Mit jelent napjainkban a református lelkiség? Miben látják feladatukat a női lelkészek? Ezekről a témákról is szó volt „A keresztyén spiritualitás megélése nyilvánosan hivatásunkban és személyes rejtettségünkben” című svájci-magyar továbbképzésen, amelyet lelkésznőknek tartottak novemberben a berekfürdői református Megbékélés Háza Konferencia Központban.
Az évente ismétlődő találkozót az hívta életre egy évtizeddel ezelőtt, hogy 2006-ban megtiltották a nők palástos lelkészi szolgálatát Kárpátalján. Ekkor a svájci HEKS protestáns segélyszervezet támogatásával egy nemzetközi, női lelkészekből álló csoport indult Kárpátaljára, hogy támogatásukról biztosítsák lelkésztársaikat. A következő években konszolidálódott a női lelkészek státusza a Kárpátaljai Református Egyházkerületben: újra viselhetnek palástot és elláthatják a gyülekezeti élet valamennyi szolgálatát. Egyetlen korlátozás maradt: a nők nem lehetnek önálló lelkészek. Bár a kérdés rendeződött, az országhatárokon átívelő találkozások, közös beszélgetések és együtt elmélkedések megmaradtak a női lelkészek között. Ebből az igényből fakadt a berekfürdői református konferenciák sora, azóta már nyolc alkalommal osztották meg egymással gondolataikat magyarországi és határontúli lelkésznők. Az idei esemény célja a Biblia protestáns teológiai értelmezése során a spiritualitás elméleti és gyakorlati megközelítése volt Karin Baumgartner schaffhauseni, Elke Rüegger zürichi és Csoma Judit berekfürdői lelkésznők vezetésével.
Női lelkészség
„Ennek a konferencia-sorozatnak az elindítója éppen a mi esetünk volt” – kezdi Páll Lászlóné Gál Irén, a beregrákosi református gyülekezet beosztott lelkésze. Mint mondja, a továbbképzés számukra sokkal többet jelent, mint egy konferencia: lelki feltöltődést és otthont az anyaországban. A lelkészek személyes beszélgetéseiben kibontakozik egymás előtt az életük, annak minden gondjával és örömével együtt. Talán ebből tanulnak a legtöbbet és lelkileg gazdagodva térnek haza. „Kreatív, színes képek, zenék és élmények segítségével tanulunk. Itt mindig megélhetem a valódi, Istentől kapott énemet. Talán az is segít ebben, hogy mi nők mindannyian hasonló életutat járunk be, és hasonló érzelmeket élünk meg” – önti szavakba érzéseit a képzésről. A beszélgetés közben az is szóba kerül, hogyan élik meg Isten hívását. A beregrákosi gyülekezetben több munkacsoport is dolgozik, Irén a gyerekkel és az ifjúsággal foglalkozik. „Nőként ugyanúgy kiteljesedve szolgálom az Urat a rám bízott feladatokkal, mint férfitársaim” – fogalmazza meg.
Halászné Balogh Zita Beregújfaluban beosztott lelkész a férje mellett. A női lelkészség kérdését a gyülekezetek oldaláról világítja meg, és azokat a példákat említi, amikor egy közösség nemcsak elfogadja, hanem kifejezetten igényli a lelkésznők szolgálatát akár egy-egy keresztelés vagy temetés alkalmával. „Kincsnek tartjuk, hogy a férjünk lelkész és együtt dolgozhatunk, sokat jelent, hogy van társunk, aki támogat és nemcsak a saját hangunkat halljunk, hanem építő jellegű visszajelzéseket is kapunk a szolgálatunkról” – mutat rá Zita.
„Olyan hivatásunk van, amit a társadalom jellegzetesen a férfiakhoz társít. Ezen a nőknek szóló fórumom meg tudjuk osztani egymással a gondjainkat, tapasztalatainkat és támogatjuk egymást” – avat be Tatár Anna szolokmai lelkipásztor. Az erdélyi egyházkerületből érkező lelkésznő számára az év kiemelkedő eseménye a találkozó, mert nagyon fontosnak tartja a személyes kapcsolattartást, évközben csak az interneten tudják megbeszélni közös dolgaikat.
Molnár Helén sajószentandrási lelkész két másik beiktatott erdélyi lelkésztársával azt hangsúlyozza, amellett, hogy menedzselik gyülekezeteik életét, azt tapasztalja, hogy a nőknek gyakran könnyebben megnyílnak az emberek, például a beteggondozásban. Bukovinszky-Csáky Tünde, a marosvásárhelyi gyülekezetet vezető lelkész szerint nem véletlenül helyezett Isten a házasság rendjében minden férfi mellé egy nőt is. Ezt a mintát a szolgálat színterére is átemelhetőnek tartja.
