Ülésezett az állami reformációi emlékbizottság

Orbán Viktor kormányfő elnökletével az Országházban tartotta őszi ülését a Reformáció Emlékbizottság október 13-án délelőtt.

A csütörtöki ülésen egyházi és állami vezetők számoltak be az eddig megvalósult tervekről és a jeles évforduló lehetőségeiről, kihívásairól. A mostani találkozó mérföldkövet jelent a reformáció 500 éves jubileumának előkészítő munkájában: a tervezés után a megvalósulás szakasza következik – írja a Magyar Távirati Iroda. 

kép

Az ülésen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a bizottság ügyvezető elnöke hangsúlyozta: „az 500 évvel ezelőtt indult reformáció kultúrtörténeti jelentőségű esemény. A jubileumi évben Európa szellemi-lelki megújulásának erre a fontos forrására emlékezünk. Nem valamely más vallási közösséggel szemben ünneplünk, hanem azt az értéket méltatjuk, melyet a reformáció adott a magyarságnak és Európának. A nemzeti nyelvű bibliafordítások erősítették a nemzeti kultúrákat és öntudatot, így számos történelmi válsághelyzetben járultak hozzá a közösség megmaradásához. A reformáció olyan erő, ami létfontosságú értékeket adott a magyar családoknak, a magyar településeknek, Magyarországnak és a Kárpát-medencei magyarságnak".

Az emlékbizottság ülésén Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a reformáció által 500 évvel ezelőtt elindított szellemi, kulturális, társadalmi folyamat hatásáról, értékeinek megbecsüléséről és gazdagításáról beszélt. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a határon túli, Vass Zoltán, az észak-amerikai magyar református diaszpóra lelkésze a tengeren túli magyarság gazdag programjáról és megemlékezéseiről számolt be.

kép

Hafenscher Károly miniszteri biztos az eseményen kiemelte, hogy az elmúlt két évben a bizottság 552 programot és projektet támogatott és a 2017. évi nagy rendezvényeken túl több mint 400 projektet fog támogatni. A kulturális, művészeti, tudományos és közösségi programok célja az 500 éves évforduló méltó megünneplése. A bizottság által támogatott és létrehozott programok egyaránt megjelennek a Kárpát-medence aprófalvaiban és nagy városaiban, megszólítva minden generációt. A jubileumi programok központi megnyitója 2017. január 6-án lesz a Művészetek Palotájában.

Az emlékbizottságot az egyetemes reformáció kezdetének 500. évfordulójához kapcsolódóan a 2017-es jubileumi év ünnepi rendezvényeinek előkészítésére hozták létre. Az alakuló ülést 2014 januárjában Orbán Viktor nyitotta meg a Parlamentben. A kormányfő akkor azt mondta, a reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié.

MTI, fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Árvai Károly