Lila hajjal is szeretjük őket

Kiért van az iskolalelkész: a diákért, a tanárért vagy a szülőért?

Az egyházi alma mater többlete a krisztusi lelkület, amelyet az iskolalelkész képvisel a pedagógusok, a többi alkalmazott, a tanulók és a családjuk előtt. A keresztyén szellemiséget beviszi az értekezletekre, megbeszélésekre, tantermekbe, programokba. Mivel református tanintézményeink nagy része gyülekezeti fenntartású, az egyházközséget is képviseli.

Mivel foglalkozik az iskolalelkész?

A tanévnek nemcsak oktatási, hanem hitéleti szempontból is megvan a maga menete. Az iskolalelkész szervezi meg az áhítatok, bibliaórák mellett az ünnepekhez kapcsolódó programokat, témaheteket is. Rendszeresen lelkigondoz. Az iskola hitéletét érintő megbeszéléseken képviseli mind a fenntartót, mind a krisztusi normát, értékrendet. Jelen van, kapcsolatot teremt a diákokkal. Én a gimnáziumban rendszeresen odalépek a folyosón a növendékekhez megkérdezni, milyen órájuk jön, milyen volt a napjuk. Mivel az iskolánkba járók nem feltétlenül tartoznak otthon gyülekezetbe, olyan látogatásokat is szervezek, amelyek során megismerhetik a saját egyházközségüket. Sokrétű szervezői, vezetői, valamint klasszikus lelkészi feladatokat igényel a szolgálat.

Mindeközben milyen nehézségekkel szembesülnek?

Talán az a legnehezebb, hogy az iskola nem gyülekezet, hanem munkahely, ahova a pedagógusok dolgozni, pénzt keresni jönnek, és ahova a szülők többnyire azért küldik a gyerekeiket, hogy színvonalas, igényes oktatásban részesüljenek. Református iskolalelkészként úgy kell áhítatot tartanunk, missziót végeznünk, hogy jelen van a nem hívő, a kereső, az elutasító és az élő hitű diák is. Bár hivatalosan egyházi közeg, az emberek nem önként vesznek részt az alkalmakon, például a napindító áhítaton meg kell jelenni.

A szabályok ellenállást szítanak. Hogyan lehetne parancsra hinni Istenben vagy örülni az áhítatnak?

Nem kötelező hinni Istenben, az az Úr ajándéka. Csupán nyitottságot kérünk a diákoktól és a tanároktól, amikor megkínáljuk őket a lelki programokkal, megismertetjük őket Istennel és a keresztyén értékrenddel. Lehet, hogy az itt töltött négy-hat-nyolc tanévben nem fog hitre jutni, de nem lehetek akadálya a Krisztushoz fordulásának azzal, hogy hallgatok.

Hogyan teszik a komoly bibliai tartalmat fogyaszthatóbbá, érthetővé?

Áhítatainkon a hetedikes és tizenkettedikes növendékek is jelen vannak, széles a spektrum, de a szolgálattevők is sokfélék, vannak diákok, lelkészek, katolikus papok is köztük. Az igei üzenet átadására csupán hat-hét percük jut, képekkel, párbeszédes formában vagy megmozgatással mégis sikerül érthetővé tenniük a tanulóknak a komoly tartalmakat. Ha figyelünk a hozzánk járó korosztály küzdelmeire, nehézségeire, és törekszünk arra, hogy megéljék, itt róluk van szó, akkor az üzenet eljut hozzájuk, rácsodálkoznak.

Térjünk vissza a kihívásokra! Mivel küzdenek még?

Az iskolalelkész nem berepülőpilóta, ha csak időnként jár be az intézménybe, nem tudja képviselni a krisztusi lelkületet. Ahhoz hat-nyolc órát is jelen kell lennie, és itt a jelenléten van a hangsúly, hiszen egy ekkora intézményben mindig történik valami, például valamilyen tragédia akár a diák, akár a kolléga életében: haláleset, betegség. Ha csak a heti hittanóráimat járok be megtartani, akkor biztosan nem vagyok a tanulók, a tantestület mellett, amikor mindenkit sokkol a hír, és nem tudok velük beszélgetni. A gyülekezeti lelkész családot látogat, vasárnapi istentiszteletet tart, az iskolalelkész pedig a diákok és tanárok között éli a hétköznapokat – nem könnyű feladat. Vannak nehéz napjaink, lehetnek problémáink, mégis, amikor belépünk az ajtón, azonnal megkezdjük a szolgálatot.

Az iskolában a tanárok tanítanak, a diákok órán ülnek. Mikor szolgál az iskolalelkész?

