Ökumenikus imaórán emlékeztek a roma holokauszt áldozataira

Ökumenikus imaórán emlékeztek meg kedd este a roma holokauszt és a kislétai romagyilkosság áldozatairól Budapesten a Sant'Egidio közösség szervezésében.

A szertartást Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Caritas in Veritate bizottságának elnöke vezette, igét hirdetett Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. A szertartáson részt vett, és a meggyilkoltak emlékére mécsest gyújtott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter, aki református lelkészként szolgált, könyörgésében úgy fogalmazott: "egyre több körülöttünk az erőszak, és az ártatlanok vére hozzánk kiált most már Münchenből is, ahol az egyik áldozat egy tizenöt éves magyar roma fiú volt".

 Hozzátette: "tanácstalanok és csüggedtek vagyunk", de "hiszünk az imádság erejében és abban, hogy az élet erősebb, mint a halál, a szeretet erősebb, mint a gyűlölet".

Balog Zoltán azért imádkozott, Isten adjon erőt, hogy szembeszálljunk a gonosszal, és ellenálljunk minden kísértésnek, amely embert emberrel szembefordít.

Gáncs Péter igehirdetésében három bibliai kérdést idézett: Istenét, aki az első embertől kérdezte az édenkertben, "Ádám hol vagy?", majd Ádám fiától, a testvérgyilkos Káintól, "hol van a testvéred?", végül Jézusét, aki az őt arcul ütő főpapi szolgától kérdezte: "miért ütsz engem?"

Az evangélikus püspök kiemelte: csak sejtéseink lehetnek arról, hogy akik ma ütnek, miért teszik. Talán azért, mert félnek, talán mert őket is ütötték, vagy, mert úgy érzik, nincs se Istenük, se hazájuk. Meglehet az is, hogy azért ütnek, mert nem tudják sem imára kulcsolni, sem a másik felé nyújtani kezüket.

Gáncs Péter hozzátette: a legfontosabb feladat ma az, hogy őszinte választ keressünk erre a három bibliai kérdésre.

Az imaórán könyörgést mondott Radnóti Zoltán rabbi, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége rabbitestületének elnöke és Aaron Stevens, a budapesti Skót Misszió lelkésze.

A szertartáson felidézték a 2009. augusztus 3-ára virradó éjjel a kislétai gyilkossággal záruló roma gyilkosságsorozat eseményeit, és egy-egy gyertyát gyújtottak a megebesített, meggyilkolt áldozatoknak.

 Az imaórán részt vett Fahidi Éva holokauszt-túlélő, aki az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor lakójaként 1944. augusztusában tanúja volt a cigánytábor és lakói megsemmisítésének.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik összesen mintegy félmillió romát gyilkoltak meg, közülük 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

Forrás: MTI