Lelki otthon Fehérvár belvárosában

Székesfehérvár belvárosában a református templom nem magányosan áll: közvetlen közelében található az iskola, néhány utcányira az óvoda, körülötte pedig olyan gyülekezeti élet bontakozik ki, ahol a vasárnapi istentisztelet nem lezárja, hanem elindítja a hetet.

Amikor a lelkipásztorokat arra kérjük, hogy néhány szóval jellemezzék a gyülekezetet, Brunner Vilmos vezető lelkipásztor így fogalmaz: „Igére alapozva, előrelépve.” Tavasz Kristóf beosztott lelkipásztor úgy gondolja, „a találkozás és a feltöltődés helye”, Tavaszné Kertész Ilona hittanoktató-beosztott lelkész szerint pedig „formálódó közösség”. A három meghatározás együtt pontosan kirajzolja azt az ívet, amelyen ez a közösség ma él: az Ige köré gyűlik, egymás bizalmát tanulja, és közben lépésről lépésre újraértelmezi saját helyét Székesfehérváron.

A belvárosi gyülekezet mögött több mint kétszáz év története áll. Fülöp Zoltán gondnok személyes emlékeiben is hosszú ívben jelenik meg ez a múlt: gyermekként került ide, itt konfirmált, itt töltötte a fiatalkorát, majd tanulmányai után már házasként tért vissza a városba. Építészmérnökként szakértelmét adva tevékenyen támogatta az egyházközség épületeinek megújulását.

– A visszakapott református iskolaépületet fokozatosan kellett alkalmassá tenni a nevelő-oktató munkára. Én kaptam, vállaltam azt a feladatot, hogy az iskola folyamatos felújítását részben megtervezzem, lebonyolítsam, majd műszaki ellenőrként is kísérjem. Ez a folyamat húsz évig tartott – idézi fel Fülöp Zoltán.

A város református térképe közben átalakult. Ma Székesfehérváron három református közösség van: a belvárosi mellett a Budai úti gyülekezet, valamint a Maroshegyi Református Missziói Egyházközség. Fülöp Zoltán szerint a belvárosi közösség továbbra is „maggyülekezet” a városban. Nem abban az értelemben, hogy mások fölé helyezné magát, hanem mert története, intézményei, szolgálatai és felelőssége miatt különleges helyet foglal el a fehérvári reformátusság életében. Ez a történeti szerep ma már nem magától értetődő adottság, hanem újra és újra megélendő feladat: hogyan válhat a kétszáz éves örökség ma is élő, megszólító és közösségformáló erővé?

Egy nagyvárosi gyülekezet azonban nem lesz magától közösséggé. Brunner Vilmos vezető lelkipásztor korábban falusi gyülekezetben szolgált. – A nagyobb létszám nem feltétlenül könnyebbség. Itt a nagy számok törvénye, valamint a városi lét miatt sokan járnak vasárnap az istentiszteletre, de nem tudják, hogy a másik hol lakik, sokszor nem is beszélgetnek vele – mondja székesfehérvári tapasztalatai alapján.

Egy városi gyülekezetben ezért különösen fontosak azok az alkalmak, amikor az emberek nemcsak egymás mellett ülnek a templomban, hanem egymással is találkoznak. – Egy adventi teázás, egy pünkösdi piknik, egy beszélgetős közösségi alkalom néha többet jelent, mint elsőre gondolnánk: nevekhez történetek, arcokhoz életutak kapcsolódnak – hangsúlyozza Brunner Vilmos. A lelkipásztor szerint ezeken az alkalmakon kezdődhet el igazán a közösséggé formálódás. A gyülekezetben több rétegalkalom is ezt a személyességet szolgálja.

Brunner Vilmosnak a férfi imakör és a bibliaóra különösen fontos. A férfiak között az élet dolgairól, hitről, családi kérdésekről és a Szentírás tanításáról is lehet őszintén beszélgetni. Tavaszné Kertész Ilona a női szolgálatot emeli ki: a női csendesnapok és a női kör alkalmai segítenek abban, hogy a hölgyek megtalálják a szolgálati helyüket a gyülekezetben, és az Ige és a Szentlélek munkája által valódi barátnőkké válhassanak egymás számára. Tavasz Kristóf a fiatal férfiak imakörét baráti, testvéri közösségként írja le, ahol a résztvevők családtagokért, munkatársakért, egymás élethelyzeteiért imádkoznak, és azt is tanulják, hogyan tudják hitelesen megosztani a hitüket a körülöttük élőkkel. Ezek az alkalmak a nagyobb közösségen belül személyesebb kapcsolatok kialakulását segítik.

