Lelki tér – Litér iskolája

Szikrázó, május végi napsütésben nyomjuk le a Litéri Református Általános Iskola kovácsoltvas kapujának súlyos kilincsét. Miközben áthaladunk az udvaron, a gyerekzsivajból ki-kihallatszik a református köszönés: „Áldás, békesség!” Szemben a kapuval már nem a pár éve még régi, roskatag épület fogad, hanem modern, kétszintes építmény. Kétszárnyú ajtaján belépve a kör alakú aulába érkezünk, ahol éppen pedagógusnapon köszöntik az intézményben oktatókat.

– Hosszú, küzdelmes időszak áll mögöttünk – tekint ki az igazgatói iroda hatalmas ablakán Szabó J. Róbert, a fenntartó Litéri Református Egyházközség lelkipásztora, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese. – Mintegy hét éven át próbáltunk forrásokat találni a fejlesztéshez – magyarázza meg előző kijelentését az iskola lelki vezetője. Vele és lelkipásztor-hitoktató feleségével, Szabóné Mayer Melindával az intézmény történetéről, gyülekezethez fűződő kapcsolatáról beszélgetünk, amíg a pedagógusok köszöntése zajlik.

Az esperes szerint, Istennek hála, Litér gyönyörűen fejlődött az elmúlt években, fiatal családok költöztek a faluba, egyre több gyermek járt a helyi óvodába. – Ezekből a számokból már lehetett sejteni, hogy egy idő után – körzeti iskola lévén – párhuzamos osztályokat kell majd indítanunk. De azt is láttuk, hogy az infrastruktúránk nem fogja elbírni a megnövekedett létszámot. Lépnünk kellett, de hosszú távban gondolkodva nem kis, ideiglenes épületet akartunk, hanem olyat, amely több évre megoldja a helyproblémánkat, továbbá megjelenésében, funkciójában is méltó helyet teremt a lassan háromszáz éves litéri református oktatásnak – foglalja össze koncepciójukat Szabó J. Róbert.

Amikor 2012-ben az egyházközség át-, azaz visszavette az önkormányzattól az iskola fenntartói jogát, éltek kétségek a gyülekezetben azzal kapcsolatban, megengedheti-e magának az apró református közösség a viszonylag nagy létszámú tanintézményt. Bár akkor még épp a felső tagozat megszűnése fenyegetett, 2021-re már kétszáz felett járt a diákok száma. A döntésüket máig nem bánták meg, annak ellenére sem, hogy a gyülekezet létszáma nem indult növekedésnek az iskola miatt, ahogyan azt a kezdetekben remélték.

– Számtalan pályázatunkat utasították el az évek során, nem találtunk forrást az építkezéshez, végül Kontrát Károly országgyűlési képviselőnk révén lehetőségünk nyílt arra, hogy személyesen beszélhessünk Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, aki meghallgatta és meg is értette a helyzetünket vázoló előterjesztésünket. Először a tervek elkészítéséhez teremtette elő a forrást, majd azok elkészülte után az építkezéshez is, végül mintegy másfél milliárd forintból emelhettük fel ez az ezerkétszáz négyzetméteres, kétszintes, négy szak- és egy osztálytermes, modern iskolaépületet – foglalja össze a megvalósuláshoz vezető történéseket Szabó J. Róbert.

Az esperes kitér arra is, hogy az épület tervezőmérnöke, Ferenczi Csaba maga is a litéri iskola diákja volt, gyermeke szintén ebbe az intézménybe járt, így első kézből szerzett tapasztalatot arról, mire is van szüksége a refinek. Szabó J. Róbert úgy látja, a 2023-ban elkészült épület minden négyzetméterét kihasználják, nincsenek szabadon hagyott terek, a központi aula közösségi tér, a hétkezdő áhítatok, más iskolai események vagy éppen egyházmegyei és egyéb konferenciák színhelye. Szaktantermei – természettudományi, zene-drámapedagógiai, technikai és számítástechnikai – mellett számos kisebb helyiség szolgálja a nyelvi és zenei képzéseket.

