Lelkésztovábbképzés 2014

A lelkésztovábbképzést szakmailag koordináló Országos Továbbképzési Koordinációs Tanács (OTKT) 2014. január 31-én véleményezte és jóváhagyta az egyházkerületek 2014-as továbbképzési programjait, valamint elbírálta a beszámítási kérelmeket.
Mint ismeretes, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 2010. június 4-én elfogadott Szabályrendelete (Zs.-77/2010.06.04.) értelmében a négy egyházkerület egységes elvek szerint szervezi és tartja számon a lelkipásztorok továbbképzését, biztosítva a kerületek közötti átjárás lehetőségét. Az alábbiakban az egyes egyházkerületek programkínálatát (az OTKT által jóváhagyott és befogadott képzéseket is beleértve) adjuk közre abban a reményben, hogy a lelkipásztori szolgálat számára gyakorlati megoldásokat és elméleti megalapozást nyújtó szakmai segítséget kapnak a résztvevők, majd egymás tapasztalatai által is gazdagodva térhetnek vissza gyülekezeteikbe, illetve szolgálati területükre. A beszámítási kérelmek után, az OTKT javaslata alapján, az érintettek számára a saját egyházkerületük lelkésztovábbképzéssel megbízott intézményei állítják ki a kreditigazolásokat.

Dunamelléki Egyházkerület Továbbképzési Programja: http://www.raday28.hu/hir/lista/lelkesztovabbkepzes/
Dunántúli Egyházkerület Továbbképzési Programja: http://refdunantul.hu/ >> További információ: dtpuspoki@refdunantul.hu
Tiszáninneni Egyházkerület Továbbképzési Programja: http://srta.tirek.hu/lap/lelkesztovabbkepzes/hir/lista/aktualis-hirek/
Tiszántúli Egyházkerület Továbbképzési Programja: http://www.lelkesztovabbkepzo.hu

A lelkésztovábbképzés 2011. január 1-től hatályos szabályzata elérhető:
Református Egyház LXII évf. (2010) 7-8.szám, 213-215.o.
http://www.reformatus.hu/ >> Adattár>> Törvények, határozatok
http://www.lelkesztovabbkepzo.hu