A lelkipásztorok szerint ebben a folyamatban a bizalom az egyik legfontosabb szó. Tavaszné Kertész Ilona úgy látja, a gyülekezet formálódása nem automatikus. – Az emberek bizalmáért meg kell dolgozni. Mi itt vagyunk már két éve a gyülekezetben, és most már sok minden változott, sokan vannak, akik mernek őszintén, bizalommal hozzánk fordulni, és látjuk, hogy így formálódik a közösség – hangsúlyozza. A közösség tehát nem kész állapot, hanem meghallgatásokból, találkozásokból és egymásra figyelésből épül. Ugyanakkor a gyülekezet törekszik arra, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítson a számára legalkalmasabb hely és szolgálat megtalálására. Működik baba-mama kör és két házaskör, valamint három évtizede a Csomasz Tóth Kálmán Kórus, a nyugdíjasklub és a Kékkereszt csoport.

Június 14-én, amikor a Kossuth rádió a székesfehérvári belvárosi templomból közvetíti az istentiszteletet, akkor éppen a presbiterek vasárnapját ünnepeljük. Ez az alkalom arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a presbiteri szolgálat nemcsak testületi döntésekben, hanem a gyülekezet mindennapi lelki életében is megmutatkozik.

Incze Sándor főgondnok 1990 márciusában csatlakozott a gyülekezethez, amikor feleségével azért léptek be a parókia épületébe, hogy az augusztusi házasságkötésük időpontjáról egyeztessenek. Az egyházközséggel való első találkozásból később szolgálat lett. Incze Sándor azt mondja, a gyülekezet egyik legfontosabb vonása, hogy keresik az Úr Jézust. – Ez a gyülekezet megízlelte az Ige szavaival élve a mennynek a jó ízét, az élő kenyeret, és meggyőződésem, hogy amikor ide, a templomba eljönnek, akkor ezt az élő vizet keresik ebben a gyülekezetben – fejti ki.

A főgondnok különösen fontosnak tartja az istentiszteletek előtti imaközösséget. A korai és a tízórás istentisztelet előtt fél órával néhányan rendszeresen összegyűlnek imádkozni. Nem nagy létszámú alkalom, de folyamatosan gyarapszik, és a résztvevők abban bíznak, hogy Isten ezekre az imádságokra is áldást ad. Ugyanilyen jelentős a házigazda-szolgálat: a presbiterek a templom bejáratánál fogadják az érkezőket, köszöntik a gyülekezeti tagokat, válaszolnak a kérdésekre, és segítenek abban, hogy az újonnan érkezők is megtalálják a helyüket.

Incze Sándor a saját lelki otthonra találásának egyik meghatározó élményét is ehhez kapcsolja. Fiatal gyülekezeti tagként kíváncsi volt, hogyan működik belülről a közösség, ezért részt vett a presbiteri üléseken. Később néhány idősebb presbiter elhívta egy férfi csendesnapra. – Nagy megtiszteltetésnek éltem meg. Emlékszem, hogy az autó hátsó ülésén ülve figyeltem az idősebbeket, beszélgettem velük, kérdeztek, segítettek – mondja. Ma főgondnokként ugyanezt tartja a feladatának: észrevenni azt, aki újként, keresőként érkezik, megszólítani, hívogatni, bekapcsolni.

A presbitérium szerepéről szólva a lelkipásztorok is a közös imádságot, felelősséget és egymás tiszteletét emelik ki. Tavasz Kristóf szerint nagy dolog látni, amikor a presbiterek – mint fogalmaz – a praktikus dolgokat lelki módon végzik el, a Szentlélektől kapott ötletességgel, ügyességgel és eleganciával. – Áldás van abban, amikor a bibliai példát követve a gyülekezet vezetői együtt tudnak imádkozni, hogy a közösségben Isten akarata valósulhasson meg – teszi hozzá Tavaszné Kertész Ilona. A presbiteri szolgálat így egyszerre jelent felelős döntéshozatalt, háttérmunkát, imádságos hordozást és figyelmes jelenlétet a templom kapujában.