Szabóné Mayer Melinda megemlíti, hogy korábban az udvaron tartották a hétfői hétkezdő áhítatokat, amelyek csak esőben maradtak el. Csak akkor kellett szünetet tartani a prédikáció közben, amikor elhaladt a kukásautó az iskola előtt… – De ez a múlt, az aulánknak remek az akusztikája, hangosításra sincs szükség. Csodálatos, amikor kétszázhetven gyermek egyszerre énekel! – teszi hozzá a lelkipásztor.

Tud-e még növekedni az iskola? – tudakoljuk a fenntartó gyülekezet vezetőjétől, aki szerint teljesítőképességük határát súrolná, ha további párhuzamos osztályokat kellene indítaniuk a következő években is. – Jövőre háromszáz fő körül lesz a létszám, most még elférnek a gyermekek, nem is kell harmincfős osztályokat összeállítanunk, mint korábban. És valószínűleg sajnos a távolabbi jövőben sem lesz erre szükség, mert olyan demográfiai hullámvölgy előtt állunk – tekint az alacsony születésszámot jelző adatokra Szabó J. Róbert.

A mostani gyerekek „másként működnek”, mint az ő korosztálya, jegyzi meg. – Évről évre súlyosabb, leginkább a szülői nevelés hiányából fakadó problémákba ütközünk az elsőseinknél. Egyre gyakrabban tapasztalom, mennyire csökken a gyerekek monotonitástűrő képessége, húsz perc után a legizgalmasabb témáknál is elvesztik a fonalat, ez pedig igencsak megnehezíti a pedagógusok dolgát – vázolja Szabóné Mayer Melinda. – Óriási küzdelmeket vívnak a tanítók, amíg az óvodás korcsoportot megtanítják az alapvető szabályokra. Egyre éretlenebbül kerülnek iskolába a gyerekek – állítja a lelkipásztor.

Mint mondja, sok odafigyelést igényelnek az elvált szülők gyermekei is, akikben számos kérdés merül fel ilyenkor, ezekkel sokszor a tanítókat, tanáraikat keresik meg. – Nekik csak személyes válaszokat adhatunk, előre megírt és megtanult feleletek nem léteznek – vallja Szabóné Mayer Melinda.

Férje abban (is) az egyházi iskolák erősségét látja, hogy ezekben az intézményekben nemcsak a lelkipásztor foglalkozik a gyermekek lelkével, hanem a tanárok, pedagógusok is. Megemlíti az iskola mentorprogramját, amelyben egy-egy nehéz helyzetben lévő gyermeket egy-egy pedagógus vesz pártfogásába, külön foglalkozik vele, mintegy átvállalva a szülői feladatok egy részét. – Mert a szülő vagy nem tudja, vagy nem akarja elvégezni, talán mert ő maga is lelkigondozásra szorulna – indokolja az esperes. A mentorprogram sikeres, alacsony a tanulmányi szempontok miatti lemorzsolódás aránya, akad, aki a pártfogásba vétel után két jegyet is javított az eredményein. – Ehhez pedig csak annyi kellett, hogy valaki érdemben foglalkozzon vele – teszi hozzá Szabó J. Róbert.

A Litéri Református Általános Iskola szorosan együttműködik a református egyház gyógypedagógiai módszertani intézményével (EGYMI), szinte minden esetben helyben tudják kezelni a felmerülő kihívásokat. – A tanulási nehézségektől kezdve a pszichológiai problémákig mindenre van szakemberünk, aki ezekkel egy-egy esetet, például hogy az ő korukban én miben buktam el, mit éltem meg és mindebből mi következett, ezekhez a személyes történetekhez tudnak kapcsolódni, miközben bibliai választ kapnak a kérdéseikre, rálelhetnek a kiútra.

Szabó J. Róbert elmondja, a litéri refiben nem alkalmaznak klasszikus értelemben vett iskolalelkészt. Az intézmény lelki vezetőjeként ő koordinálja a hittanoktatók munkáját, ő tartja a hétfő reggeli áhítatokat, illetve hetente ír még egy-egy rövid áhítatot külön az alsósoknak és a felsősöknek, amelyeket a hét többi napján az első óra előtt felolvasnak a pedagógusok.

