Mikor váltson az ember gyülekezetet? Egyáltalán lehet-e gyülekezetet váltani? Bűn-e a gyülekezetváltás? Hogyan váltsak gyülekezetet, ha már elkerülhetetlen? Keresztyén létünk egyik fontos kérdése ez, hiszen az életünket általában nem egy gyülekezetben töltjük el. Tanulás, munkahely, házasságkötés vagy éppen a nyugdíj utáni évek a költözés kihívása elé állítanak minket. Az lakásunkkal együtt pedig a gyülekezetet is magunk mögött hagyjuk. Talán ez a könnyebbik eset. A nehezebb az, amikor valamilyen feszültség, meg nem értettség miatt kényszerül valaki gyülekezetváltásra.
Egy közelmúltban végzett amerikai kutatásból kiderül, hogy az emberek hatvanhárom százaléka nem egy gyülekezetben tölti el az életét. A kérdés tehát rendkívül sokakat érint. A gyülekezetet váltó emberek hatvan százalékát a megváltozott élethelyzet vezette új helyre, míg a maradék negyven százalékát valamilyen elégedetlenség. Ennek a fényében különösen elgondolkodtató, hogy milyen kevés segítséget kapnak a gyülekezeti tagok, presbiterek, lelkészek egy ilyen nehéz helyzet kezeléséhez, súlyos döntések meghozatalához. Ebben a rövid cikkben arról lesz szó, hogyan kell(ene) elválni egy gyülekezettől, és hogyan kell(ene) elengedni, illetve fogadni egy gyülekezeti tagot.
Bibliai felismerés
Bibliával a kézben nehéz a gyülekezetváltás kérdésére jó és pontos útmutatást találni. A Biblia világának egyháza, keresztyénsége alapvetően más keretek között létezett, mint a mai. Városonként általában egy-egy gyülekezet működött, és nem nagyon költöztek akkoriban, hanem egy adott helyen élték le az életüket. Ha valamiért összekülönböztek az adott gyülekezettel, akkor nem tudtak átmenni a szomszédosba, egyszerűen azért, mert nem létezett még szomszédos gyülekezet. Ezen felül a gyülekezetet az emberek önszántukból nagyon ritkán hagyták el. A gyülekezet elhagyása szinte mindig az egyházfegyelem kérdésével kapcsolatban merült fel, azaz a gyülekezeti tagot kizárták a közösségből.
A Bibliából egyértelműen kiderül, hogy nincsen tökéletes gyülekezet. A páli levelek túlnyomó része a gyülekezeti élet változatos problémáival foglalkozik. Az is egyértelmű a Bibliát forgatva, hogy a gyülekezetváltás önmagában nem bűn, de még a bölcs és szeretetteljes „válogatás” sem tekinthető annak. Az Írás nem köti röghöz a híveket. A gyülekezetváltás is a keresztyén szabadság kérdése, ami azonban nem csaphat át szabadosságba. Akkor lehetséges, ha megfelelő és kellően nyomós az ok. A tudatos és tartós gyülekezetnélküliség azonban súlyos mulasztás. A gyülekezetben gyakoroljuk az Isten imádata mellett a testvér szeretetét, a megbocsátást, a kegyességet, az irgalmasságot. Aki tudatosan nemet mond a keresztyén közösséghez való tartozásra, az végső soron Krisztus testére is nemet mond.
Amikor az élet úgy hozza
Az egyszerűbb eset a költözés, lakóhelyváltás. Logikusnak tűnik, hogy egy keresztyén ember új gyülekezetet keres, amikor egy másik helyen kezdi meg életét. Ennek ellenére a már említett amerikai felmérés szerint a költözők negyvenegy százaléka három hónapnál több időt tölt el gyülekezet nélkül az új helyén. Tehát hónapokon, esetleg éveken keresztül lelki otthon és testvéri közösség nélkül él, holott addig rendszeres és élő tagja volt egy gyülekezeti közösségnek.
A legtöbbet talán a lelkészek segíthetnek ennek a megoldásában, távlati és közvetlen módon egyaránt. Távlatokban gondolkodva elsősorban úgy, hogy a szolgálatuk során nem önmagukhoz kötik, hanem Jézus Krisztushoz vezetik a gyülekezet tagjait. Így a változás is könnyebb lesz, hiszen a lelkésszel ellentétben Jézus mindenütt képes jelen lenni. Másodsorban az ember akkor talál a legnagyobb eséllyel új gyülekezetet és akkor tud eredményesen beilleszkedni, ha élő, biblikus és teológiailag megalapozott hitéletet hoz magával a korábbi gyülekezetéből. Ennek hiányában instabil, bizonytalan hívővé válik, aki az új helyre költözve meg sem próbál az ottani gyülekezethez csatlakozni.
