„A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahová őt tették.” (Mk 16,2–6) Márk evangéliuma Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliumát adja elő (1,1), amelyet a pogány százados vallomása koronáz meg: „Bizony, ez az ember az Isten fia volt.” (15,39b) Ez a hitvallás a húsvéti hit kapuja, amely felismeri a kereszt Krisztusában az Isten feltámasztásig menő kötődését Fiához. Ez az atyai ragaszkodás tette a feltámadás helyét Isten-járta hellyé. Az asszonyok korán mentek, de a sírhantok Ura a legkorábban érkező. Ő nem temetni, hanem talpra állítani jön. Nem szöktet, hanem szabadít. Nem sírrabló, hanem sírból feltámasztó Atya. Az Élő Úr nem engedi Fiát múmiává tenni, eszmévé vagy dogmává merevíteni. A feltámadás minden fogalmat szétrepesztő, a szókészletünket túlszárnyaló esemény: amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem gondolt, olyan távlatokat hordoz.
A húsvéti történet lelkisége közel hozza a megelőzhetetlen mennyei életerőt. Szükségünk is van rá, mert a halálos erők folyamatosan és látványosan mutogatják magukat, félelmet keltenek, és az emberi gyöngeségre emlékeztetnek bennünket. Az asszonyoknak is ez jutott eszébe: ki hengeríti el a nagy követ? A sziklatömb a halál hatalmát mutatta nekik. El lehet-e venni a haláltól a hatalmat? – Erőt próbáló kérdés ez. A halál erőinek működésrendjéhez hozzátartozik az akadályoztatás, a torlasz, az elzárás, a nyomasztó és pusztító erő, a tehetetlenség bilincse. A tömegsírok, a kilőtt tankok, a lebombázott épületek, a fegyverropogás, a szirénák hangja ma is a halált hirdetik. Megsokasodtak újra a brutalitás fantáziadús formái: az önzés, könyörtelenség, gyűlölet, erőszak és gyilkolás tettei. Ami némelyeknek sikertörténet, az másfelé szenvedéstörténetté fajul. Ilyen gyilkos erők arattak győzelmet Jézus felett is nagypénteken, de csak átmenetileg, mert nem lehetett a halálé az utolsó szó.
Húsvéthajnalban Isten mozgósította az életerőket, a feltámasztás energiáit. Isten mennyei erői megelőzték az ördögi halálerőket. Krisztus feltámasztása Isten hatalomátvétele volt, és az emberi hatalmaskodás viszonylagossá tétele.
Isten éltető ereje gondoskodott a halál trónfosztásáról. Elhengeríttetett a kő, és elvétettek mindazok, amiket szimbolizál, hogy működésbe lépjenek az újjáteremtő mennyei erők. Jézus Krisztus feltámasztásával Isten kihúzta a halál fullánkját. A nyitott sír mutatja a feltámadás erejét: a fény feltárulását, a látás élességét, a létezés biztonságát, a megnyílás örömét. A nyomasztó kő alulra került, és fölé kerekedett Isten Fiának feltámadott élete. Ezért van esélye ma is az életnek. Ha a húsvéti hit és megújulás erői határoznak meg bennünket, akkor nem a halálos erők fognak győzni, hanem az emberi élni akarás és a jó szándék erői. Most kell beszélni: az értelmetlen halálok idején határozottan az életről, a gyűlölet idején vallani a szeretetről, a totális veszteség idején szólni a Krisztus győzelméről, az értelmetlen áldozatok idején hirdetni az egyetlen értelmes jézusi áldozatot, a tárgyalásképtelenség közepette mintát adni az evangéliumi párbeszédről.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Az átverések, álhírek és félrevezetések világában szükségünk van az igaz tanúságra küldő angyal féleleműző szavára: „Ne féljetek!” Ebből a totális morális kudarcból csak az segíthet kilábalni bennünket, ha az élet győzelmét komolyan véve igyekszünk másként élni és hisszük: a sötétséget leleplezi a húsvét fénye. A hazugsághadjáratot felülírja az örömhírvivők igehirdetése. A megsemmisíteni akaró gonosz szándék zátonyra fut a Krisztus adta békességen. A hatalommániás romlottság korrupcióját legyőzi a Feltámadott tisztasága. Isten diadalra vitte az életet, és aki az élet diadalában hisz, annak az a feladata, hogy az átfogó békességért tegyen meg mindent. Küzdjön ugyanúgy a halál ellen az életért, ahogyan Isten küzdött Fia életéért. Ámen.
A szerző a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!
Az igaz tanítványság
A keresztyén szó azt jelenti, Krisztushoz tartozó, aki pedig Krisztushoz tartozik, az tanítvány – írja a Reformátusok Lapjában megjelent húsvéti cikkében Balog Zoltán. Írásában a püspök arra figyelmeztet, hogy imádság és engedelmesség nélkül nincs semmilyen tanítványság, nincs keresztyénség.