– Isten lelke így működik: a rövid prédikációk néha „beletrafálnak” egy-egy olyan problémába, amely némelyik osztály számára épp aktuális. Időről időre érkezik olyan visszajelzés a kollégáktól, hogy még hosszabban beszélgettek a témáról az osztállyal – mondja Szabó J. Róbert, aki szerint biztosan volna mód még tovább fejlődni a lelkiségben. – Mi egyelőre ennek is örülünk, mert ahhoz képest, ahonnan indultunk, már nagy lépést tettünk előre – jelenti ki.

S hogy honnan indultak? Visszaemlékezésük szerint a kezdeti időkben nem az „Áldás, békesség!” hallatszott ki az udvari gyerekzsivajból, hanem cifra káromkodások. – Ma már ilyesmit csak akkor hallunk, ha új gyermek érkezik hozzánk, ilyenkor előfordul, hogy egy felsős szól rá a szitkozódó alsósra, hogy nálunk ez nem szokás. Lehet, hogy ez nem tűnik olyan nagy dolognak, mégis azt mutatja: az a közeg, amelyben itt a gyerekek felnőnek, az a fajta lelkület, amely a tanárainkat is jellemzi, jó irányba tereli őket. Ezt egyebek mellett azokból a visszajelzésekből tudjuk, amelyeket akkor kapunk, miután a tanulóink másik iskolába kerülnek. Ha sokszor nem direkt módon zajlik is a lelki nevelés, valahogy mégis „ráragad” a gyermekekre valami – mondja Szabó J. Róbert. Úgy véli, ez annak is köszönhető, hogy a református értékrend nagyrészt egyezik azon pedagógusokéval, akik már az iskola fenntartásának visszavételekor is itt dolgoztak. – Igazán hálásak vagyunk ezért az emberi hozzáállásért – mond köszönetet a pedagógusoknak az esperes.

Időközben véget ért a kis pedagógusnapi ünnep, így Gyenes Viktor iskolaigazgató is csatlakozik a beszélgetéshez. Ő két évvel az átvétel után érkezett az intézménybe, amelyet szerinte az önkormányzati időben sem lehetett rossz iskolának nevezni, de szervezeti működés, kultúra szempontjából nyílt még tér a fejlődésre.

– Első célként azt fogalmaztam meg: el kell érnünk, hogy ne vigyék el a szülők a tanulóinkat a felső tagozatból. Ezt tíz év alatt sikerült – talán már túl is – teljesíteni, most már sokszor hozzánk hoznak gyermekeket más iskolákból a negyedik osztály után. Rengeteg szülő vallja velem együtt, hogy míg alsó tagozatban tanítót, pedagógust választunk, felsőben inkább közösséget. Megvalósult tehát az a célunk, hogy közösséget építsünk, és nem csak az első négy osztályban – újságolja az igazgató.

Elmondása szerint a minőségfejlesztés azóta sem állt le, ennek egyik következményeként három-négy éve tapasztalják: olyan munkatársak kezdtek el jelentkezni az intézménybe, akik azért jönnek el más iskolákból, mert úgy vélik, Litéren minőségi pedagógiai munkát tudnának végezni. Ezenkívül persze számít nekik a lelki háttér is.

A litéri református iskola egyik erőssége az alsó tagozatban alkalmazott pedagógiai program, amelynek alapjait még 1996-ban tették le az akkor még Árpád fejedelem néven működő intézmény pedagógusai.

– Ez lényegében egész napos, kéttanítós oktatási modell, afféle átmenet az óvoda és az iskola között, amelyben a gyermekek a teljes munkanapot az iskolában töltik, alsóban két tanító foglalkozik velük kisebb csoportokban, hogy minél több idő jusson mindegyik diákra. Így belefér a gyakorlás, az egyéni korrepetálás és a tehetséggondozás is – mutatja be a programot röviden Gyenes Viktor.

