Lehet nemet mondani

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke is beszélt a Lehet nemet mondani című keddi budapesti konferencián, mely az embermentők előtt tisztelgett.

L. Simon László (Fidesz) , az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke Gróf Esterházy János megítélésével kapcsolatban kiemelte, az egykori politikust "rehabilitálni kell, és van miért rehabilitálni", mert a vele kapcsolatos vádak nem igazak. Hozzátette: Esterházy Jánost "emberi nagysága, kiállása, életútja méltóvá teszi" arra, hogy a hamis vádak alól tisztázzák. Mint mondta, ideje abbahagyni vádaskodást, azt, hogy "patikamérlegen mérjük azoknak a tetteit", akik másokat megmentettek, vagy akik áldozatok lettek.

A holokauszt "mindannyiunk közös tragédiája", nemcsak a zsidóké vagy a magyarországi zsidó közösségé, hiszen a magyarok is "minden áldozattal szegényebbek lettek" - hangoztatta. Úgy fogalmazott, nem értékesebb, ha valaki nem zsidóként ment zsidókat, mert nem lehet különbséget tenni az áldozatok, az embermentők között, egyaránt lényeges minden eset. Fontos, hogy vannak olyanok, "akiknek a példájából ma is meríthetünk" - mutatott rá.

Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója kiemelte: a valós nemzeti önértékeléshez elengedhetetlen, hogy az embermentőkről a jövő nemzedékei sokkal több információt kapjanak. Fontos tudni, hogy a gyűlölet mellett jelen volt az embermentés, ezért többet kell beszélni arról, amikor a humanitárius magatartás felülkerekedett a "modernkori barbarizmuson"; ez segítheti a vallási, etnikai tolerancia kialakulását - mutatott rá.

Magyar embermentők

Elmondta: a  hatmillió zsidó áldozat "felfoghatatlan veszteséget", máig vérző sebet jelent, míg az egyéni, humanitárius kiállások biztos erkölcsi példát adnak, nemzeti becsületet. Helyesnek nevezte, hogy az Izraelben elismert magyar embermentőket a magyar állam is kitünteti, illetve azt, hogy az embermentők tevékenységéről az oktatásban is szó esik, valamint hiteles dokumentumfilmek készültek róla.

Szólt arról, hogy 1944 tavaszáig Magyarország alapvetően befogadó ország volt, a német megszállás után azonban a 825 ezernyi magyarországi zsidóság és az ide menekülők halálos veszélybe kerültek. A keresztények többsége ekkor megítélése szerint közömbös maradt sorsuk iránt, ugyanakkor voltak, akik igazolványaikat adták oda zsidó ismerőseiknek, mások - ők voltak kevesebben - elrejtettek embereket.

Elmondása szerint az orvosok között volt, aki tífuszt jelentett, ami védettséget jelentett a gettó lakosainak, mások betegszobába tették védenceiket. A nyilasok vezette halálmenetekben gyaloglóknak is többen segítettek ruhával, élelemmel, illetve rejtekhelyet ajánlottak fel az üldözötteknek, a segítők között több pap és művész volt. Utóbbiak között említette Tolnay Klárit, Karády Katalint, Jávor Pált és Pátzay Pált. A nyilasok razziáin többször előfordult, hogy a mentőt és az oltalmazottat egyaránt lelőtték.

Rafi Vago, a Tel Aviv Egyetem professzora kiemelte: a holokausztkutatás elmaradt a modern történettudomány egyéb irányzatai, tendenciái mögött. Az embermentés feltételeivel, szándékaival éppen ezért többet kell foglalkozni - hangsúlyozta. Annak a meggyőződésének adott hangot: "nem mondhatjuk, hogy az embermentés lehetetlen lett volna" a vészkorszak idején, azonban az üldözöttek több segítséget kaptak egyes emberektől, mint államoktól, szervezetektől. Utóbbiakról szólva azt mondta, nem volt ritka, hogy a zsidó embereket "magukra hagyták", a brit politikusok például elutasították a zsidóság ezreinek megmentésére irányuló javaslatokat.

Van olyan vélemény is, miszerint minden, a holokauszt idején fenyegetett ember mellé egy másik, neki segítő embert kellett volna állítani, ha mindenkit meg akartak volna menteni, de az embermentés hosszú pszichológiai tanulási folyamat eredménye - jegyezte meg.

Krisztusi meggyőződés

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke - akinek édesanyja és nagyszülei is részt vettek a zsidóság mentésében - arról beszélt, hogy a holokauszt "a XX. század felfoghatatlan tragédiája". Szólt arról: a keresztények meggyőződése, hogy "az állam a gondviselés eszköze, olyan intézmény, amelyet Isten azért rendelt, hogy feltartóztassa a rosszat, és elősegítse a jót". Ebből az állam iránti lojalitásból fakadt, hogy a kereszténységnek "megoldhatatlan dilemmát jelentett" a totális rendszerekhez való viszonyulás - tette hozzá.

Azt mondta, "büszkék vagyunk azokra a keresztényekre", akik a holokauszt idején életük kockáztatásával, sokszor a mártíriumot vállalva mentették honfitársaikat. Úgy fogalmazott: magyar keresztények, "ha későn és kevesen is", krisztusi meggyőződésből tették ezt, amivel megmentették a kereszténységet és az országot is. Az embermentés akcióit ökumenikusnak nevezte, "még ha mégoly kevés eredményt is tudtak felmutatni". Emlékezetett arra, hogy az egyházak 1944 nyarán közös nyilatkozatot szerettek volna kibocsátani, amelyet a templomokban olvastak volna fel, de ez az akció csak "félig-meddig sikerült".

Katrina Lantos Swett, a Tom Lantos Intézet végrehajtó bizottságának elnöke, az egykori magyar származású amerikai politikus, Tom Lantos lánya, hangsúlyozta, a holokauszt erkölcsi próbatétel elé állította az embereket, és ezen csak kevesen feleltek meg, keveseknek volt bátorságuk helyesen cselekedni. Kiemelte Raoul Wallenberg tevékenységét, mint mondta, ő is a svéd diplomatának köszönheti az életét, hiszen szüleit Wallenberg mentette meg. Arról is beszélt, a zsidókat ma is érik fenyegetések, és ezektől "nem lehet elfordulni". Példaként említette Irán fenyegetéseit Izrael ellen.

Forrás: MTI