A szünetekben, óra alatt a tanáriban, ahol mindig vannak kollégák. Nem egyszer kérem ki a lelkigondozást igénylő növendéket testnevelés- vagy osztályfőnöki óráról. Szolgálatunkat kötött munkarendben végezzük, négy óra után már senki sincs az iskolában, ezt az időszakot lehet kihasználni. A böjti, adventi hetekben a szünetekben, a folyosón szerveztünk hitéleti akciót. A szeretetnyelvekről szóló heteinken a mindennapi reggeli áhítatokon egy-egy szeretetnyelv bibliai megközelítésével foglalkoztunk. A szünetekben pedig prezentáltuk, hol viccesebb, hol komolyabb formában. A középiskolás korosztály szeret ölelkezni, ezért a testi érintés napjára „ingyen ölelés” feliratos pólót készítettünk néhány diáknak, akik lelkesen vállalták, hogy végigjárják az épületet a szünetekben, és akit csak érnek, megölelnek. A minőségi idő napján be voltak osztva tanárok a szünetekben, akiknek feltehettek néhány személyesebb kérdést, például: melyik a kedvenc focicsapata, milyen zenét szokott hallgatni? Karácsonyra készülve az iskola dicsőítő csapata szünetekben keresztyén énekeket játszott. Nagyszerű élmény volt, ahogy fokozatosan megteltek a folyosók, majd visszhangoztak az Istent dicsőítő ifjúsági énekek.

Hogyan jelentkezik egy diák lelkigondozói beszélgetésre?

Reggeli áhítatainkon felajánljuk ennek a lehetőségét, a kifejezést mindig magyarázni kell, mivel nem értik a tanulók. Gyakori, hogy maguk jönnek és kérnek időpontot lelkigondozásra. De reggelente, az áhítatok előtt mintegy razziázni is szoktam, azaz odalépek a korábbi busszal érkező növendékekhez beszélgetni, főként azokhoz, akiket nem tanítok. Némelyek alig várják, hogy elmondhassák, mi van velük. Máskor a folyosón futok bele olyan szituációba, amelyből ott helyben alakul ki lelkigondozói beszélgetés.

Előkészítési fázisban van az iskolalelkész-törvény. Miért van erre szükség?

Még nem létezik az iskolalelkész mint jogi fogalom az egyházunkban. Intézményi lelkészek vagyunk, ez tágabb viszony, az iskolalelkészi szolgálatnak így még nincs törvényi háttere. Az országban sokféleképpen szervezik az egyházi iskolák lelkiségét. Intézményi lelkész híján gyakran elhivatott vallástanárok és hitoktatók vállalják magukra a feladatot, néhol a fenntartó gyülekezet. A Dunántúlon csupán két iskolalelkészről tudok, az egyik én vagyok. A jogi háttér a szolgálattevőnek biztonságot, tevékenységének körülhatároltságot ad majd. Ma még úgy végezzük a szolgálatot, hogy a legtöbb esetben magunknak kell végiggondolnunk, milyen tevékenységet takar.

Milyen a szakmai párbeszéd a szolgálatot végzők között?

Az utóbbi években próbáltuk összegyűjteni az iskolalelkészeket és mindazokat, akik a hitéletet szervezik az oktatásban. A Református Pedagógiai Intézet tavaly őszi konferenciája találkozási lehetőség volt a számunkra, programjából mi is tanulhattunk. Az Ifjúságépítők Alapítvány tavaszi vezetőképzése külön blokkot szánt az iskolalelkészeknek. A mindennapi szolgálatunkban felvetődő dilemmákkal foglalkoztunk. Ez azért is kulcsfontosságú, mivel a családi történéseket, a világ trendjeit a diákokon keresztül magunk is megtapasztaljuk: a lelki betegségeket, mentális problémákat, függőségeket, a közösségi oldalak káros következményeit, az lmbtq szelét. A növendékek kérdeznek, mi is látjuk őket árulkodó helyzetekben, a tantestület, az osztályfőnökök is érzékelik a problémákat. Meg kell fogalmaznunk ezekre a keresztyén válaszainkat, és nem biztos, hogy egyedül képesek vagyunk rá. Amikor a vidám tinédzser a szemünk láttára válik visszahúzódó, csalódott fiatalemberré, mivel válófélben vannak a szülei, arra reagálnunk kell. Az utóbbi években a legtöbb programot úgy szervezem, hogy a hitélet és a lelki egészség összekapcsolódjon. Az Istenbe vetett hitnek egészségmegőrző hatása van, mivel lelki egyensúlyt ad.

