Ülésezett a Zsinati Tanács

A 2012-es zárszámadás elfogadásáról, a 2013-as egyházi költségvetés módosításáról is döntött szerdán, idei második ülésén a Zsinati Tanács, a Magyarországi Református Egyház gazdasági ügyekben illetékes legmagasabb szintű testülete.

A XIII. Zsinat Zsinati Tanácsának ülése május 29-én Hegedűs Béla áhítatával kezdődött meg a budapesti Abonyi utcai zsinati székházban. A bács-kiskunsági esperes Lukács evangéliumának 5,17-26 verse alapján tartotta meg igemagyarázatát. Beszédének fő gondolata az volt, hogy ne a világ sodrása szerint döntsünk, még akkor sem, ha ezen a tanácskozáson számos gazdasági kérdés kerül is terítékre, hanem úgy, hogy tudjuk – minden hatalom Jézusé. Akarjunk egymás terhét hordozva a bölcsesség kegyelmével dönteni.

kép

Hegedűs Béla esperes

Az ülés határozatképességének megállapítása és a napirend elfogadása után Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a zsinat lelkészi elnökének megnyitója következett.

Hitvallások: megemlékezés és előretekintés

Bölcskei Gusztáv először a Zsinat Elnökségének tevékenységéről számolt be, melyet a legutóbbi Zsinati Tanács ülése óta végzett. Beszélt a magyar református egység májusi megünnepléséről, a Debreceni Református Kollégium 475 évéért tartott hálaadásról, a Református Zenei Fesztiválról és a Szeretethíd önkéntes napokról, melybe tizenhatezren kapcsolódtak be Kárpát-medence szerte. A Kárpát-medencei eseményekkel egy időben került sor a torontói Református Diaszpóra Konferenciára, melynek örömteli fejleménye a közeledés a két amerikai magyar református egyház között. A tanácskozás zárónyilatkozata emellett állást foglalt a romániai restitúció lelassulása ellen is – tájékoztatott Bölcskei Gusztáv.

„Június 28-ára egybehívtuk a Magyar Református Egyház Zsinatát, hogy hálát adjunk a Heidelbergi Kátéért,  reformátori örökségünkért" – emlékezetett az egyházvezető a közelgő alkalomra. Ebből az alkalomból jelenik meg az új szöveg, melyet a részegyházak zsinatai jóváhagytak, illetve egy többnyelvű kiadás, mely azt hivatott jelképezni, hogy az idén 450 éves hitvallásos irat nem csak a magyar reformátusok ügye. A püspök arról is beszámolt, hogy elindult egy, a katekizmus szempontjait figyelembe vevő új magyar káté előkészítése, mely a tervek szerint 2017-re el is elkészül.

Kedvező hittan-beiratkozás

„Intenzív tárgyalások folynak a kormányzat képviselőivel, ma érkezett meg egyházunkhoz véleményezésre az új egyházi törvény módosított, jelenlegi szövegtervezete" – érintett érzékeny témát Bölcskei Gusztáv. A katolikus, az evangélikus és a református egyház püspökei közösen is megfogalmaztak már szempontokat a törvényhez, a módosítás ügye előkerült a három egyház vezetőinek előző napi találkozóján is. Az egyházvezetők javasolták, hogy az egyházi jogi személyiség kategóriájának meghatározásakor az egyes egyházak véleménye legyen mérvadó.

kép

Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

„Összességében messze meghaladja a beiratkozottak száma azokét, akiket a fakultatív hittannal eddig elértünk" – adott rövid értékelést az állami általános iskolákban szeptembertől bevezetendő, választható hit- és erkölcstanoktatás első tapasztalatairól a Zsinat lelkészi elnöke. Az Elnökség a gyülekezeteket arra kéri, hogy számoljanak be arról, hányan iratkoztak be, mert szeretnének összesítést készíteni. A püspök elmondta, vannak még nyitott gyakorlati és pénzügyi kérdések a kötelező hit- és erkölcstan oktatás témájában.

A temetkezési törvény nagy port kavart tervezetéről is beszélt Bölcskei Gusztáv. Az eredeti elképzelések nehéz helyzetbe hozták volna az egyházi kezelésű temetőket. Nem volt életszerű a javaslat, és a három történelmi keresztyén egyház püspökei is egyetértettek abban, hogy a sokaknak megfizethetetlen temetési költségeket kellene csökkentenie az államnak, nem pedig a temetőfenntartókra róni a terheket.

Lezárt gazdasági év

Az elnöki beszámolót a Zsinati Tanács elfogadta. Beszámolójának végén Bölcskei Gusztáv méltatta és köszöntötte Rácz Juditot, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet 2012 végén nyugdíjba vonult vezetőjét.

A Zsinati Számvizsgáló Bizottság elnöke Kis Csongor az MRE közegyházi intézményeinek (MRE Bethesda Gyermekkórháza, Kálvin János Kiadó, Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), Református Lelkészi Nyugdíjintézet, Reformátusok Lapja, Református Pedagógiai Intézet, Szeretetszolgálati Iroda, Református Missziói Központ (RMK), Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat (ERPSZ), Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ)) 2012. évi gazdálkodásáról számolt be. Az elnök elmondta, hogy bizottságuk az intézmények számvizsgálatát május 10-ig befejezte. A Zsinati Tanács a Számvizsgáló Bizottság jelentéseit elfogadta, két kitétellel: az RMK esetében a Zsinat Elnöksége június 30-ig felügyelőbizottságot állít fel, valamint azon egyházmegyék, amelyek ezidáig nem tettek eleget adatszolgáltatásuknak a Nyugdíjintézet felé, azoknak pótolniuk kell azt.

