Menedék a kitaszítottságban

A II. világháborúban történt borzalmak teljes mértékben nincsenek feldolgozva sem történeti, sem pszichológiai szempontból. Ezeket a nagy történelmi tehertételeket, traumákat nem lehet megmagyarázni. – Én mindenekelőtt a Biblia felől közelítem meg a gyűlölet és kirekesztettség kérdését. Isten odaadta magát ennek a világnak, erről szól Krisztus áldozata és feltámadása. Megalázta magát azért, hogy a bűnös embert felemelje – fogalmazott Balogh Róbert lelkipásztor. Véleménye szerint ebből érdemes mindannyiunknak táplálkoznunk, még akkor is, ha hitünk ingatag. A folyamatosan megújító és a kegyelmét kínáló Isten mindig nyújt számunkra menedéket.

Egy trauma átélését követően az egyéni és a közösségi feldolgozást egyaránt hasznosnak és szükségesnek tartja a lelkész. Úgy látja, a legtöbb esetben nem szívesen vállaljuk fel a nagy közösség előtt a traumatikus eseményeket. Ezért is jelenthet sokat, ha valaki közösségbe jár, egy gyülekezet, azaz egy kisebb közösség tagjává válik, hiszen az eklézsiának megtartó ereje van. Balogh Róbert példát is hozott: az egyik, közösségébe járó fiatalnak nemrég elváltak a szülei. Lelkészeként segíteni szeretett volna neki, ám saját tapasztalat híján, nem tudta egészen megadni, amire a fiatalnak szüksége volt. Az ifjúsági csoportban azonban akadt egy másik fiatal, aki hasonlókon ment át. Arra kérte hát őket, hogy segítsék egymást, bizonyságtételükkel álljanak ki egymás mellett. A lelkészi segítség mellett ez is sokat jelent, hiszen a közösség éreztetni tudja tagjaival, hogy nincsenek egyedül problémáikkal, elfogadják őket. A gyülekezeti tagok saját tapasztalatokat is át tudnak adni egymásnak, ezáltal is erősítve Krisztus testének közösségét.

Arra a kérdésemre, hogy nehéz, adott esetben elviselhetetlen helyzetben melyik igeszakasz, evangéliumi rész nyújthat megnyugvást, a lelkipásztor a Gecsemáné-kerti történetet említette. Azt a részt, amelyben Krisztus a keresztre készül, amikor magára veszi a világ terheit. Jézus Krisztus szenvedésével nem csupán bűneinket, hanem a fájdalmainkat, sebeinket is hordozta. Ennek előképét megtaláljuk Ézsaiás jövendöléseiben is. Illetve több zsoltár dolgozza fel az egyéni mellett a közösség által átvett traumákat. – Felszabadítanak ezek a zsoltárok. Azt szoktam javasolni a híveknek, lehetnek és legyenek ilyen őszinték Istennel – tette hozzá. A tiszteletes kiemelte Pál apostol korinthusiaknak írt leveleit is, amelyekben az áll, hogy Isten megbékéltette a világot önmagával.

A traumafeldolgozásban kulcsfontosságúnak nevezte azt az élményt, amikor az ember rájön, hogy nem neki kell Istent megbékéltetni, hanem ő békéltet meg minket önmagában. – Tele vagyunk haraggal, fájdalommal, emiatt bezárkózunk Istennel, saját magunkkal, illetve a másik emberrel szemben is. Kizárjuk magunkat a közösségből, abból a lehetőségből, amelyet a kegyelem királya nyújt – mondta el. – Isten megismerése megbékélést hozhat számunkra. Gyakran emlegetem a gyülekezetemnek azt, hogy nincsen semmilyen kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert ő a szabadító Isten, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz – emelte ki a lelkipásztor.

A gyűlölet, a kirekesztés ma is a mindennapok része. A lelkész véleménye szerint számtalan helyzetben találkozhatunk ezekkel a legszűkebb körben: családban, munkahelyen, illetve az iskolában egyaránt. „Rengeteg ember saját magát is kirekeszti, nem ritkán önmagát kárhoztatja a múltban elkövetett bűnök és hibák miatt." Balogh Róbert úgy tapasztalja, hogy a fiatalok jobban kimondják a bennük felmerülő kérdéseket, mélyen megélik az egyedüllétet. Keresik az identitásukat, a helyüket a világban, emiatt több sebet is gyűjtenek. Ezért is fontos megismerniük, hogy létezik egy olyan Isten, aki maga is átélte ezt. Tudja milyen a magány, kitaszítottnak, elhagyatottnak lenni. Vigasztaló erőt jelenthet az, hogy Isten ezen ugyanúgy keresztülment.

Nehezebb témák megbeszélésénél meghatározó a bizalom kérdése. Azt elnyerni gyakran hosszú időt igényel. Van, hogy évekig kell építkezni a bizalmi kapcsolat eléréséért. Balogh Róbert többeknél tapasztalta, hogy sok éves ismertség után osztják meg életük sarkalatos pontjait. Később merik csak felvállalni gondolataikat a közösség előtt. Felemelő élménynek nevezte azt, amikor valaki meg meri mutatni ezeket a sebeket, mert az már a gyógyulás elindulását jelenti. – Mi emberek úgy működünk, hogy nekünk senki ne mondja meg, hogy mit gondoljunk, érezzünk addig, amíg nem volt abban a szituációban, amiben mi vagyunk. Viszont az Isten ezt átélte, ezért is bír hatalmas erővel az evangélium – fűzte hozzá a tiszteletes.