Ez a kép a reformáció képe. Krisztus a középen! Ez a prédikáció központi üzenete, a szenvedő szolga, a megfeszített Krisztus. Ez az Isten akarata. Ő így hozza helyre önmaga és az ember között a kapcsolatot, amelyet a bűn elrontott. A bűnért viszont valakinek vállalnia kell a büntetést. Ő, az egyszülött Fiú szenved, és halálával vállalja a bűnök elégtételét. Az igaz istentisztelet képe ez. Semmi más nem lehet középen, csakis Krisztusnak van ott helye. Minden igehirdetés és minden istentisztelet középpontjában a megsebzett és szenvedő, de egyben a dicsőségben feltámadt Úr lehet ott. Ez a reformáció egyik nagy felfedezése. Solus Christus – egyedül Krisztus.
Ez a kép a kezek képe is. Krisztus kezei első ránézésre tehetetlen végtagok, kemény fémszegekkel odaszegezve az érdes fához. Második szemrevételre pedig azt látjuk, ezek a kezek kitárt karok. Isten kitárt karjai az ember felé. Csak a sebezhetőség képes biztosítani egy kapcsolatot. Isten a sebezhetőséget is vállalta, csak hogy olyan közel kerülhessen hozzánk, hogy kezeivel átölelhessen minket. A képet tehát a megsebzett Isten uralja, aki szenved, hogy mi eközben az ő közelségébe léphessünk.
Az igehirdetés tartalma mellett természetesen ott van az igehirdető és annak kezei is. A képen Luther Mártont látjuk prédikálni. Nagyon kifejező ez a részlet is. A két kéz pozíciója teológiai üzeneteket hordoz. A prédikátor bal kezének ujjbegyei az Ige betűit érintik. Az örök Ige megtestesülése a Biblia lapjain, de mégiscsak „holt betűk” ezek. Az ujjbegyek finom érintése a lapon mégsem egy halott utolsó érintése. Ez a mozzanat a kapcsolat direkt kifejezése. A Szentírás pulzusának, lüktetésének kitapintása ez. Az Élővel való közvetlen kapcsolattartás. Isten szavának érintése, hogy mindeközben az is megérinthesse az igehirdetőt.
Ennek következménye, hogy az igehirdető jobb kezének mutató- és középső ujja egyszerre irányítja – szinte erőszakosan – a figyelmet a középen álló megfeszített Krisztusra. A két kéz között, belül pedig ott dobog elrejtetten egy újjáteremtett szív, amely nem kíván és nem is tud másról szólni, csakis Krisztusról, róla is mint megfeszítettről. Ez az Ige-hirdetés, azaz Krisztus-hirdetés. Az út oda és vissza is járható, sőt oda és vissza is kell járni rajta. A Biblia betűi Krisztusra nézve a Lélek által elevenednek meg előttünk, azaz a betűt csakis Krisztusra nézve tudjuk helyesen értelmezni és megélni. Ugyanakkor a betű Krisztust hirdeti nekünk, még ha az Ószövetséget olvassuk is történetesen. (A képen megfestett arányok szerint éppen az Ószövetség betűit érinti Luther.) Ez a reformáció másik nagy felfedezése: Sola Scriptura és Tota Scriptura – egyedül a Szentírás.
Nincs igehirdetés, ha nincs, aki hallgassa. Legalább egy emberre szükség van, aki hallgatja vagy hallani kívánja az evangéliumot. A kép jobb alsó sarkában megjelenik előttünk a gyülekezet. Az a gyülekezet, amely osztozik a megfeszített Krisztus érdemeiben. Ezekről nem tudnak másképpen tudomást venni, csakis az igehirdetés csodája által. Látni kell: a kitartóan figyelő szemek fókusza nem a szószékre irányul. Az igehirdető, még ha Luther Mártonról van is szó, nem fontos. Ő szolga. Verbi Divini Minister, Isten Igéjének szolgája. Itt nem ő van a középpontban. A gyülekezet nem tőle függ, hanem egyedül Krisztustól. Őrajta függ a tekintetük, a fülük, de ami a legfontosabb, egyedül tőle függ a hitük is. Amennyiben hiszik, hogy Krisztus értük vállalta a halált, annyiban lehet az életük boldog és szabad. A reformáció nagy felfedezése ez is, hogy nincs üdvösség, nincs szabad élet senki más által, csakis a Krisztusba vetett hit által. Ez a harmadik nagy felfedezés: Sola Fide – egyedül hit által.
Végezetül pedig a márványtemplom rideg falai adják a kép keretét. Ám a tartalom mégis élettel van tele. Az ige hirdetése lüktet a statikus falak között. Az igehirdetést pedig a reformáció fedezi fel újra. Ahogy a II. Helvét Hitvallás fogalmaz: „Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje.” Isten emberi szavak által kommunikál, közli önmagát a Szentlélek Isten jelenlétében. Ez az ő kegyelmének egyik legnagyobb jele, hogy beszél hozzánk. Az igehirdetés Isten kegyelmének a jele. A reformáció negyedik nagy felfedezése: Sola gratia – csakis kegyelemből.
A szerző érdligeti lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.