A tiszántúli egyházkerület lelkészei, Bélbász-Szűcs Andrea csengersimai, Lutzke Krisztina nyíregyházi és Csoma Zsuzsanna kabai lelkésznők úgy vélik, hogy a nőkre jellemző lágyság, gondoskodó, szeretetteljes attitűd az, ami segít a bensőséges hangulat megteremtésében a gyülekezetekben. Azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy nagyon fontos az egyensúly, vagyis a közösségeknek az tesz jót, ha a gyülekezetekben egyaránt megjelenhetne a férfi és a női oldal is, az „apaiság és az anyaiság” egyszerre lehetne életük része.
Református lelkiség
Amikor lelkiségükről kérdezzük az erdélyi egyházkerület képviselőit, természetes egyszerűséggel válaszolják, hogy akinek az istenképe rendben van, annak rendben van a lelkisége is. Ehhez pedig az szükséges, hogy Isten megajándékozzon minket a maga Lelkével. „A református lelkiség számomra örömteli életet jelent” – summázza Bukovinszky-Csáky Tünde. Szolokmai lelkésztársa, Tatár Anna arról is szól, hogy sokat segít neki ez az alkalom abban, hogy spiritualitását bátrabban merje kifejezni és új, innovatív, hatékony formákban tegye azt. Támogatni szeretné a fiatalokat – akiknek sokszor csak a kézzel fogható létezik –, hogy elfogadják a láthatatlant is és megéljék saját lelkiségüket. Ehhez azonban a különböző generációknak meg kell találniuk a közös hangot. Arról, hogy hogyan tegyék mindezt, a konferencián hasznos segítséget kapnak.
„Számomra egy fehérre meszelt templom is színes, egy almafa alatt is tudok imádkozni, mert Isten ott is jelen van” – beszél református lelkiségéről Pál Lászlóné Gál Irén. Hangsúlyozza, hogy ez a lelkiség tartja meg a magyarajkú közösségeket Kárpátalján. Ha elveszítik a nyelvüket, elveszítik hitüket is. Kolléganője, Halászné Balogh Zita tovább árnyalja a képet: református lelkiség és magyarság együtt járnak, ezért sem lehet hit nélkül a nyelvtörvény teremtette helyzetet túlvészelni.
A szeptember végén hatályba lépett ukrán oktatási törvény szerint 2020 szeptemberétől az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását csak az első négy osztályban engedélyezik, utána a tárgyak többségét ukránul kell tanítani. Arról, hogy élik meg ezt a helyi közösségek, korábbi riportunkban olvashatnak.
„Itt nincsenek merev keretek, otthon azonban visszakerülünk egy örökölt vagy saját magunk alakította viszonyrendszerbe. A mi feladatunk, hogy továbbadjuk az itt átélt lelkiséget a gyülekezetnek” – mondja Bélbász- Szűcs Andrea. A konferencia témájával kapcsolatban arról is szól, hogy a hétköznapokban gyakran elválik egymástól a tett és a kommunikáció. „A spiritualitás, a hitünk megélése sokkal fontosabb, mint a tételek gépies felmondása.”
Ezt a gondolatot igyekszik alátámasztani Lutzke Krisztina eszmefuttatása is a boldog emberről, miszerint mindenki arra vágyik, hogy boldog lehessen. A lelkészek a teljesség megélésében nyújthatnak segítséget. „Felelőssé tett minket Isten abban, hogy segítsünk a ránk bízottaknak, hogy élővé és megélhetővé tegyük a református lelkiséget, személyes hitünk, minőségi szolgálatunk és lelkigondozásaink révén” – egészíti ki Csoma Zsuzsanna.
„A református spiritualitásban benne van az egyszerűség, a dolgos ember képe és Isten közvetlen, misztikus kapcsolata velünk, de hozzátartozik a lelkiség megélése a közösségben is” – vallja Csoma Judit, a konferencia főszervezője.
Karin Baumgartner és Elke Rüegger svájci lelkésznők a spiritualitásra nem csupán „templomi dologként” tekintenek, hanem a test, a lélek és a szellem egész életet magába ölelő együtt mozdulásaként látják. „A református lelkiség nyitottságot és kíváncsiságot is jelent, ugyanakkor vigyáznunk kell, hogy milyen szűkre vagy tágasra szabjuk határainkat annak érdekében, hogy megmaradjunk hitünkben” – foglalja össze Karin, hiszen a spirituális irányzatok bőségében könnyen elvész az ember. „Éljék meg saját lelkiségüket és adják tovább, mert ez tartja meg őket a hitben” – üzeni Elke a résztvevőknek és valamennyi érdeklődőnek.
Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz