Életünk mércéje: a Szentírás

– Honnan ered a sola Scriptura elv, és mi a jelentése?

– Az öt sola – sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus és soli Deo gloria – arra utal, hogy a reformáció leszögezett néhány sarokpontot, és ezzel vissza akarta terelni a középkori egyházat a keresztyén hit igaz formáihoz. A Szentírás vált a mércévé, és ez indította el a többi sola felé a reformátorokat. A sola Scriptura elvét hagyományosan Lutherhez kötjük. Fontos tisztázni, hogy az „egyedül a Szentírás” kifejezés nem a legjobb fordítás, hiszen nem értelmezhetjük úgy, hogy a protestáns egyházak a Szentíráson kívül semmilyen más ismeretforrást nem fogadnak el. Inkább azt jelenti, hogy a Szentírásból önmagunkkal és a hittel kapcsolatban nyert ismeret minden más további megismerésünk mércéje.

– Eberhard Busch a Református című könyvében is megfogalmazza: a Szentírás a mércéje annak, hogy mit jelent Isten evangéliuma és törvénye.

– Igen, de természetesen – mint említettem – más ismeretforrásaink is vannak. Ilyen például az értelmünk, a tapasztalatunk, a hagyományaink, de mindezeket a Szentírás mérlegére kell tennünk. Luther az egyház visszás életgyakorlatát kezdte bírálni. Eközben rájött, hogy az egyház nem képes a saját tekintélyei, a pápa vagy a tanítói hivatal alapján az önkorrekcióra, és ezért a Szentírást fogadta el egyedüli hivatkozási alapként.

Az idei adventi-karácsonyi időszakban – a végéhez közeledő emlékévhez kapcsolódva – a reformáció ismert alapelveiről, az öt soláról olvashatnak egy-egy interjút. A sola Scriptura (egyedül a Szentírás), sola fide (egyedül a hit), sola gratia (egyedül a kegyelem), solus Christus (egyedül Krisztus) és soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség) témáról szóló beszélgetések advent négy vasárnapján, valamint az év utolsó napján jelennek meg honlapunkon és a Reformátusok Lapjában.

– Luther meg is mondta vitapartnereinek, hogy őt csak a Szentírás alapján lehet meggyőzni.

– Igen, és ebben rögtön kiderült az ellentét Luther és az akkori egyházi vezetők között. A középkorban ugyanis úgy gondolták, hogy a Szentírás nem lehet mércéje egy ilyen vitának, mert annak értelmezése az egyház kezében van. A sola Scriptura azonban később is sok esetben félreértett és félremagyarázott elve lett a protestantizmusnak. Sokan visszaéltek vele. Hiszen úgy tűnik, mintha az egyéni bibliaértelmezés döntené el, hogy mit mond a Biblia. Miközben azt mondjuk, hogy a Szentírás olvasása és értelmezése az egyik legnagyobb vívmánya volt a reformációnak, és ez mindmáig megőrzendő, közben önkritikusan azt is látni kell, hogy ez mennyi önkényes visszaélésnek nyitott kaput az egyházban a felekezetek szétszakadozottságától kezd­ve a vallásháborúkig. Nem az elvvel, hanem annak helytelen alkalmazásával van a probléma.

– Milyen a helyes bibliaértelmezés?

– A Szentírás önmagát magyarázza, valamint világos és érthető. A nehezebben érthető szakaszokat a könnyebb részek magyarázzák. En­nek a felismerése az egyház öröksége. Protestánsként azt mondjuk, hogy a Szentírás határozza meg az egyházat, a Szentírás helyes értelmezésében mégis az egyház folyamatos hitgyakorlatára támaszkodunk. Tehát azt az írásértelmezést tekintjük helyesnek, amelyet az egyház mindenkor tanított – hiszen a Szentlélek ebben is vezeti az egyházat.

– Kálvinnál olvassuk, hogy a Szentírás a Szentlélek iskolája.

– A Szentlélek működési területe a legvilágosabban a Szentírás olvasásában és értelmezésében mutatkozik meg. A protestáns spiritualitás a Szentíráshoz kötődik, és nem az emberből indul ki. Számunkra a Szentírás a vezérfonal, amelyben a spiritualitásunk kibontakozhat: az, hogy olvassuk, elmélkedünk róla és imádkozunk.

– Kálvin azt is megfogalmazza az Institutióban, hogy a Szentírásban Isten beszéde áll előttünk. Ezt hogyan értelmezzük? Hiszen emberek írták le Isten kijelentését.

