Megnyílunk vagy elzárkózunk?

Ez életünk nagy kérdése, amitől jelenünk és jövőnk is függ – hangsúlyozta Szabadi Árpád hajdúvidéki esperes a XIV. zsinati ciklus tizenötödik, június 11-i ülésének nyitó áhítatában.

zsinat_2020_06_11_20.jpg

Fotó: Sebestyén László

Jézus példázatai segítenek nekünk megérteni Isten országának titkát. Azt, amibe még a próféták sem láttak bele, ami csak Krisztus által nyílik meg az embernek – bocsátotta előre a tiszántúli zsinati tag, aki a magvető példázata (Mt 13,1-9) alapján hirdetett igét a szerdai tanácskozás kezdetén. A balmazújvárosi lelkipásztor emlékeztetett: Jézus mindenkinek adná ezt a csodát, de nem mindenkinek adhatja, hisz az ember elzárhatja magát előle.

Isten igéje terjedésének része az eredménytelenség, hisz a példázatban elvetett magok háromnegyede elvész – idézte Ravasz László püspököt Szabadi Árpád. Mint mondta: „nem a maggal van a baj, hanem a talajjal. El kell gondolkozzunk azon, hogy hol tart a mi lelkiségünk, melyik talajhoz hasonlít a szívünk.”

Az útfélre hullott magok, amelyeket a madarak elkapkodnak, a felszínes érintést, a megkeményedett, az új befogadására alkalmatlan szívet jelzik: „A gonosz mint ordító oroszlán jár közöttünk, onnan kapkodja el az ige magvát, ahol Isten országát hirdettetik. Ahol pedig eltűnik az ige, ott az ember hangja válik fontossá. Kitaposott gondolataink, életutunk rabjai maradunk, nem akarunk megújulni.”

zsinat_2020_06_11_03.jpg

A köves – valószínűleg vékony, nedvességet nem tartó mészkő fedőréteg borította – talajra hullott magok is hamar elszáradtak. Megtorpanás követte a nagyszerű indulást: „Az érintés nem egyenlő a befogadással. Élhetünk úgy is, hogy igazából halottak vagyunk. Ha nyitni, meghallani készek is vagyunk, de befogadni már nem, akkor a fellángolást kihűlés, nem pedig befogadás, meggyökerezés követi, akár csak a gazdag ifjú esetében.”

A tövises talaj vetéskor tisztának tűnhetett, mert egy vékony földréteg elfedte a tisztátalan részt, a gyomot: „Nagy ereje van a szívünkben maradt gyomnak. Nem lehet szőnyeg alá söpörni dolgokat. Meg kell tisztulni. Ha csak az anyagi javakkal foglalkozunk, az felemészti a lelkünket. Jézus Krisztus azonban segíteni akar, hogy az életünk megtisztuljon.”

zsinat_2020_06_11_14.jpg

A jó föld, a mély talajréteg a tiszta, elkészített, Isten igéje befogadására kész nyitott szív: „Belső világunk akkor lesz gazdag, ha kitörölhetetlenül befogadtuk a magot, életre szóló döntést hoztunk, csak és kizárólag őneki akarunk élni. Ha eljutunk oda, hogy többé nem mi élünk, hanem a Krisztus él bennünk. Ha eldöntöttük, hogy követjük őt.”

A magunk erejéből nincs kiút sokféle nyomorúságunkból, csak Jézus Krisztus által. Csak az ő szeretete tud minket életre gyógyítani. „Ahol Isten otthonra talál az emberben, ott az ember is otthonra talál Istenben” – hangsúlyozta a zsinati képviselő.

zsinat_2020_06_11_05.jpg

A fasori református templomban tartott egynapos tanácskozáson egyházunk legfőbb törvényhozó testülete várhatóan dönt a zsinati alapítású díjak odaítéléséről és a következő Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó helyszínéről, valamint tárgyal az egyházi bíráskodásról szóló törvény tervezett módosításáról és a rendkívüli helyzetben, veszélyhelyzetben történő eljárásrend megalkotásáról is. A döntésekről hamarosan beszámolunk.