Állami kitüntetések református személyiségeknek

Nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetést vehetett át többek között Pap Géza erdélyi püspök, Hamar István és Török Zoltán lelkipásztor, valamint református gyermekkórházunk több munkatársa is.

Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta Pap Gézának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének „az erdélyi magyar nemzeti közösség önazonosságának megőrzése, építése érdekében végzett tevékenységéért és teológiai tudományos munkássága elismeréseként”, valamint Kósa László történésznek, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Művelődéstörténeti Tanszéke egyetemi tanárának, a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség tagjának, aki sok egyéb mellett a kétkötetes Reformátusok Budapesten című monográfia szerkesztője.

kép

Pap Géza püspök átveszi a kitüntetést

Felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül dandártábornokká nevezték ki Jákob János ezredest, tábori püspököt, a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatának nemrég beiktatott vezetőjét.

Kossuth Nagydíjat kapott Csoóri Sándor, Kossuth-díjas költő, a magyar irodalom megújításához való tevőleges hozzájárulásáért, gazdag képvilágú költészeti hagyományainknak megőrzéséért és továbbviteléért, verseiért, irodalmi munkásságáért, a magyarság szellemi összetartozás-tudatának ápolásáért és példaértékű életútjáért. A költő, a Pápai Református Kollégium diákja volt.

Kossuth-díjas lett Fekete György, Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész. Munkásságában fontosnak tartja a magyar iparművészet értékeinek folyamatos bemutatását, ápolását is. Az építész 1932-ben, református lelkész család második gyermekeként született, középiskoláját többek között a csurgói református gimnáziumban végezte. Református templombelsőinek tervei eddig Budapesten a Böszörményi úton, Zuglóban és Százhalombattán valósultak meg.

Széchenyi-díjjal jutalmazták Harmathy Attila jogtudóst, professzor emeritust, az MTA rendes tagját életművéért. A nyugalmazott alkotmányjogász, anyai ágon református lelkész családból származik, a Debreceni Református Gimnáziumba járt.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Hamar István, a szolnoki református gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora, Horváth József, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium nyugalmazott tanára, Kovács Levente közgazdász, a Magyar Bankszövetség főtitkára – a református felsőoktatásért és a szakkollégiumi rendszer kialakításáért végzett szervezői munkája elismeréseként. Ugyanezen kitüntetésben részesült Nagy Mihály, a Debreceni Református Kollégium nyugalmazott igazgatója és Török Zoltán, a Zalaegerszegi Református Egyházközség lelkésze, valamint Hűvösvölgyi Ildikó, színművésznő, református kulturális programok rendszeres fellépője. Önálló estjeivel, -mely közül a Csendes Csodák című az egyik legismertebb-, számos református intézménybe, gyülekezetbe ellátogat.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Avar Gáborné, a budapesti Sylvester János Protestáns Gimnázium igazgatóhelyettese a magyar református oktatásügy újjászervezése érdekében végzett áldozatos munkájáért.

Magyarország Érdemes Művésze-díjat kapott Csikos Sándor, a Debreceni Csokonai Színház Jászai Mari-díjas színművésze, aki reformátusként egyházi rendezvények rendszeres előadója, és 2009. május 22-én a magyar református egységet megerősítő debreceni Alkotmányozó Zsinathoz kapcsoló hálaadó ünnep műsorvezetőjeként is sokan megismerhették.

A Nemzeti Erőforrás Miniszteri Dicséretben részesült Takács Jánosné, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza pénzügyi osztályvezetője. A kórház Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központjának gyógyító közössége pedig a Nemzeti Erőforrás Miniszter Elismerő Oklevelét vehette át.

Forrás: marcius15.kormany.hu; reformatus.hu