Megszépülnek a józsai református templomok

Megújulnak Debrecen-Józsán a református templomok és a közösségi ház. A munkálatokra a gyülekezet az év elején pályázaton 51.360.060 forintot nyert.

Az alsójózsai templom már elkészült és a tervek szerint augusztusra a felsőjózsai templom és a gyülekezetei ház felújítása is befejeződik.

képA több mint 100 éves templomokat utoljára két évtizede újították fel részlegesen, azóta szükségessé vált a nyílászárók cseréje valamint a külső- és belső homlokzat felújítása is – sorolja a teendőket a józsai gyülekezet lelkipásztora. A templomokban továbbá fűtést alakítottak ki és lecserélték a toronysüveg fedését valamint mindhárom épületet akadálymentesítik – tájékoztatott Gacsályi Zsolt.

A felújítás során nemcsak a gyülekezeti tagok segítenek építkezni – mondta a lelkipásztor. Szerinte ez azért van, mert a józsaiak fontosnak tartják, hogy épül és szépül a környezetük.

A felújított közösségi házban a tervek szerint biblikus imaórákat, ifjúsági alkalmakat, táncházat és kismamaköröket tartanának. Az „itt élő embereknek teret szeretnének adni, hogy a közösségi életüket megéljék” – fogalmazott Gacsályi Zsolt.

A Debrecen-Józsai Református Egyházközség a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a vidéki települések megújítására és fejlesztésére igénybe vehető támogatásról szóló 145/2009(XI.6.) FVM rendelet alapján nyert támogatást. A gyülekezet 2010 januárjában nyújtotta be a pályázatot a „Debrecen-Józsai református templomok külső-belső felújítására és komfortosítása és a közösségi ház külső felújítására” címmel. A munka az európai Mezőgazdasági Garancia Alap és a Magyar Köztársaság támogatásával készül el.

forrás: ttre.hu