Különleges karmesteri szolgálat

Sokan talán nem tudják meghatározni, hogy mi a feladata egy tanácsosnak, és pontosan kinek is ad tanácsot.

Egyházunk történetében alighanem én vagyok az egyik legfiatalabb zsinati tanácsos. Még a harmincadik életévemet sem töltöttem be, amikor Bogárdi Szabó István felkért erre a szolgálatra. Bizonyára nem sokunkat éri az a megtiszteltetés, hogy egy gyülekezeti ház avatásán, a süteményes asztal mellett másodszor kap elhívást egyházi szolgálatra. Erre nem mondhattam nemet – és nem a süti miatt. A zsinati tanácsos feladatai összetettek, elsősorban meg kell teremtenie a zsinati testületi ülések feltételeit. Emellett a munkatársaival együttműködve összegzi, rendszerezi és nyomon követi az országos, egyházat érintő ügyeket. Ez mindig csapatjáték, ezért van szükség a Zsinati Hivatalra, amit a tanácsos irányít, koordinálja az önálló szakágak munkarendjét. Minden ágnak megvan a saját feladata, ezeket a feladatokat azonban mindenképpen össze kell hangolni, hiszen az egyház vezetésének döntéseit végre kell hajtani.

Hogyan néz ki ez a hétköznapokban?

Nagyon izgalmas feladat részt venni a testvéregyházak közötti egyeztetéseken, de gyakran én képviselem egyházunk álláspontját a minisztériumi tárgyalásokon vagy épp a média felületein is. Ilyen értelemben a zsinati tanácsos egyszerre vezető, közvetítő és olyan diplomata, aki az üzeneteket a lehető legérthetőbben szeretné elmondani a feleknek. Központi feladatot látunk el, egyszerre érzem magam vezetőnek és beosztottnak, ugyanakkor remélem, hogy a kollégáim munkatársként tekintenek rám. Köszönöm nekik az elmúlt évek közös munkáját. A hivatal összes dolgozójára szükség van. A feladatok elvégzését segítem, szinte karmesterként próbálok jelen lenni. Legalábbis ezt a hasonlatot használta Bogárdi Szabó István püspök úr, amikor felkért a szolgálatra. Hálás vagyok püspök úr bizalmáért.

Az elmúlt években mik voltak a legfontosabb pillanatai ennek a karmesteri szolgálatnak?

Számomra az első fontos esemény a reformáció emlékéve. Megindító volt, ahogy együtt ünnepelhettünk a Kárpát-medence magyarságával. Az év felejthetetlen pillanatai közé tartozott, amikor Debrecenben a Magyar Református Egyház közös zsinata elfogadta a Második Helvét Hitvallást és annak új fordítását. Ezzel ugyanis megerősítette hitvallási közösségünket. Mindig megható, amikor részese lehetek a közös zsinatoknak, például amikor a diaszpórában élő magyar református testvéreink csatlakozhattak az egységes Magyar Református Egyházhoz. Bármilyen különösen hangzik, a hivatali munka is lehet inspiráló. Minden év végén összegezzük, milyen feladatokat végeztünk el, a beszámolókból tudjuk, volt olyan év, amikor a tanácsosi titkárságon keresztül tízezer levélváltás történt egyetlen év alatt. Ez azt jelenti, hogy közvetlen munkatársaimmal több ezer ember ügyét tudtuk előmozdítani.

Megszaporodó pályázatok, Kárpát-medencei óvodaprogram, a református egység tizedik évfordulója – minden évre jutottak komoly feladatok.

Valóban évekre bontható a változás. Komoly fordulópont volt például, amikor létrehoztuk a pályázati irodát. Tevékenységüknek köszönhetően egyszerűsödött az egyházi pályázatok kezelése, így megszervezhettük a hátrányos helyzetű gyermekek szünidei fejlesztését szolgáló Bárka tábort is. Itt több ezer gyermek nyaralhat ingyen, miközben szociális és lelki támogatást is kapnak. Nagy öröm, hogy egyre komolyabb szerepet vállalt egyházunk életében a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány. Munkájuk nyomán újjáéledt a Reformátusok Szárszói Konferenciája. Programjaik segítik református létünk megélését az élet valamennyi területén: a mezőgazdasági munkában, a borászatban, a közéletben, a művészetek világában.

A kapcsolattartás területén melyek voltak a kiemelkedő események?

