Ülésezett a Zsinati Tanács

Elfogadták a közegyházi intézmények tervezett költségvetését és a Református Pedagógiai Intézet új szervezeti és működési szabályzatát a Zsinati Tanács februári ülésén.

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának első idei ülése február 20-án Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnökének igeolvasásával kezdődött. A püspök a Bibliaolvasó Kalauz e napra rendelt Igéjét, Pál Kolosséiakhoz írt levelét idézte meg (Kol3,18-4,1), majd zsoltárokat énekeltek az egybegyűltek.

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket" (Jel 14,13) – az ülés elején felállva, ezekkel a szavakkal és csöndes imádsággal emlékeztek a Zsinati Tanács tagjai Hegedűs Lorántra, a január 26-án elhunyt nyugalmazott dunamelléki püspökre, az MRE Zsinatának korábbi lelkészi elnökére.

Előrelépések és hiányosságok

„Valamivel tisztábban látjuk már a rendelkezésünkre álló forrásokat" – így összegezte bevezetőjében az állami szervekkel folytatott egyeztetéseket a püspök. Az eddigi gyakorlathoz képest kicsit később, de január végén az egyházak tájékoztatást kaptak az idei állami költségvetésben tervezett egyház-finanszírozási összegekről. Egyeztetések zajlanak a hit-, és erkölcstan oktatás bevezetéséről és annak finanszírozásáról – épp az ülés napján volt a határideje a vonatkozó, finanszírozási kérdéseket nem érintő, kormányrendelet véleményezésének. A kormány ígérete szerint március végéig készül el az egyházi fennatrtású közoktatás finanszírozásával kapcsolatos rendelet tervezete is.

képA püspök elmondta, hogy az idén jelentős, az egész egyházat illetően több mint 1,3 milliárd forintos visszafizetési kötelezettségei lesznek a református szociális intézményeknek az állam felé. A felsőoktatási intézmények költségvetési tervezését bizonytalanítja a napokban is alakuló felsőoktatási átszervezés és az ehhez kapcsolódó finanszírozási változás. Ezzel kapcsolatban mégis megnyugtató az, hogy az EMMI miniszter felkérésére az egyházi fennatrtású felsőoktatási intézmények képviselőivel egy szakmai bizottság dolgozik a hitéleti képzést nyujtó intézmények működési, finanszírozási kérdéseivel.

Bölcskei Gusztáv bemutatta Szabó Gergelyt, akit az Elnökség a Református Lelkészi Nyugdíjintézet nyugdíjba vonult igazgatója helyére bízott meg, s beszámolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt egyházi célú pályázatokhoz szükséges ajánlások kiadásának már lezárult folyamatáról.

Támogatás, hitel

Az egyházi költségvetés részletes tárgyalása előtt Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Hivatal Gazdasági és Pénzügyi Osztálya vezetője ismertette az egyházfinanszírozás 2013-as keretszámait az állami költségvetés alapján. A személyi jövedelemadó 1 %-ából 844 millió forintot ajánlottak fel a református egyház részére, s ezt az állam – a törvényi rendelkezések értelmében – közel 1,3 milliárddal egészíti ki. Ez összességében nagyobb összeget jelent, mint amekkorával a költségvetés tavaly decemberi elfogadásakor számoltak. A többi állami költségvetési támogatás (gyűjteményi, kistelepülési és hittanoktatási) összege gyakorlatilag nem változott.

Lőrincz Szabolcs arról is beszámolt, hogy áll a tíz éve felvett devizahitel visszafizetésének ügye. A Magyarországi Református Egyház 2003-ban vett fel jelentős összegű devizahitelt közegyházi és egyházkerületi célokra, s ennek visszafizetése még nem zárult le teljesen A 2007-ben véghez vitt szerződés módosítás után a közelmúltban, egy erre létrehozott ad hoc bizottság bevonásával, ismét újratárgyalták a hitel feltételeit, megerősítették a kerületi hitelek fedezetét, s fenntartanak egy bármikor igénybe vehető hitelkeretet közegyházi célokra. Ez egyfajta védőhálóként szolgálna az MRE számára, ha például a későn érkező támogatások miatt kifizetési problémák támadnának.