– A teológia sokat gondolkodik arról, hogy Isten Igéje milyen kapcsolatban van a Szentírással. A Szentírás Isten Igéje, de Istennek már a Szentírás lejegyzése előtt is volt Igéje. Gondoljunk csak a szóbeli hagyomány időszakára, amikor például a prófétákon keresztül szólt. De Jézus tanítása és az erről szóló tanúságtétel, az apostolok igehirdetése is Isten beszéde. Sőt maga Jézus Krisztus is Isten beszéde, a testet öltött Ige. Mindezekről azonban számunkra a Szentírás tesz tanúbizonyságot. A Szentírás az üdvtörténet mai korszakában a legfontosabb formája Isten Igéjének, hiszen ez áll rendelkezésünkre, hogy eligazodjunk az életben. És természetesen erre épül „legutolsó” formája: a hirdetett Ige, a Biblia szószéki magyarázata és alkalmazása.

– Amint arról a Második Helvét Hitvallás is szól, a Kornéliusz és Péter közötti kapcsolatot említve példaként.

– Igen, akkor is Isten Igéjéről beszélhetünk, amikor a Szentírás megelevenedik a szószéken. De fontos, hogy ne tegyük a Szentírást bálvánnyá, kizárólagossá, és ne hozzuk magunkat olyan helyzetbe, hogy ne ismerjünk el mellette Istennek és Lelkének semmilyen más megnyilvánulását. Nem állíthatjuk szembe a Szentírást Jézus Krisztussal vagy Isten Szentlelkével. És az is fontos, hogy a Szentírás tanítója, valamely népszerű „sztárprédikátor” sem kerülhet a Szentírás elé.

– Ezt is megtaláljuk a Második Helvét Hitvallásban, amely szerint magára az Igére kell figyelni, nem az igehirdető a lényeges.

– Nyilván fontos az igehirdető személye, mert Isten nem angyalokon hanem embereken keresztül adja nekünk a Szentírás megértését. De mindig különbséget kell tenni az Ige és az Igét megszólaltató eszköz között.

– És hogyan kell olvasni a Bibliát?

– Több olvasási hagyomány létezik. Mi a reformátoroktól, sőt már őket megelőzően a középkori egyházi hagyományból is a folyamatos bibliaolvasást örököltük. A református és kálvini Szentírás-olvasásnak ez a lényege. Ez jól mutatja, milyen fontos szerepe van a Szentírással való lelki-szellemi táplálkozásnak a gyülekezeti életben és az egyéni kegyességben. Másik ókori-középkori hagyomány az egyházi év eseményeihez kötött szentírási szakaszok olvasása, a lekcionáriumok használata. Ezek mindenképpen előnyt élveznek az ötletszerű bibliaolvasással szemben. Az egyház mindig javasolta, hogy valamiféle rend szerint olvassuk a Bibliát. Ezért van bibliaolvasó kalauzunk is.

– Amely Magyarországon idén éppen hatvanéves, jelenlegi formájában pedig huszonöt éve jut el a gyülekezeti tagokhoz.

– A református Bibliaolvasó kalauz becses örökségünk. Kevés olyan dolog van az egyházunkban, amely összekötne szinte minden Kárpát-medencei magyar reformátust. Az évente megjelenő református Bibliaolvasó kalauz és a benne követett bibliaolvasó vezérfonal ilyen. A Szentírás rendszeres olvasása nélkül nem képzelhető el a református keresztyén ember élete. Ha nem tartjuk magunkat ehhez a mércéhez, akkor előbb vagy utóbb szükségképpen másikat keresünk. Ez minden keresztyén emberre igaz. Mi a Bibliatársulatnál azon dolgozunk, hogy a szélesebb, nem keresztyén társadalomban is elismerjék azt, hogy a Szentírásnak igaza van, és ha a Szentírás szabályozhatná életünk minden területét, talán az emberi együttélés is könnyebb és jobb lenne.

– Eberhard Busch úgy fogalmaz már említett könyvében, hogy önmagában az a tény is örömüzenet, hogy Isten a Biblián keresztül megszólít bennünket.

– Fontos evangelizációs pont lehet, hogy van Bibliánk. A Bibliatársulatnál az a meggyőződésünk, hogy a Szentírás elégséges arra, hogy azt alapul véve az ember berendezze a maga életét. Az üdvösséghez nem szükséges olyasmiben hinni, ami a Szentírásban nincs benne. Ez is sola Scriptura.

– A Bibliatársulatnak fontos feladata a szöveggondozás és a fordítás. Hogyan viszonyul egymáshoz az eredeti nyelvű szöveg és a fordítás? Jelent-e nehézséget számunkra a valódi üzenet megértésében, hogy nem eredeti nyelven olvassuk?

