszteleten, és mindannyian más-más narratíva alapján értelmezik az Igét – jelentette ki Thoma László lelkipásztor a Generációk a lelkipásztor szemével – Mi zajlik a gyülekezeteinkben? című előadásán, kifejtve, hogy ezek máshogy értelmezik a jelent és a jövőt is. Az idősebb ember számára a jövőnél sokkal fontosabb az értékek megőrzése, átadása, hogy vigyázzunk arra, ami van. Egy fiatalnak viszont a jövő adta lehetőségek állnak a gondolkodása középpontjában. A küldetés kérdésében ugyanakkor tudnak kapcsolódni egymáshoz. A lelkipásztor is közreműködött Duráczky Bálint egyház-szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának kutatásában, amelyben azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy a gyülekezeti kötődés mintázatában van-e kimutatható generációs különbség, avagy hogyan hatnak a korosztálybeli különbségek egy-egy gyülekezeti közösségre. A százhetvennél is több hívet megszólaltató felmérésben arra a meglepő eredményre jutottak, hogy egy jól működő közösségben csekély mértékben vannak jelen a különféle életkorú emberek közti különbségek „nem hoznak eget rengető változásokat”, nem különösebben meghatározóak a gyülekezet összetartozását illetően. Duráczky Bálint Generációk a szociológus szemével – Mit mutathat meg nekünk a statisztika? című előadásában ennek okáról azt mondta, hogy a gyülekezeti sokféleségen belül az egyes emberek személyes kapcsolódása, közös református identitása a meghatározó. A kapcsolódási mintázatokat nem csupán az életkor, hanem sokkal inkább a gyülekezet típusa és működési jellege befolyásolja. A református gyülekezetek sokfélesége tehát nem probléma, hanem lehetőség: alkalmas arra, hogy különböző személyes igényeket is befogadjon. Az előadó szerint a jövő kérdése az, hogyan biztosíthatják a közösségek ezt a nyitottságot nemcsak a meglévő tagok, hanem a leendő hívek számára is.

A felmérésben kimutatható eltérés mutatkozott az idősek és a fiatalok válaszaiban abban a kérdésben, hogy mi a fontos nekik a gyülekezeti közösségükben. Míg az idős emberek számára a gondoskodás, a biztonság és az állandóság jelent meg első helyen, addig a fiataloknál az, hogy őket személyesen fogadják el úgy, ahogy vannak, legyen terük, ne érje őket kritika, elmondhassák a véleményüket, ugyanolyan megbecsült részei legyenek a közösségnek, mint az idősebbek. Thoma László ezzel kapcsolatban példaként említette, hogy a gazdagréti gyülekezetben együtt tartják a fiatalok és az öregek konfirmációját. Ezeken az alkalmakon látható, hogy fiatalok és idősebbek különböző nyelvezettel, de ugyanazt az istenélményt osztják meg. – Ugyanaz történik más-más történetben: a szabadító Isten belép, és megmutatja magát – fejtette ki a lelki vezető. Thoma László szerint az egyháznak akkor van jövője, ha nem önmagát akarja igazolni, hanem önfelejtő módon Istenre bízza önmagát. Erre példaként említette, hogy ők is rengeteg programot kitalálnak, hogy elérjék az embereket, sok ezek közül mégsem hatékony. Az emberek sokszor a Lélek hívására térnek be az egyházba – nem programokra, kampányokra reagálnak, hanem belső indíttatásra. De fontos, hogy evangéliumi központú legyen az igehirdetés, az igehirdető a Bibliához hűen és megmásítatlanul prédikáljon, és a teljes evangéliumot adja át. A Szentlélek megszólító erejével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egyedül ő az, aki meggyőz bennünket arról, hogy Krisztus által örök életünk van. Isten Fia gyűjti egybe a világ kezdetétől fogva annak végéig a gyülekezeteket és az Isten népét, ezért sose abból induljunk ki, amit látunk – zárta gondolatait Thoma László.

Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója Generációk a pedagógus szemével – Mi zajlik az intézményeinkben? című előadásában továbbfűzte a két előadó gondolatait. Mint mondta, a kutatás tanulsága az iskolákra vetítve az, hogy ha azok jól működnek, akkor megszűnnek a generációs különbségek is, márpedig a református iskolák eredményességben és a hozzáadott értéket tekintve is meghaladják az állami intézmények eredményeit. Bár sokkal kevesebb fiatal kötődik ma ténylegesen gyülekezeti közösséghez vagy vallja magát hívő keresztyénnek – ez a statisztikák szerint százból egy –, mint néhány évtizeddel korábban, folyamatosan nő az egyházi intézményekből kikerülő tanulók száma. Az adatokból kiderül, hogy a református iskolákba járó gyerekek ötven százaléka nem feltétlenül kötődik a református egyházhoz, otthon nem kapott egyházi nevelést. A szülők több mint fele állami helyett mégis inkább keresztyén iskolába íratja gyermekét, tehát a misszió fizikai tere a templomból áthelyeződött az oktatási intézményekbe. Ez óriási felelősség – hangsúlyozta a nevelési szakember. Bruckner László szerint ugyanakkor kevésbé lehet büszke az egyház arra a tendenciára, hogy a református iskolák aránytalanul kevesebb hátrányos helyzetű gyermeket fogadnak, mint az állami intézmények. Meg kell azonban jegyezni, hogy azok a gyerekek, akik ilyen háttérrel mégis bekerülnek a rendszerbe, kiemelkedő fejlődést mutatnak. Ezért is lenne érdemes nyitni a hátrányosabb helyzetű családok felé. A főigazgató fontosnak nevezte a szülőkkel való szorosabb kapcsolattartás lehetőségét is, a kutatások szerint ez jelentős mértékben növeli a tanulók eredményességét. A református iskolák ezen a téren is erősek, hiszen jellemzően több és mélyebb kapcsolatot ápolnak a családokkal, mint az állami intézmények.

A pódiumbeszélgetésen a családban és a gyülekezetekben zajló korosztályos meg nem értettségről adták a szót egymásnak a meghívott vendégek Gér András zsinati tanácsos moderálásával. Személyes történeteikben elmesélték, milyen megerősítő tapasztalataik voltak a családban, a gyülekezetben, a munkahelyükön arra, hogy működik a generációk közötti együtt munkálkodás, még ha ez időnként konfliktusokkal is jár. Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, Győri-Daniné Tóth Anett balatonszabadi lelkipásztor és Zila Péterné református óvodaigazgató szerint is fontos megbeszélni a bajainkat, mert egy egész nemzedék élte át azt a történelemben, hogy milyen mély nyomokat hagy a családon belüli titkolózás. A beszélgetés egyik kiindulópontja az volt, hogy az emberek sokszor nem rendelkeznek megfelelő nyelvi eszköztárral az érzelmeik kifejezéséhez. Ez különösen a gyereknevelésben és a hitoktatásban válik fontossá: ha a gyerekek megtanulják megfogalmazni, amit éreznek, a konfliktusaikat is érettebben tudják kezelni. Ennek kapcsán felmerült, hogy a református hittanórák milyen lehetőséget nyújtanak az érzelmi intelligencia fejlesztésére, ha a pedagógus kreatív módon alkalmazza az anyagokat.

A konferencia résztvevői, akik a legkülönfélébb területekről, korcsoportokból érkeztek, ezután kisebb körökben beszélgettek tovább a témáról.

A napot Tóth Dorottya Tünde lelkipásztor igemagyarázata zárta, aki az egymással való kapcsolódásra, az egymás felé való megnyílás fontosságára mutatott rá a 78. zsoltár alapján. Mint fogalmazott, Isten szabadító munkája nemzedékről nemzedékre továbbadható valóság, amely személyes élményen és kapcsolaton keresztül gyökerezik meg az emberi szívekben. A zsoltáros bizonyságot tesz arról, hogy az Isten cselekedeteit el kell mesélni a következő generációnak még akkor is, ha a múlt bukásai is részei a történetnek. Mint mondta, fordulópontot jelenthet az életünkben, amikor megérezzük azt, hogy Istennek személyesen a mi életünkhöz van köze. A lelkésznő feltette a kérdést, hogy merünk-e nyíltan, egyértelműen, őszintén beszélni arról, hogyan talál szíven minket az evangélium. – A generációs szakadék egyik terhe sokszor a kapcsolódás hiánya – állapította meg a lelkipásztor. Példaként hozta Jézus gyógyításait, amikor az Úr egyénenként, személyre szabottan tudott kapcsolódni az emberekhez – még a legzártabb, legérthetetlenebb helyzetekben is. Ez a fajta lefordított, érthető szeretet a kulcsa annak, hogy a különböző generációk között híd épülhessen – összegezte a lelkipásztor.

Az áhítat végén Tóth Dorottya Tünde arra kérte a résztvevőket, hogy felállva, egymás kezét megfogva fogadják Isten áldását.