Lucas Cranach két festménye

Sok évtizede, de különösen 2014 nyara óta, amikor a wittenbergi Cranach-házban tölthettünk néhány, kutatómunkára fordított, részemről pedig a reformáció bölcsőhelyét versekben, kisprózai írásokban is megörökítő hetet, tovább fokozódott érdeklődésem és nagyrabecsülésem a hitújítás történetének és főszereplőinek „házi fotográfusa”, az idősebb Lucas Cranach iránt. Ezúttal azonban még az egy katolikus legendát kétszer is festményekbe emelő festőzseni olyan képeit szeretném röviden bemutatni, amelyek közül a másodiknak kifejezett magyar vonatkozása, jelentősége is van, hiszen egyházművészeti értékeink közül az egyik legnagyobbról van szó. Mindkét kép megkínzott és halálba küldött főszereplője az az Alexandriai Szent Katalin, aki a legenda szerint 285-ig élt, Maximinianus Daia császár idejében, s akit az ő pribékjei kínoztak és öltek meg mint a pogányság ellen küzdő őskeresztyén amazont. Gazdagsággal, előkelő házassággal mit sem törődve vállalta egy sikertelen kerékbe törés után a fővesztést, megkínzott testét – amelynek nedvei gyógyító hatásúak voltak – angyalok röpítették a Sínai-hegyre. Alig felsorolhatóan sok hivatás védőszentje lett ő, a kerékgyártóktól a nyomdászokig, a könyvtárosoktól a fiatal diákokig és nőkig, s a dajkákig… Magyarországon hét katolikus kegyhely emlékezik meg róla, de van egy méltó otthona a mi református berkeinkben is. A Ráday utca 28.-ban látható csodálatos alkotás a könyvtár Ráday-termének fő ékessége, ide pedig, közvetve, Ráday Gedeon hagyatékából került. Ő árverésen vette meg az 1508 körül készült festményt, a két évvel korábbinál sokkal kiérleltebb és elmélyültebb változatot, de nem Cranach-alkotásként, hanem vagy egy ismeretlen XVI. század eleji festő, vagy – esetleg – a Katalin szenvedéstörténetét egy metszeten és egy oltárképen már korábban megfogalmazó Albrecht Dürer műveként.

Isten iránti végtelen hálával tapasztalhatjuk, hogy „a mi Cranachunk”, a Ráday Gyűjtemény tulajdona színvonalában, drámaiságában, a nézőket megszólító erejében még csak nem is hasonlítható a két évvel korábban, 1506-ban készült oltárképváltozathoz, amely a Drezdai Állami Szépművészeti Múzeum tulajdona. Szép és finom részletek ezen a festményen is vannak, érdekes módon inkább a tájábrázolás, a viharos háttér kidolgozottságát tekintve, főszereplői – elsősorban Alexandrai Szent Katalin és a hóhér – csak halvány statisztái lehetnek a Ráday utca 28.-ba betérőket fogadó látványnak. Míg az „ifjabbik” Katalin jellegtelen és sápatag, addig a második kép szentje hitet sugárzóan szép, s míg az első kivégzési jelenet hóhérja nyiszlett, apró gyíklesővel hadonászó figura, addig a „mi” Katalinunk kivégzője hatalmas termetű figura, kezében jókora karddal. Nagy különbség van az ítélet-végrehajtás közönségének ábrázolásában is. Ők a korábbi képen jóformán mozdulatlan figurák, viszont a valamikor Ráday által vásárolt festményen az egymással viaskodó, az égen készülődő vihar emberi mását leképező tömegek látványa fokozza a feszültséget.

Aligha véletlen ezek után, hogy a Lipcsei Szépművészeti Múzeum 1994. szeptember 7-től november 6-ig nyitva tartó Cranach-kiállítása monográfiaértékű katalógusának ezt a Magyarországi Református Egyház tulajdonában lévő, második Katalin-képet választották a címlapjára. A mindmáig haszonnal forgatható könyv címe: Lucas Cranach. Egy festőművész-vállalkozó Frankföldről.

A kép németországi vendégjátékát, oda- és visszaútját, s először egy nürnbergi restaurátorhoz való elszállítását egy német biztonsági szakemberrel a Ráday Gyűjtemény egyik, Cranach világában otthonos akkori munkatársa, Szabó András kísérte.