– Már maga az eredeti nyelvű Szentírás is fordítás, hiszen Isten saját beszéde emberi nyelven, emberi mondatokban szólal meg. Isten tehát alkalmazkodik hozzánk. A Szentírás tanulmányozásában azonban nyilvánvalóan elsőbbséget élveznek azok a nyelvek, amelyeken elsőként leírták. Ezek a szent nyelvek azonban nem abszolút eszközök, vagyis nem ezekhez kötött az isteni üzenet érvényessége. Bár – mint mondtam – egzegetikai kérdésekben elsőbbségük van az eredetei szövegeknek, a hit szempontjából azonban egyenértékűek a fordítások. A héberül tudó professzor nem jobb vagy spirituálisabb keresztyén az egyszerű bibliaolvasó gyülekezeti tagnál. Már a Bibliában, Nehémiásnál találunk olyan helyzeteket, amikor Isten népe nem érti a felolvasott törvényt, és a lévitáknak kell azt lefordítaniuk. A héber Biblia első nagy fordítása, a görög Septuaginta az egyház számára hosszú ideig egyenértékű volt az eredetivel, az ortodox egyház számára ma is az. A Septuagintán alapuló latin Vulgatát is mérvadónak tekintették évszázadokig. A protestantizmus a reneszánsz humanizmus hatására felismerte, hogy akkor lehet valamit a legtisztább formájában megismerni, ha a történeti kutatásban minél közelebb megyünk a kezdetekhez. Ezért nyúltak vissza a héber és görög eredetiig. A reformációval megindult, a bibliatársulatok megjelenésével pe­dig kiszélesedett a fordítás folyamata. A tudományos és a technikai eszközök fejlődésével ma egyre gyorsabban jelennek meg a bibliafordítások. Ezt jól mutatja a Bibliatársulatok Világszövetségének tavalyi programja is: ezer nap alatt száz új bibliafordítás készült el.

– Szükség van folyamatosan új fordításokra?

– Igen, és erre a Biblia is felhívja a figyelmünket. Ha az emberek nem értik Isten akaratát, akkor azt nem világosan mondjuk el. A Szentírás érthető, de a fordításaink a nyelv változása miatt érthetetlenné válhatnak. Nemzedékenként egyszer meg kell vizsgálnunk, hogy változtatni kell-e a fordításon, vagy az új célközönségnek új fordítás kell-e.

A Biblia mindenkié

„Ebben az évben »A Biblia mindenkié!« reformátori elvben próbáltunk elmélyülni. Ezért olyan területekre is igyekeztünk eljuttatni a Szentírást, ahová eddig nem sikerült: jelnyelvi bibliafordítást készítettünk siketeknek, hangzó Bibliát juttatunk el vakoknak, és kétnyelvű, magyar–ukrán Újszövetséget vittünk Kárpátaljára. A Biblia és reformáció elnevezésű hordozható kiállításunk is két sorozatban járta az országot január óta, iskolákban, gyülekezetekben és könyvtárakban járult hozzá a reformációs megemlékezések tartalmasabbá tételéhez" – fogalmaz Pecsuk Ottó.

– És közben az eszközök is gyorsan változnak.

– Lassan már annyian olvassák digitálisan, mint nyomtatásban. A reformáció évszázadában a könyvnyomtatás hajtóereje éppen a Biblia terjesztése volt. Manapság is fel kell használnunk a digitális eszközök kínálta lehetőségeket. A reformáció azt üzeni, hogy mindenféle kommunikációs eszközre szükség lehet Isten Igéjének terjesztéséhez. Nem hiszem, hogy jó irányba fejlődik a mai kommunikáció például a közösségi médiában, de ha mi nem jelenünk meg benne, akkor a következő nemzedékek egyszerűen nem találkoznak a Szentírás üzenetével.

– Beszélgetésünk advent első vasárnapján jelenik meg. Karácsonyra készülve hogyan olvassuk a Bibliát?

– Szerintem a „teljes Szentírás” elv lehet az advent egyik fontos üzenete. Bár az evangéliumok irányítják rá figyelmünket Jézus születésére, de az egész Szentírás Jézusra mutat. Kálvin is abban erősít meg minket, hogy merjük úgy olvasni az Ószövetséget, hogy Krisztusban értelmezzük. Helyezzük arra a hangsúlyt, hogy az Ószövetség – a törvény és a próféták a maguk eltérő irányvonalában, de egyaránt – Krisztusra mutat. Még a bölcsességirodalom is arról beszél, hogy Jézus, Isten bölcsessége új parancsolatot adott nekünk, a szeretetet. 

T. Németh László, fotó: Dimény András