Fontos volt a 2017-ben aláírt, az állam és az egyház viszonyát szabályozó megállapodás. Ebben az állam elismerte hitéleti és társadalmi szolgálatainkat, garanciát vállalt, hogy segítséget nyújt a felsőoktatásunkban, és tárgyalja a kórházlelkészség helyzetét – hiszen fontos feladatunk a lelkek gyógyítása is. Hálás vagyok, hogy közreműködhettem ennek az előkészítésében. Az Országos Református Cigánymisszió is erősödött: országszerte indultak felzárkózást segítő tanodák, és immár két református cigány szakkollégium is várja a tanulókat. Egyházi küldöttségünk Szíriában és Libanonban is járt, hogy felmérje, miként támogathatjuk a veszélyben lévő keresztyén testvéreinket. De nem feledkeztünk meg szenvedő örmény testvéreinkről sem: közreműködésünkkel több millió forint segély jutott el hozzájuk. Számos esetben gyűjtést hirdettünk, például a dunai hajóbaleset koreai áldozatainak hozzátartozói részére. A Református Tananyagfejlesztő Csoport megalakulása is jelentős esemény volt. Nekik köszönhetően olyan kiváló szemléletformáló oktatási anyagok készülnek, amelyek kivívták a szakma elismerését.

Hogyan koordinálják a Zsinati Hivatal munkatársai ezt a jelentős mennyiségű feladatot?

Azt bizonyára mindenki észrevette a saját életében, hogy mennyire megszaporodtak az adminisztratív feladatok, és akkor még nem is beszéltünk pályázatokról, intézmények alapításáról vagy az állami költségvetési források szabályos felhasználásáról. Ezt a hatalmas adminisztrációs terhet is igyekszik átvenni a Zsinati Hivatal. Eközben egyházunk kommunikációs tevékenysége is szélesebb platformon folyik: egyre több a médiakapcsolatunk. Megújultak az országos egyházi médiafelületek: a Reformátusok Lapja, a reformatus.hu, a Kossuth Rádió református félórája, és elkészült az első bibliaolvasó applikáció.

Ön mit tart a legfontosabb elért eredményeknek?

Volt olyan projekt, amelyről tudtuk, túl sok többletfeladatot jelent, nem biztos, hogy készen állunk rá. Ekkor a döntés előtt imában kértem segítséget. Jakab leveléből kaptam egy igét: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. Ezt elmondtam a pályázati irodában dolgozó munkatársaknak is, majd eldöntöttük: ezt végig kell csinálnunk – azóta pedig rengeteg áldás van a projekten. De büszke vagyok a református egyházhoz tartozó menekültmisszióra is, és arra, ahogyan helytálltak a válság idején. Hálás vagyok, hogy intézményeinkben kiemelkedően sikerült kezelni a koronavírus-járvány első hullámát – de arra is, hogy egyházunk kórházában, a Bethesda Gyermekkórházban segítettek az országszerte ismertté vált beteg kisfiúnak, az SMA-s Zentének. Megnyugtató volt újra bizonyosságot szerezni, hogy Isten velünk együtt viseli a terheket. Persze minden munkának van nemszeretem része is, például százával kell iratokat aláírni.

Amikor igent mondott a szolgálatra, ilyen feladatokra számított?

Az tény, hogy összehasonlítva a hasonló tevékenységet végző világi szervezetekkel – akár az üzleti élet vagy a közigazgatás tekintetében –, egyházunknak sajátságos működése van. Gyakran találkoztunk nem várt kihívásokkal, de nem ijedtünk meg, hanem bekapcsoltuk az újratervezés-üzemmódot. Az rendszeresen bebizonyosodott, hogy az imádsággal meghozott döntéseken áldás van. Az elmúlt időszakban azt tapasztaltam, valahogy gyorsabban telik az idő, talán leginkább a digitalizáció miatt. Ami változás korábban legalább egy nemzedék alatt ment végbe, az most megtörténik néhány év alatt. A gyorsabb technika azt eredményezi, hogy gyorsabban kell az egyre növekvő társadalmi kihívásnak és feladatnak megfelelni. Ennek komoly hátránya, hogy kevés az idő a teológiai megfontoltságra és a beszélgetésekre. A mai világ gyors reagálást követel. Ez például nemrég a koronavírus-járvány kezdetén bebizonyosodott, hiszen nem volt idő hosszas mérlegelésre, dönteni kellett.

Hogy értékeli a XIV. zsinati ciklust?

Az utóbbi hónapok legfontosabb megbeszélnivalója is az egyház szervezetével kapcsolatos: egyházunk egyszerre intézményrendszer a maga struktúrájával, épületeivel és hagyományaival, ugyanakkor élő közösség is, amelynek alapja a gyülekezetek. Meg kell vizsgálnunk, hogyan látjuk meg ebben a rendszerben az eszközt az evangélium hirdetésére. Fontosak az épített értékeink: a templomaink, az óvodáink, az otthonaink vagy a kollégiumaink. Használjuk őket helyesen, Istenre mutató jelként! Istennek nincs ránk szüksége ahhoz, hogy véghez vigye a terveit, de mivel annyira szeret minket, munkatársaivá fogad. Ahogyan egy szülő is hagyja, hogy a gyermeke segítsen a süti elkészítésében, pedig ő egyedül tökéletesebbet tudna alkotni. Köszönöm mindenkinek, aki velünk tartott Isten munkatársaként ebben a sokszor embert próbáló munkában.