A zsinati Gazdasági Bizottság elnöke, Bellai Zoltán számolt be a közegyházi intézmények 2012-es zárszámadásáról. Összességében elmondható, hogy az intézmények kiegyensúlyozottan gazdálkodtak, pozitív mérleggel zárták az előző évet. A keletkezett maradványok felhasználásáról a 2013-as költségvetésben kell rendelkezni. A Zsinati Tanács elfogadta a közegyházi intézmények zárszámadását.

kép

Bellai Zoltán, a gazdasági bizottság elnöke

A Zsinati Tanács elfogadta a Számvizsgáló Bizottság jelentését az MRE 2012. évi gazdálkodásáról. A testület határozatában megerősítette, hogy az egyházkerületek évenként (június 30-ig) számoljanak be a zsinati kezességvállalással felvett kölcsönök alakulásáról a Zsinat Elnökségének.

Az MRE 2012. évi zárszámadását Bellai Zoltán terjesztette elő, amit az egybegyűltek megszavaztak. A Gazdasági Bizottság elnöke ismertette, hogy az előző évi fedezetek és a szükségletek szinte teljes egészében a terv szerint alakultak. Az államtól átvállalt feladatok, valamint az ingatlanjáradék esetében volt eltérés a tervek és a teljesülések között.

Apróbb költségvetési korrekciók

A MRE 2013. évi költségvetésének módosításáról szintén Bellai Zoltán szólt. Elhangzott, hogy az előző évi maradványpénzekből az egyházkerületek működési támogatásra arányosan kapnak pénzt. A közegyházi intézmények közül a Bethesda kórház működéséhez való hozzájárulást egészítik ki, valamint támogatják a tábori lelkészség motorizációját és a zsinati levéltárat is. A Dobos Károly lelkészi díj keretösszegét is megemelik, és további összegeket adnak az Egyházak Világtanácsa (EVT) koreai nagygyűlésére induló delegáció bővítésére, és a Tényfeltáró Történész Bizottság segítésére is. A javaslatot a tanácstagok elfogadták, ezzel módosították a 2013-as költségvetést.

Az előzőekben megszavazott pluszösszegeket be kell építeni a közegyházi intézmények 2013. évi költségvetésébe, ezzel módosulnak azok, valamint hosszabb – a keletkezett maradványösszeg felhasználásának természetére vonatkozó – vita után a Nyugdíjintézet idei költségvetését is módosították. A Zsinati Tanács elfogadta a közegyházi intézmények módosított költségvetését.

Nyugdíjügyek

A Zsinati Tanács ezután nyugdíjügyekkel foglalkozott, jogorvoslati kérelmeket bírált el. Határozat született arról, hogy az állami öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő lelkészek kötelesek igényelni az állami nyugdíjat a nyugdíjkorhatár betöltését megelőző hatvan napon belül az illetékes Kormányhivatalnál. A lelkészek nyugdíjazásukról kötelesek nyolc napon belül értesíteni a Református Lelkészi Nyugdíjintézetet. Akikre más állami szabályok vonatkoznak – mint az egyetemi tanárokra, akiknél hetven év a felső nyugdíjkorhatár –, erről kötelesek értesíteni a Nyugdíjintézetet. Ha ezt elmulasztják, és a Nyugdíjintézet feleslegesen fizeti az államnak utánuk a járulékot, akkor az így keletkezett kár a lelkészt terheli. A speciális esetek kezelésére részletes törvényi szabályozást dolgoznak ki és terjesztenek be a Zsinat elé.

A meglévő kerületi devizatartozások átstrukturálását is jóváhagyta a Zsinati Tanács. A közegyház kettős kezességet vállal a kerületek hiteltartozásával kapcsolatban: így kedvezőbb visszafizetési feltételekhez jut egyházunk.

Következő napirendi pontban az 5000 lélekszámnál kisebb településeken szolgáló lelkészek kiegészítő javadalmuk összege után fizetendő járulékfizetési rendről döntöttek. E szerint az érintett lelkészek a kiegészítő javadalmuk összege után tagsági és fenntartói járulékot fizethetnek a Nyugdíj Intézet részére.  A Zsinati Tanács kéri az egyházkerületeket, hogy amennyiben a lelkész  a járulékfizetés lehetőségét vállalja, és a lelkipásztor kéri úgy,  az alapösszeg 21%-os fenntartói járulékot az egyházkerület fizeti  be a Református Lelkészi  Nyugdíjintézetnek.

Kötelezően kiadandóak az anyakönyvi kivonati másolatok

Az állami és egyházi jogszabályokkal összhangban a Zsinati Tanács úgy határozott, hogy a gyülekezeti lelkészek kötelesek kiadni az anyakönyvi kivonatok hiteles másolatát. A kivonatot írásban kell kérni, a lelkésznek igazolnia kell az okirat hitelességét. A Zsinati Tanács tagjai hosszasan vitáztak arról, szükséges-e ismernie és feljegyeznie az igazolást kiállító lelkésznek az igazolás felhasználási célját, valamint az igazolás kiadásának gyakorlati kéréseiről beszélgettek.

kép

A Zsinati Tanács felhívta az egyházközségek és intézmények figyelmét, hogy vegyék igénybe a közös beszerzéssel biztosított, kedvezményes szolgáltatásokat (villany, gáz, mobilkommunikáció). Minél többen csatlakoznak ezekhez a közös beszerzésekhez, annál kedvezőbb feltételekhez jut egyházunk.

Tarr Zoltán tájékoztatta a Zsinati Tanácsot az Európai Unió költségvetéséhez készülő magyarországi fejlesztési tervben való református részvételről.

Csepregi Botond, Feke György, Kováts Anna, fotó: Sereg Krisztián