Az egyházközség életének másik sajátossága, hogy intézményeket tart fenn. Az Olajfa Református Óvoda és a Talentum Református Általános Iskola nem csupán szervezeti értelemben kapcsolódik a gyülekezethez, hanem lelki és közösségi értelemben is. Mocsáriné Brunner Boglárka, az óvoda vezetője szerint a belvárosi gyülekezet olyan, mint egy biztos gyökér az óvoda és az iskola életében: táplál, megtart és segít gyümölcsözni.

Az óvodavezető fiatalon kapta a felkérést a vezetői szolgálatra. Négy év óvodapedagógusi gyakorlat után kérdezték meg, vállalná-e az intézmény irányítását. A bizonytalanságban Ábrahám elhívásának története erősítette: „Ábrahám, menj, Isten veled van!” Mint mondja, ez az Ige azóta is vezeti a pályáját. Református óvodavezetőként azt tartja a legfontosabbnak, hogy amit Istentől kapott, azt ne csak szavakkal, hanem cselekedetekkel is tovább tudja adni a gyermekeknek.

Az Olajfa Református Óvodában minden nap áhítattal, elcsendesedéssel kezdődik, a bibliai történetek pedig heti rendszerességgel jelen vannak a mindennapokban. A gyermekek a családi istentiszteleteken és a gyülekezeti rendezvényeken is találkoznak a templomi közösséggel. Az intézmény maximális létszámmal működik; a legfontosabb cél mégsem a látványos növekedés, hanem a családias, barátságos légkör megtartása. – Amit mi elültetünk magként az óvodában Isten Igéjéből, azt az iskola tovább tudja nevelgetni – fogalmaz Mocsáriné Brunner Boglárka.

Ez az átmenet az óvoda és az iskola között tudatosan épített kapcsolat. A nagycsoportosokhoz már előre ellátogatnak a tanító nénik, a gyermekek megismerhetik leendő iskolai környezetüket, és sokan társaikkal együtt mennek tovább az iskolába. Így az új intézmény nem ismeretlen világként, hanem folytatásként jelenik meg az életükben. Szanyó Gáborné, a Talentum Református Általános Iskola igazgatója maga is a kezdetektől részese az intézmény történetének. Az első osztálynak ő volt a tanítója, így pontosan látta, honnan hová jutottak: az egyetlen tanteremmel induló, rossz állapotban visszakapott épülettől a nyolcosztályos, bővülő, korszerűsödő iskoláig. Az intézmény jövőre huszonöt éves lesz, a jubileumi tanévre pedig hálaadó istentisztelettel, egykori diákok és tanárok meghívásával, valamint több közösségi programmal készülnek.

Amikor arra kérjük, jellemezze az intézményt, az igazgató elsőként a családiasságot említi. Az épület, a létszám, a tantestület és a szülőkkel való kapcsolat is átlátható, személyes. A második a keresztyén szemlélet, a harmadik pedig a magas színvonalú oktatás igénye. – A református iskola nem csupán attól egyházi, hogy vannak hittanórák, reggeli áhítatok és családi istentiszteletek, hanem attól, hogy a mindennapi nevelési helyzetekben is meg tudjuk mutatni Krisztus szeretetét. Konfliktusban, kommunikációban, gyermek és pedagógus kapcsolatában is érezhető legyen az a békesség, szeretet és türelem, amit mi is fentről kapunk – hangsúlyozza az igazgató.

A mai gyermekek és családok világában ez különösen fontos. Szanyó Gáborné szerint a szülőknek egyre értékesebb, hogy a gyermek ne csak teljesítsen, hanem lelkileg is egészséges maradjon. Az iskola a Bethesda Gyermekkórházzal közös prevenciós, mentálhigiénés program elemeit is beépíti a mindennapokba, hogy a gyermekek ne szorongva, hanem örömmel járjanak iskolába. – Fontosabb lesz a gyermek lelki egészsége, mint az, hogy nyelvvizsgázzon vagy matekversenyen vegyen részt – mondja az igazgató, hozzátéve: a tudás is fontos, de nem mindenáron.