Példaként felhozza, hogy az alsó tagozatban nincs csengő, ehelyett a tanítók a gyerekekhez igazítják a „csengetési rendet”. – Ők tudják, hogyan haladnak a gyermekekkel, mit kíván az életkori sajátosságuk, az idegrendszeri érettségük – indokolja a szokatlan megoldást az igazgató, aki szerint a program sikeressége elsősorban a pedagógusoktól függ.

Beszélgetésünk ezen pontján kopogtatnak az igazgatói iroda ajtaján, egy hetedikes lány toppan be, és már mondja is, hogy az ötödikesek kerámiái mindig összetörnek a „politechnikában”, az érintett osztály tagjai pedig már konkrét személyeket is gyanúsítanak a sorozatos káresetek miatt. Arra kéri az igazgató bácsit, járjon utána az eseteknek. Gyenes Viktor pedig meg is ígéri.

– Ez a közvetlenség jellemző ránk – mondja mosolyogva az ajtócsukódás után az igazgató, és hozzáteszi, ez általában áldás, de néha akadály is. – Mint például most szerdán, amikor a házirendet kellett volna javítanom és elküldenem a kormányhivatalba, de tízpercenként nyitotta rám valaki az ajtót efféle ügyek miatt.

A szóban forgó, minduntalan összetörve talált tárgyak az iskola kerámiaóráin készülnek, ugyanis az intézményben már a kezdetek óta kiemelt szerep jut a kézművesség, a zene és a dráma oktatásának, néhány éve pedig az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészetoktatási telephelyeként működnek.

– Idén a kétszázhetvenhárom diákunk közül száztízen jelentkeztek a képzésekre, ez meghaladja a negyven százalékot – lelkesedik Gyenes Viktor. – A koncepció szerint a művészeti órákat nem délutáni foglalkozásként indítjuk, hanem a tanrendbe beépítve. Jó döntésnek bizonyult, annyira, hogy a szomszédos papkeszi református iskola is átvette a példánkat, ők is az enyingiek művészetoktatási telephelyévé váltak. Litéren olyan komolyan veszik ezt, hogy pályázati forrásból az év végéig felújítják a legkisebb épületüket, amelybe ennek során modern kerámiaégető kemencét is építenek.

Gyenes Viktor korábban is említette a közösség fontosságát, ennek megéléséhez a tőlük telhető legtöbb programot kínálják. A tanulmányi és sportversenyeken kívül rendszeresek az iskolai színház- és múzeumlátogatások, az úszásoktatás ugyanúgy, mint az osztálykirándulások, vagy éppen a számos év közbeni vagy nyári tábor (biciklis, evezős, külföldre kirándulós) bármelyike. De szintén a közösséget erősíti az iskolabuszjárat, amely idén szeptembertől saját járművel üzemel majd litéri refibusz néven.

Hasonlóképpen építi az egységet és egyben szemléletet is formál az iskola kapcsolata a természettel, amelyre a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet fordítanak. A litéri intézmény már örökös ökoiskola saját almás-, fűszer- és gyógynövénykerttel, magaságyásokkal, madárodúkkal és -etetőkkel, komposztálásra fenntartott területtel, saját természetjáró csoporttal.

– Ebben a faluban különösen lényegesnek bizonyult, hogy az iskola olyan központi hellyé váljon, amely nem a megosztást, hanem a békességet és valóban a jövő generációt szolgálja. Szerintem most jó irányba tartunk, én legalábbis így látom – mondja egyfajta zárásként Gyenes Viktor.

– Áldás nélkül nem haladnánk sehova, ahogyan arra a 127. zsoltár is rámutat. Mi is számtalanszor megtapasztaltuk, hogy a legnagyobb csüggedésünk közepén Isten új lehetőséget adott. Ha mi ezeket megragadjuk, és hűséggel, teljes erőbedobással végezzük a ránk rótt feladatot, az Úr megáldja a munkát. Lehetőségeket veszünk észre, ajtókat nyit, embereket hoz és állít mellénk. Jó megtapasztalni ezt – fogalmaz Szabó J. Róbert.