Hol tart most az iskolamisszió?

Amellett, hogy az iskolalelkészek jogállásával munkacsoport foglalkozik, létrehozták az iskolamissziós referensi szolgálatot a zsinati ifjúsági osztály berkein belül, hogy összefogja, támogassa az oktatási hitéletet szervezőket akkor is, ha nem deklaráltan intézményi lelkészek. A református általános iskolákban, gimnáziumokban, szakgimnáziumokban mintegy ötvenegyezer diák tanul, ez csaknem ugyanennyi családot jelent. Az ő elérésükben nincsenek egyedül az iskolalelkészek. Én is csapatban végzem a missziót az iskolában. Intézményi lelkészként még azokkal a gyülekezetekkel is szoros együttműködésben vagyok, ahonnan a növendékek érkeznek. A környékbeli lelkészek rendszeresen tartanak áhítatot, szolgálnak a csendesnapokon, részt vesznek a rendezvényeken. A nálunk hitoktató, más felekezetű lelkészekkel, papokkal is szoros kapcsolatot ápolok. Velük közösen majdnem minden diákot elérünk. Nemegyszer hívom fel a kollégát egy-egy problémás esetben, hogy mit tud a gyermek családi hátteréről. A tanulókat be kell csatornázni a fenntartó gyülekezetbe! Ha a tinédzsert Isten megszólítja az iskolában, de nem csatlakozik keresztyén közösségbe, többnyire nem marad meg. Viszont ha a gyülekezet lila hajjal, tépett nadrággal, nyeglén is elfogadja, akkor érzi, hogy szeretik. Higgyük el, harmincévesen többnyire már nem lila hajjal és szakadt nadrágban járnak, viszont emlékezni fognak arra, hogy a keresztyén közösségben még így is szerették őket. Azzal, hogy beszélünk az iskolamisszióról, azok a gyülekezetek is megérthetik ebben a felelősségüket, ahonnan a diákok bejárnak tanulni.

Szeptembertől iskolamissziós referensi pozícióban koordinálja a szolgálattevőket. Milyen célokat tűz ki maga elé?

Elsődleges célom, hogy az iskolamisszió beszédtéma legyen a gyülekezetekben, az egyház vezetőségében, az iskolákban. Legyen egyértelmű a cél és az ahhoz vezető út. Nem tudjuk, hányan és hol végeznek hasonló szolgálatot, ezért fontos eredmény, hogy a közelmúltban sikerült mintegy százfős levelezőlistát összeállítani a szolgálattevőkből. Kerületről kerületre haladva tudakolóztuk ki a neveket. Az ő összefogásuk, segítésük, igényeik felmérése, intézményük meglátogatása lenne a következő feladatom. Ha nincs kapcsolat a zsinati hivatal és az iskolalelkészek között, akkor nem lehet tájékoztatni őket a jó kezdeményezésekről, konferenciákról, pályázati lehetőségekről sem. A kapcsolatot kell megteremteni, hogy továbbléphessünk a különböző szakmai szintekre és segítség felé is.

Négy éve szolgál iskolalelkészként a Tatai Református Gimnáziumban. Az elbúcsúztatott érettségiző osztályának a szívében mennyire hoz gyümölcsöt a hit magja?

A kiballagott fiatalok általában az iskolai reggeli áhítatokat hiányolják a leginkább. Olykor a szüleikkel közösen térnek vissza a gyülekezetbe. A Tatai Református Egyházközség rendszeresen bevonja a diákokat a munkálatokba, legyen az újságkihordás, zenei szolgálat vagy templomtakarítás, így többféle közösségben hallanak Krisztusról. Vannak megtérők, akik később sem vesznek el. A tanulók csupán rövid ideig járnak hozzánk, négy, hat, legfeljebb nyolc évig, majd a továbbtanulás miatt négy-öt esztendeig biztosan nem látjuk őket. Arra is van példa, hogy utána visszatérnek hozzánk. Arra is, hogy némelyek hitetlenül jöttek, és ugyanúgy mentek tovább. Sohasem tudhatjuk, Isten hány évesen, milyen helyzetben, mikor szólítja meg őket. Gyermekeik óvoda- és iskolaválasztásánál meghatározó szempont lesz, milyen élménye volt a szülőnek az egyházi oktatásban. Mi ehhez még fiatalok vagyunk, öregdiákjainknak ugyan már vannak kisgyermekei, viszont még nem kerültek középiskolás korba, bár tudom, hogy terveznek velünk. Amit Isten egyszer elkezd, azt végig is viszi. Mi vetjük a magot, talán öntözzük is, de Isten adja a növekedést.