Másfél bolygót használunk

Mesterséges életünk. Mennyi természetes van bennünk? – ezt a kérdést járta körül április 27-én az MRE Ökogyülekezeti Tanácsa által szervezett konferenciája, melyen neves előadók osztották meg gondolataikat és kutatásaik eredményét a zsinati székház közönségével.
„Az egek beszélik és nyilván hirdetik az Úrnak erejit" – a 19.zsoltár első versének éneklésével kezdődött Kocsis Áron bevezető áhítata. „Ekkor megszólalt az Úr, hol voltál, amikor a földnek alapot vetetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!" – idézte a hajdúnánási lelkipásztor Jób könyvét. „Engedj meg minket új dolgokat meglátni és hogy úgy tudjuk megőrizni azt a környezetet, ahova Te helyeztél bennünket" – kérte imájában Kocsis Áron.

kép„Néhány anyag... Most vonzza, űzi és taszítja egymást,/Nehány féregben öntudatra kél,/Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,/És megmarad a semleges salak./ - Az ember ezt, ha egykor ellesi,/Vegykonyhájában szintén megteszi./ - Te nagy konyhádba helyzéd embered,/S elnézed néki, hogy kontárkodik,/Kotyvaszt s magát istennek képzeli." – ismertette köszöntésében Kodácsy Tamás lelkész, az Ökogyülekezeti Tanács tagja az ökogyülekezeti konferencia mottóját, mely Madách Imre Az ember tragédiája című drámájából származik. „Mert az ember sokszor valóban Istennek képzeli magát" – mondta el, miután bemutatta a konferencia előadóit és tematikáját.

Mesterséges anyagok környezetünkben: pro és kontra – Victor András, a környezeti nevelés professzora élvezetes előadásában a műanyagok tulajdonságait és felhasználási területeit mutatta be a gyógyszergyártástól a joghurtkészítésen át a hangszerek előállításáig. Úgy tűnik, kihagyhatatlan az életünkből ez a fajtájú (az ún. polimer-típusú) műanyag – ismerte el, hozzátéve, hogy az, hogy a műanyag nem lebomló, annak előnye is van, hiszen nem tudjuk évente cserélni a háztartásban a PVC-csöveket. „A műanyag-gyártás ördögi kör: az ipar hitvány tárgyakat készít, mert úgyis eldobjuk, mi viszont eldobjuk, mert úgyis hitvány. És ezzel bezárul a kör." – mondta. Megfogalmazta előadásának alapgondolatát: „Nem az a baj, hogy műanyagot használunk, hanem az, hogy hitványat gyártunk és eldobjuk".

képTermészetest és természetellenest mutatott be a Bibliában Karsay Eszter, a Klauzál téri egyházközség lelkipásztora, az Ökogyülekezeti Tanács tagja. „Első benyomásunk az lehet, hogy az a természetes, amit Isten teremtett. De hát az ember természete nem természetes?" – tette fel a kérdést. „Az Isten szabadságot adott az embernek és az ember el is ronthatja azt, amit Isten teremtett és ez természetes" – mondta, és idézte elődje, Farkas József lelkész gondolatát: „Az ember nyomorúsága, hogy olyan akar lenni, mint az Isten".

„Skócia 250 ökogyülekezetének üdvözletét hoztam el." – köszöntötte az egybegyűlteket Alan Werritty földrajztudós, a Dundee Egyetem professzora, aki Isten ígéretére emlékeztetett, melyet Noénak adott. Alan Werritty, aki a Skót Egyház tagja is, három kérdésre keresi a választ: Mennyi a Föld teherbíró képessége? Melyek azok a visszafordíthatatlan globális változások, melyek hatással vannak a következő nemzedékekre? Mi a felelősségünk? „Most másfél bolygót használunk, és ha ez így megy tovább 2050-re három bolygót fogunk használni" – mondta. Mennyire rombolja a jövőt az az életmód, amit folytatunk? Vajon a gyerekeink, unokáink hogyan tudnak majd élni? Ha most nagyon gyorsan  visszafognánk a termelést, akkor 2050-re kb. az 1970-es szintre tudnánk visszaérni, amikor még a bolygónak egy bolygónyi nyersanyagra, energiára, élelemre volt szüksége. De ez csak egy erőteljes visszafogással lenne lehetséges! – mondta el, miután részletesen elemezte a különböző társadalmak ökológiai lábnyomát és iparuk széndioxid-kibocsátását. „Katasztrofális következményekkel kell számolnunk" – figyelmeztetett a tudós, említve a klímaváltozást, az árvizeket. Az egyház felelősséggel kell legyen a Föld megóvása iránt. Keresztyénként hogyan segíthetünk? Az első a lelki élet, az ima és a tanítás. A második a gyakorlati tettek területe, azaz az erőforrások felhasználására való odafigyelés, például a szigetelések, a közlekedés kérdése, a harmadik pedig a mindennapi életmód.

képA konferencia utolsó előadásában Szűcs Boglárka, az Ökogyülekezeti Tanács tagja foglalta össze a Tanács terveit, eredményeit. „Célunk, hogy minél több gyülekezet váljon ökogyülekezetté" – mondta el, említve a különféle kiadványokat, segédanyagokat, illetve felhívta a figyelmet az ökogyülekezeti díjra is. „A közösségeken kívül célunk még, hogy az egyes ember is környezetbarát életmódot folytasson" – mondta.

A konferenciát szekció-beszélgetések zárták.

reformatus.hu
Fotó: Szalay László Pál