Közvetlen módon a lelkipásztorok felhívhatják a környékbeli kollégát, hogy gyülekezeti tagjai érkeztek a szolgálati területére. Megoszthat néhány fontos információt, telefonszámot, elérhetőséget. Azaz összeköti őket. Továbbá a költözési szándék előtt maga is utánanézhet a környék gyülekezeteinek, és segíthet megtalálni a leginkább nekik megfelelőt. Udvariasan érdeklődhet egy-két hét után, hogy sikerült-e elmenni istentiszteletre. Tudatosan, de empatikusan visszavághat régi szálakat. Az a szokás, hogy a gyermeket visszaviszik az évek vagy évtizedek óta elhagyott egykori gyülekezetbe keresztelni és konfirmálni, semmiképpen sem jó gyakorlat.
Keresztelő a kisbajomi gyülekezetben
A fogadó gyülekezetnek is nagy a felelőssége: mennyire látható az újonnan érkezők számára? Habár az újonnan érkezők hatvankilenc százaléka személyesen látogat el az új gyülekezetbe ismerkedni, harmincegy százaléka valamilyen online formában ismerkedik meg a közösséggel először. Az online jelenlét tehát döntő fontosságú a megszólítás szempontjából. Ennek ellenére az új gyülekezet megtalálásának leghatékonyabb módja továbbra is a személyes hívogatás. Az emberek ötvennégy százalék számolt be arról, hogy döntő fontosságú egy barát, kolléga, szomszéd, ismerős hívogatása. Érdemes ezt tudatosítani a gyülekezeti tagokban, hiszen a kutatás szerint ők a legeredményesebb nagykövetei a gyülekezetnek.
A felelősség azonban nemcsak a gyülekezetekre hárul. Amennyiben új helyre költözik egy keresztyén ember, úgy szükséges keresnie egy gyülekezetet. Látogassa meg a környékbeli közösségeket, kukkantson be alkalmakra, tájékozódjon online! Azt a gyülekezetet válassza, ahol a tiszta tanítás mellett a legnagyobb esélyét látja maga és szerettei hitbeli növekedésére! Istentisztelet-közvetítések, online bibliaórák, online imaközösségek nem jelenthetnek alternatívát! Az egykori gyülekezetem online alkalmainak követése úgyszintén nem jelent élő gyülekezethez tartozást. Természetesen jó, hogy ezek adottak, de csak azután és amellett, hogy csatlakoztam egy gyülekezethez.
Amikor valami nem működik
A bonyolultabb eset az elégedetlenségből fakadó gyülekezetváltás. Az öt leggyakoribb ok a felmérés szerint: a gyülekezet életében történő változások; lelki, fizikai szükségletek nem kerülnek kielégítésre; személyes probléma a lelkésszel; a gyülekezet küldetése nem elég világos; a gyülekezet társadalmi, politikai kérdésekben való állásfoglalása. Bármi is álljon a háttérben, a gyülekezetváltás trauma. Fájdalmas gyászfolyamatot indít el mind a gyülekezeti tagban, mind a közösségben, és természetesen az érintett lelkipásztorban is. Előtte át- és meggondolni szükséges ezt a radikális lépést, hiszen ezzel sok fájdalomtól és szenvedéstől óvhatjuk meg magunkat és a környezetünket.
Fontos megérteni, hogy a gyülekezetváltás elsősorban teológiai kérdés. Még akkor is teológiai kérdés, ha az esetek túlnyomó többségében személyes okok játszanak döntő szerepet. A váltást végiggondolni nem csupán szívvel, hanem fejjel is szükséges.
A reformátori teológia az igaz egyház ismertetőjegyeként négy dolgot említ: 1. az Ige tiszta hirdetése; 2. a sákramentumok helyes kiszolgáltatása; 3. az egyházfegyelem gyakorlása; 4. a diakónia gyakorlása.
Mivel nincsen tökéletes gyülekezet, ezért minden gyülekezetnek törekednie kell ezek felé az ismertetőjegyek felé. Ahol ez a tudatos törekvés egyértelműen látszik és nyitottak a folyamatos küzdelemre a reformátori célok irányába, ott teológiai ok nincs a gyülekezet elhagyására. Ahol nem érzékelhető a törekvés, sőt inkább tévúton járnak, ott viszont nem csukhatja rá csak úgy a keresztyén ember a gyülekezetre az ajtót. A tévelygést jeleznie kell a lelkésznek és a presbitereknek. Természetesen ez nagy bátorságot igényel, de szükséges. Hiszen Isten országának alapvető érdeke ezt diktálja. Ezt pedig érdemes nem levélben vagy a közösségi felületeken megtenni, hanem – amennyiben nyitottak a párbeszédre – egy presbiteri gyűlésen. Ha a gyülekezet hitelességével kapcsolatban súlyos aggályok merülnek fel, akkor ez a testületre is tartozik.