Az iskola és a gyülekezet kapcsolata kölcsönös. A diákok családi istentiszteleteken és ünnepi műsorokban szolgálnak, a közös Hit, Remény, Szeretet Alapítvány pedig eszközbeszerzésekkel, jutalomkönyvekkel támogatja az iskolai életet. Tovább erősíti és segíti a kapcsolatot, hogy a vezető lelkipásztor felesége, Brunnerné Nemes Gyöngyi és egy fiatal presbiter tanítóként dolgoznak az iskolában, ahogy több óvónő és dajka is a gyülekezet szolgáló közösségének a tagja. Idén többgenerációs táborra is készülnek, ahol a gyülekezet különböző korosztályai együtt tölthetnek időt. Ez a tábor Incze Sándor főgondnok szerint is egy régi terv megvalósulása: – A Börzsönybe készülünk, mintegy nyolcvan jelentkezővel – teszi hozzá.

Az intézmények jelenléte önmagában még nem oldja meg a nemzedékek gyülekezeti csatlakozásának kérdését. Tavasz Kristóf szerint különösen érzékeny pontnak számít a felső tagozatos korosztály: az alsós hittanosok még jelen vannak a gyülekezeti alkalmakon és a hittantáborban, később azonban sokan eltűnnek, és kevesen térnek vissza konfirmációra. Erre válaszul hozták létre a kéthetente tartott felsős hittanos délutánt, ahová a Talentumból és a városi hitoktatásból is hívogatják a diákokat. Ahogy fogalmaz: – Ezek az alkalmak lelki táplálékot, közösséget és bátorítást adhatnak a felső tagozatos gyermekeknek.

Tavaszné Kertész Ilona szerint a fiatalok vágynak arra, hogy legyen saját korosztályos közösségük, de ugyanilyen fontos nekik, hogy legyenek előttük megbízható felnőtt példák. Lelkipásztorként és hétgyermekes édesanyaként is látja, mennyi kihívással küzdenek nap mint nap a fiatalok. – Fontos látniuk a közösségben olyan megbízható, hívő felnőttet, aki biztos pont, példa lehet a számukra – hívja fel a figyelmet. Tavasz Kristóf ezt azzal egészíti ki, hogy a fiatalok megszólításában különösen erős, amikor nemcsak a felnőttek beszélnek nekik hitről, hanem azok a kortársaik is, akik már jobban integrálódtak a közösségbe, és saját szavaikkal tesznek bizonyságot arról, miért van értelme Isten Igéje szerint élni.

A családi istentiszteletek különleges hidat képeznek az intézmények, a gyülekezet és a családok között. Ilyenkor az óvodából és az iskolából is hívják a családokat, a nagyobb gyermekek a szüleikkel együtt vesznek részt az alkalmon, a legkisebbekkel pedig külön foglalkoznak. A lelkipásztorok olyan családi, hétköznapi témákat igyekeznek feldolgozni, amelyek segítik a békességet, az egymásra figyelést és a hitben való erősödést. Mindezek mögött egy szolgáló csapat áll: lelkipásztorok, presbiterek, pedagógusok, hittanoktatók, önkéntesek.

Brunner Vilmos szerint városi gyülekezetben lelkipásztorként az egyik legnagyobb váltás éppen az volt, hogy itt nem egyedül kell vinni mindent, hanem csapatban kell dolgozni. Ennek van öröme és kihívása is. – Meg kell találni, hogy ne szaladjon szét a munka, de ne is egyetlen ember akarata érvényesüljön. Együtt csinálhatjuk ezt a szolgálatot, egy közösségként dolgozunk és munkálkodunk a nagyobb közösségért – jegyzi meg, és ebben látja a városi szolgálat egyik nagy ajándékát. A gyülekezet így egyszerre épít falakat és kapcsolatokat, intézményeket és lelki otthont.

Incze Sándor gondolatai zárásaként Ézsaiás próféta szavait idézi: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható!” (Ézs 55,6) Azt mondja, minden ember keresi Istent, csak az a kérdés, hol. Brunner Vilmos ezt azzal egészíti ki, hogy miért érdemes elindulni ezen az úton: – A Jézussal való barátságnál nincs jobb a világon. A gyülekezet erre az évre választott vezérigéje Jézus szava: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6) Közös vágyunk és imádságunk, hogy akik megérkeznek a város zajából a gyülekezetbe, azok Jézusban Megváltóra, egymásban pedig testvérre találjanak – hangsúlyozza.