Intézmények költségvetései

Rövid szünet után a nap fő témája, az MRE közegyházi intézményeinek idei költségvetése került terítékre. Bölcskei Gusztáv közölte, hogy a Zsinati Tanács tavaly december 5-i ülése óta két intézmény változtatott a költségvetésén: a Református Pedagógiai Intézet és a Református Lelkészi Nyugdíjintézet. Az is elhangzott, hogy a Wáli István Cigány Szakkollégium az ESZA-n keresztül sikeresen pályázott finanszírozásához szükséges összegekre, de forráshiány miatt egyelőre nem tudják folyósítani azt számára. A Wáli István Református Cigány Szakkollégium finanszírozása a 2012/2013-as tanév végéig megoldott, tájékoztatott Uhrin Anikó, a WISZ vezetője. Ennek tükrében a Szakkollégium költségvetése augusztus végéig szól.

képA költségvetéseket intézményenként Bellai Zoltán, a Zsinat gazdasági bizottságának elnöke terjesztette elő. Az első a Bethesda Kórházé volt, melyet elfogadtak a Zsinati Tanács tagjai, ahogy a Misszió Központ, a Szeretetszolgálati Iroda, a Kálvin János Könyvkiadó, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Református Pedagógiai Szakszolgálat és Reformátusok Lapja költségvetését is. A Református Pedagógiai Intézet költségvetését is megszavazták, de az májusban várhatóan visszakerül majd a Zsinati Tanács elé, többek között az intézetben végbemenő szervezeti átalakítások miatt.

Nyugdíj-ügy

A Református Lelkészi Nyugdíjintézet új megbízott igazgatójának irányításával új költségvetés született. Bellai Zoltán elmondta, hogy ennek elfogadását a precíz szakmai munka ellenére nem tudta elfogadásra javasolni legutóbbi ülésén a Gazdasági Bizottság. Az egyik indoka ennek az volt, hogy a Zsinat Nyugdíjintézeti Intéző Bizottság nem látta az új számokat még, a másik pedig az, hogy a költségvetésben az előre megállapított közegyházi támogatás összege növekedett. Így az a határozati javaslatot hagyta jóvá a Zsinat Tanács, hogy a Nyugdíjintézet költségvetését az intézet zárszámadása, illetve az MRE zárszámadása elfogadását követően, a következő ülésén tárgyalja.

A Nyugdíjintézet gazdálkodásában – a költségvetés elfogadásáig – a 2012. évi költségvetés számai az irányadóak. A Zsinati Tanács a 2013. évi költségvetés elfogadásáig az intézet gazdálkodásának fokozott felügyeletére és követésére kéri a Zsinat Elnökségét. A Zsinati Tanács tagjai egyetértettek Simonfi Sándor, Budapest-északi esperes felvetésével, mely szerint a Nyugdíjintézet működését felül kell vizsgálni. Szabó Gergely, az intézmény vezetője is megnyugtatónak találta ezt a fejleményt, mert szerinte lehetőséget nyújt arra, hogy megteremtsék a Nyugdíjintézet további biztonságos működésének alapjait.

Partnerhilfe, RPI

A Zsinati Tanács elfogadta a Református Pedagógiai Intézet (RPI) új szervezeti és működési szabályzatát, mely szerint az RPI önállóan működő és részben önállóan gazdálkodó szervezet lesz. Időközben létrehozták az intézet operatív működtetéséért felelős Intézeti Tanácsot is. A hattagú testületbe két személyt az fenntartó (MRE), négyet pedig az RPI-t működtető Károli Gáspár Református Egyetem delegált.

Az ülés végén elfogadták a Partnerhilfe nevű segélyszervezet tavalyi támogatásának elosztásáról készült beszámolót, a szervezet kérésének megfelelően átalakították a támogatást koordináló magyarországi bizottságot.

reformatus.hu
Fotó: Sereg Krisztián