A budai református hitélet kezdetei
A budai reformátusság történetének kezdetei a török időkre nyúlnak vissza, de Buda töröktől való visszafoglalása után majdnem kétszáz évet kellett várni, amíg saját egyházközségük megszülethetett.
A XIX. században a budai Várnegyedet körülvevő városrészek (Krisztinaváros, Viziváros) lakosainak száma jelentősen megnövekedett, a reformátusok száma elérte a kétezerháromszáz főt. A budai reformátusok egyházközségbe szervezése 1883-ban kezdődött. Ekkor határozott a pesti református egyházmegye közgyűlése a budai leányegyház létrehozásáról. 1885-től önálló segédlelkész látta el a budai hívek lelkigondozását, aki az istentiszteleteket a Dísz téren, az azóta lebontott evangélikus templomban tartotta. Ugyanebben az évben gyűjtést indítottak a református templom építésére.
Az építkezés támogatói között találjuk Darányi Ignácot, Falk Miksát, Tisza Lajost, Tisza Kálmánnét, aki hangversenyeket és operaházi előadásokat szervezett a templomalap javára. Az egyik operaházi est alkalmával az uralkodó Ferenc József is felajánlott ötszáz forintot. Mégis, templomtelket csak hosszú döntési eljárás után kaptak a budai reformátusok. Majd négy év várakozás után 1889 júniusában a fővárosi közgyűlés által meghozott határozat alapján a Fazekas (ma Szilágyi Dezső) teret adták át, méghozzá díjtalanul a templomépítés céljára. Az adomány feltételél szabták ugyanakkor, hogy „monumentális jellegű" templomot kell építeni, és az építkezést öt éven belül meg kellett kezdeni.
1890-ben nyílt pályázatot írtak ki a templom tervének elkészítésére. Megkövetelték az épület protestáns jellegének hangsúlyozását. 1892-ben Pecz Samu „Pentagon" jeligéjű pályatervét hirdették ki győztesnek, és rá egy évre megindulhatott az építkezés, a pályatervhez képest némileg egyszerűsített tervek alapján. A három évig tartó építkezés után, az elkészült templomban a templomszentelési istentiszteletet 1896 virágvasárnapján, március 29-én tartották, amelyen a templomszentelést Szász Károly, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tartott.
Első lelkész
Haypál Benőnek fontos szerepe volt az egyházközség által 1893-ban alapított karitatív egyesület, a Nagypénteki Református Társaság vezetésében. Éveken át tagja volt a fővárosi közgyűlésnek. Az Új Reformáció és a Református Katonák című lapot szerkesztett. Ő eskette 1915-ben és ő temette 1919-ben Ady Endrét.
Haypál Benő 1926-ban bekövetkezett elhunyta után a Budapest-Budai Református Egyházközség lelkészi szolgálatában, fia Haypál Béla (1899-1988) követte.
1932. május 16-án avatták fel Haypál Benő síremlékét a farkasréti temetőben. Az obeliszk formájú funerális emléket a református vállalkozó Gerenday Béla által vezetett kőfaragó cég, a „Gerenday Antal és fia" készítette. A sírkőavatási ünnepség Haypál Béla imádságával kezdődött, síremlék avatási beszédet Ravasz László püspök mondott. Énekkel szolgáltak a Nagypénteki Református Társaság Árvaházának növendékei.
A síremlékre a Budai Református Egyházközség koszorúját, emlékező beszéd kíséretében Puky Endre az egyházközség főgondnoka helyezte el.
A síremléken két bibliai idézetet olvashatunk. A felső részén egy kinyitott Bibliát ábrázoló domborművön ez látható: „ A szeretet soha el nem fogy" (I. Kor. XIII. 8.) Míg a talpazaton ezt a felirat áll: „ Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak. (I. Kor. XV. 20.)
Millisits Máté
Haypál Benő : Ima a Budai Református Egyházközség 1900. évi reformáció ünnepségén (részlet)
„Mindenható Isten, a kinek kegyelméből vannak testünk s lelkünk életének minden javai, hálaadó szivvel borulunk le előtted, téged dicsőit ajkunk vallomása, téged imád szivünk minden tiszta indulatja. Im egybegyülekeztünk Atyánk, a te fiad és leányaid s mindnyájan egyenlő értelemmel a te csudálatos dolgaid felől tudakozódunk, kegyelmességedet hálás szívvel emlegetjük, jóvoltodhoz alázatos lélekkel könyörgünk.
Te mindenségnek hatalmas Ura kiengesztelt orczával fordultál a bűnös emberhez, egyszülöttedet adtad váltságunkra; nem a mi érdemünkért tettél minket fiakká és örökösökké, hanem irgalmadból, a szeretet dicsőséges ajándékául. Légy áldott irgalmadért!
Te Uram a te országod igazságainak terjesztésére adtál apostolokat s az erőtlen emberek által elvégezted a te erődet és dicsőségedet, hogy az igazság tegye szabaddá minden gyermekedet.
S mikor a békesség és szeretet helyét a háboruságot szerző szenvedélyek, a türelmet a pusztitó erő foglalta el, mikor az igazságot a földi hatalomra törekvés tette szolgájává s mikor a te parancsolataidnak egyenes ösvényét elhagyva a világ a boldogság kies meziről az emberi bölcsesség hitető beszédjének utvesztőjére tévedett: Te Uram nem fordultál el tőlünk, megmutattad evangyéliumodban azt a kővárat, a melyen megtörik az emberi hatalomnak, bölcsességnek minden ereje, azt az eny' helyet, a hol pihenést talál a lélek; az igazságnak kimeríthetetlen gazdag forrását. Áldott légy Uram az evangyéliumért! Nem szégyeljük ezt; örömmel és hálás szivvel teszünk vallomást előtted s az emberek előtt, hogy ez a te kegyelmednek az ajándéka, a mely csüggedő erőnket bátorítja, tévelygésünkben megigazit, hervadó reményünket újra éleszti, szenvedésinkben megvigasztal.
Az evangyéliumnak erőit, a melyeket emberi hatalom igyekezett elrejteni, az igazság és szeretet, a bölcsesség és boldogság forrásait, a melyeket önzés s az ennek ölén növekedő bűnöknek sokasága akart erőszakkal elfojtani, egy ily napon adtad vissza ujra a világnak , mikor megzendült a reformátoroknak ajkán a te beszéded, felébreszté öntudatra az alvó lelkeket s az ébredő lélek keresni indult s meg is találta az erő forrását, a romolhatatlan kincsek tárházát, az idvesség útjára vezető hitet; a tévelygés, a tudatlanság setétjében őrzött embereknek újra világosság támadt, a kegyelemnek világossága. Te adtad ezt, te légy áldott e világosságért erős várunk, Úr Istenünk!"