Természetesen az is lehetséges, hogy a gyülekezeti tag nem a gyülekezet hamissága miatt hagyja el a közösséget, hanem személyes okok miatt. Például nem találja a helyét a közösségben. Nem kap megfelelő szolgálati lehetőséget a tálentumai kibontakoztatására. Nem látja biztosítva saját vagy szerettei lelki növekedését. Nem látja megoldottnak a gyermekei felügyeletét. Nem tud kapcsolódni az igehirdető stílusához. Nem tud élő baráti kapcsolatokat kialakítani a gyülekezetben. A lehetséges okok számtalanok lehetnek.
Ebben az esetben is szükséges a kommunikáció, mégpedig az időben történő és egyértelmű kommunikáció. A gyülekezeti tagok nagy részében a gyülekezetváltás előtti feszültségek ugyanis már hónapokkal, évekkel a végső elhatározás előtt elkezdenek felgyülemleni. Ezek világos kommunikációja elsősorban a gyülekezeti tag feladata, a lelkész és a vezetők kötelessége pedig az, hogy ezeket az aggályokat, fájdalmakat, véleményeket meghallgassák, párbeszédet kezdeményezzenek, és amennyiben lehetséges és szükséges, változtassanak. Mivel az esetek több mint negyedében a lelkésszel van probléma, ezért a megbeszélést nem túl bölcs dolog a lelkészre korlátozni. A személyes preferencia esetében nem szükséges az egész presbitérium elé vinni a kérdést, de mindenképpen tanácsos a lelkészen kívül két-három érett keresztyénnel is megbeszélni a problémákat. Fontos, hogy ne csak azokat a testvéreket találjuk meg ilyenkor, akik puszta véletlenségből pontosan ugyanazokkal az aggályokkal küzdenek, mint mi, és a gyülekezet elhagyásán morfondíroznak.
A pátrohai gyülekezet alkalma
Amikor az ok nem teológiai, hanem a személyes preferencia, akkor általában úgy érzékeli a gyülekezeti tag, hogy nem tud fejlődni. Akadályok állnak a hitbeli növekedése elé, ezeket az akadályokat pedig szeretné valamilyen módon elhárítani. A leglogikusabb, ám legradikálisabb lépés a gyülekezetváltás, ahol ezeket az akadályokat maga mögött tudhatja. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az akadályok kettős természetűek: Isten használhatja azokat a hitbeli növekedés előmozdítására is. Nem feltétlenül az a gyülekezet kínálja a legnagyobb hitbeli növekedés lehetőségét, ahol a legkevesebb akadállyal kell megküzdeni, ahol a legkevesebb kompromisszumot kell hozni, és ahol a legkevesebbszer kényszerülök arra, hogy átgondoljam álláspontomat. Ennek a kérdésnek az eldöntése megint csak kommunikációs kérdés: Istennel, a testvérekkel, a családtagokkal együtt megvitatni, imádkozni, végiggondolni egy ilyen fontos döntést, és nem a saját visszhangkamránkban rekedve megpróbálni döntést hozni.
Mivel a gyülekezetváltás nem bűn, ezért nem is szabad bűntudatot kelteni a gyülekezetet váltóban, viszont neki sem szabad bűntudatot, értetlenséget keltve távozni. Az egész folyamatot imádságba kell burkolni, mégpedig a másikért való őszinte könyörgés imádságába. A másik javát kell keresni, és nem a magunkét. A gyülekezetből távozót nem szabad démonizálni. Még akkor sem, ha a távozás során felszínre kerül az, hogy nem ítélte meg helyesen a dolgokat. Ugyanakkor a traumáról szükséges beszélni. Amennyiben a távozó ezt nem tette meg, úgy az okokat nyugodtan el lehet mondani, lehet kommunikálni. A közösségnek ezeket meg kell fontolnia.
A gyülekezetbe újonnan érkező személy esetében is felelőssége van az új gyülekezetének. A gyülekezetváltás nem lehet tabutéma. Különösen annak a fényében, hogy a váltást követően egyfajta rózsaszín köd ereszkedhet az új gyülekezeti tagra. A kutatás arról beszél, hogy az új gyülekezetbe érkezők nemcsak elégedettebbek az új közösségükkel, hanem lényegesen aktívabbak is benne. Ez könnyen elterelheti a lelkész és a vezetők figyelmét arról a tényről, hogy az előző gyülekezetben is egy darabig elégedettek és aktívak voltak. A gyülekezetváltás mögötti okok feltárása, a sebek kezelése az új gyülekezet kötelessége is. Egyrészről azért, mert ebben a folyamatban szükségszerűen sérült az új tagjuk, másrészt pedig azért, mert a régi problémák újra a felszínre törve ismét feszültségekhez vezethetnek.