Megéri a fiatalokra hallgatni

Legyél te is reformátor! – hirdeti egy podcastsorozat a világhálón. Az öt kisfilmet lelkes, kreatív református fiatalok alkották. – Nagy szavuk van nálunk a fiataloknak, jó rájuk hallgatni – állítja Sánta Ibolya, a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség lelkipásztora.

budahegyvidek_borito_fiatalok_podcast

Fotó: budahegyvidek.hu

Példaképek a gyerekeknek

A reformáció emléknapjáról talán többen is úgy gondoljuk, hogy a felnőtteknek fenntartott ünnep. Ilyenkor az istentiszteleteken is jóval kevesebb gyermek van jelen. – A közöttünk szolgáló fiatalok kitalálták, személyes példaképeiket hozzák elérhető közelségbe a kisebbek számára. Hiszen a „nagy emberek” is kisgyermekként kezdték, nekik is voltak nehézségeik, szigorú iskolákba jártak, vagy éppen korán maradtak árván. Az ő bőrükbe bújva mesélnek, és fontos, hogy a gyerekkorukról is szó essen – ez a közös találkozási pont. Igen, az azonosulás a legfontosabb – hangsúlyozza Sánta Ibolya. A szereplők által írt forgatókönyveket Sánta Ibolya lektorálta, a videókat Seres Tamás operatőr forgatta és látta el vizuális effektekkel. Mindegyik közösen munka eredménye. Luther Márton, Kálvin János, Szegedi Kis István, Kálmáncsehi Sánta Márton és Lorántffy Zsuzsanna alakja elevenedik meg előttünk. – Nálunk a reformátori szerep értelmezése kibővül, azokat lehetett választani, akik korukban példaadó, megújító, építő életet éltek. Megmutatjuk, hogy ma egy fiatalnak mit kellene tőlük tanulnia – mondja a lelkésznő. A kisfilmeket nézve az is látszik, hogy mindenki nagyon jól érezte magát ebben a szolgálatban.

Nagyszerű csapat

– Nagyon hálás vagyok az Úristennek, hogy ilyen összetartó, elkötelezett, egymással jó emberi kapcsolatot ápoló munkatársaink vannak. Magam is sokat teszek ezért. Évente kétszer együtt töltünk egy vagy több napot, szakmai kérdésekkel vagy csapatépítéssel foglalkozunk. Ennek nagy hozománya van. Tizenhárman dolgozunk a budahegyvidéki gyülekezetben a gyermekek között. Fiataljaink lelkes, kreatív, impulzív emberek. Aktívak a szolgálatban. Vannak közöttük fiatal szülők, akik a pici gyermekek iránt is elkötelezettek a mindennapokban. Az ötlettől a megvalósításig rövid idő állt rendelkezésre, nem születtek nagy tervek vagy hosszú távú koncepciók. Közösen fogtunk bele a szolgálatba. Ezt egyformán fontosnak éreztük. Először saját gyermekeink számára készültek ezek a podcastok, mert jó lenne, ha úgy élnék meg, hogy a reformáció az ő ünnepük is – folytatja a lelkésznő. Munkatársai a rájuk jellemző derűvel beszélnek példaképeik gyermekkoráról, mondanak el olyan történeteket és érdekességeket, amelyeket a kicsik is könnyen megjegyezhetnek. A kiskamaszok, a fogékony felnőttek és a szülők akár együtt is élvezhetik a néhány perces videókat. A tapasztalatok szerint kisfilmjeiket más nézők is egyre többször tekintik meg, elsősorban a YouTube-on. Úgy látják, ezt a sorozatot jövőre is érdemes lesz folytatni. Tovább szeretnék finomítani és pontosítani a felkészülést mind a szövegben, mind a vizuális megjelenítésben.

A Legyél te is reformátor! podcastsorozat öt része megnézhető a Budahegyvidéki Református Egyházközség YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán. Az idei szentestét megelőző öt bibliai történetet pedig december 19–23. között esténként a YouTube-on közvetítik.

Új út a szolgálatban

– A Legyél te is reformátor! sorozat nem előzmény nélküli. A mögöttünk álló két év folyamán gyülekezetünkben is egyre nagyobb teret kaptak a technikai módszerek. Fiataljaink tanulmányaik során is magától értetődően használják a digitális eszközöket. Ma az internet egyik legnépszerűbb megjelenési formája a videó. Számukra ez a műfaj a gyülekezeti gyerekmunkában is természetes. A járványos időkben minden vasárnap közvetítettünk gyermek-istentiszteletet. Adventkor esti mesélés volt, majd a nálunk szolgálók betlehemest adtak elő. Idén is készülünk. A szentestét megelőző öt alkalommal bibliai történeteket mesélünk el. Ahogyan azt nagymamáink, anyukáink tették. Azaz a Covid által előidézett krízishelyzetből számunkra nagyon hasznos, új munkaág született. Áldott helyzetben vagyunk, mert vannak hozzá emberek, aktív fiatal szülők, nagy szaktudású munkatársak, kellő idővel és kreativitással – vallja Sánta Ibolya.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!