Elkezdődött a reformáció hónapja

Az Október a reformáció hónapja programsorozatban a protestáns egyházak országszerte számos rendezvénnyel hívják fel a figyelmet a méltó ünneplés és emlékezés fontosságára. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az ez évi mottóját – „Akarom. Tisztulj meg!” – Máté evangéliumának 8. fejezetéből merítette. A budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott nyitó istentiszteleten ott voltak a protestáns felekezetek képviselői, köztük Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

Reformáció hónapja 2023. (Molnár Zoltán)

Fotó: Molnár Zoltán

Az ünnepi istentiszteleten Papp János, a baptista egyház elnöke hirdette az Igét. Beszédében a hit, az akarat és a közösség hármasságának fontosságáról szólt. Igei szolgálatát a reformáció hónapjának idei mottójának alapul szolgáló Máté evangéliumának 8. fejezetéből végezte. – Isten még az érinthetetleneket is eléri és megérinti, közösségbe hívja őket – hangsúlyozta. Igehirdetését követően, zárásként a protestáns kórusok és énekkarok énekeltek dicséreteket. Az eseményen résztvevők együtt elmélkedhettek a megújulás és a közösség üzenetének fontosságáról.

Reformáció hónapja 2023. Papp János, baptista egyház elnöke (Molnár Zoltán)

Papp János, a baptista egyház elnöke Igét hirdet

Fotó: Molnár Zoltán

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának további alkalmai:

Október 8. (vasárnap) 17.00 óra: ökumenikus missziói nap Kaposváron.

Október 15. (vasárnap) 17.00 óra: Reformációi Gálaest az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten, ahol Nagy István agrárminiszter tart előadást Reformáció és magvetés címmel.

Október 29. (vasárnap) 9.30 óra: reformációi istentisztelet az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben.

Reformáció hónapja 2023 program

Fotó: MEÖT