A legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekből is van kiút – ezt bizonyítja a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásának három vendége. Holló András kerekesszékes tánctanár, Tolnayné Csattos Márta, a látását elvesztett gyógypedagógus és Pungur Béla rákból kigyógyult, nyugalmazott református lelkipásztor mesélik el, hogyan néztek szembe megváltozott életükkel, amelyben különösképp megmutatkozott a hitük, a családjuk, a szűkebb közösségük megtartó ereje.
Szinte hihetetlen, de becslések szerint 30 és 50 százalék közötti a valószínűsége annak, hogy baleset, betegség vagy más ok miatt tartósan, akár végérvényesen is megváltozik egy ember élete. Erre szokás azt mondani: bárkivel megtörténhet. A Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásában három olyan embert ismerhetünk meg, akikkel meg is történt ez. Egyenként különböző utakat jártak be, amelyek egy pontban mégis találkoznak: valamennyiüket az Istenbe vetett, a próbatételek alatt sem gyengülő, sőt egyre csak erősödő hitük köti össze.
Holló András egy súlyos motorbalesetet élt túl, azonban egy orvosi mulasztás miatt teljes hátralévő földi életére kerekesszékbe kényszerült. Hosszú időbe telt ezt feldolgoznia, amíg végül elérkezett a felismeréshez: ha képes túllátni a veszteségein, új lehetőségek is megjelenhetnek – olyanok, amelyeket korábban talán észre sem vett. De az élet tartogatott egy újabb nagy kihívást a számára: találkozni és szembenézni azokkal, akik ebbe a helyzetbe juttatták. Megbocsátott nekik, de azt mesélte, hogy pusztán a saját erejéből képtelen lett volna erre.
Tolnayné Csattos Mártánál daganatot diagnosztizáltak, a sikeres beavatkozást követő kemoterápia mellékhatásaként azonban megvakult. Ezt a kapott utat sikerült úgy elfogadnia, hogy átadta életét Istennek, mintha csak – így mesélte – egy üres papírt adott volna neki, amelyre a Mindenható írhatja a további történetét.
Hozzá hasonlóan Pungur Béla is megküzdött a rákkal, majd egy súlyos balesetből is felépült. Ezek önmagukban is óriási próbatételek, és közben lelkészként szembetalálta magát a kérdéssel: képes-e hiteles maradni akkor is, amikor a saját életében jelenik meg a kétség és a félelem? A nyugalmazott lelkipásztor őszintén beszélt arról is, hogy betegsége idején az öngyilkosság gondolata is megkísértette, mégis biztos volt abban, hogy valahogyan ki fog lábalni ebből a helyzetből. A kegyelem nem azt jelenti, hogy az ember élete mentes marad a szenvedéstől, hanem azt, hogy Krisztus áldozata révén bűnbocsánatot és új kezdetet kap – mondta.
A teljes adás itt tekinthető meg:
A Mélyvíz – mentőöv mindenkinek a református egyház kéthetente jelentkező műsora, amelyben egy híresség, egy szakember és egy református lelkipásztor beszélgetnek őszintén az élet legnehezebb kérdéseiről. A következő, április 3-i adásunkban a halálról beszélgetünk. Kis Judit „Judy” énekesnő, Lakatos Enikő református kórházlelkész és Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó ülnek majd egy asztalhoz Cseh Ádámmal. Kövessenek minket a Magyarországi Református Egyház Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és Spotify-on!