Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok (Róm 9,1)
Gyülekezeti, családi és baráti beszélgetések közben is gyakran felbukkan a kérdés, amelyet Vörösmarty még csak általában a könyvekre értett, de mi, megfáradt, 2019-es keresztyének a Könyvek Könyvére alkalmazhatunk nap mint nap: ment-e a Biblia által a világ elébb? Használ-e nekünk bármit is, hogy naponkénti bibliaolvasók vagyunk, ha a környezetünk folyamatosan és joggal emlékeztet minket arra, hogy nem tudunk eléggé az evangélium szerint élni? Bevallom, olyan ez nekem, mint a kocsi hátuljára ragasztott, hal alakú autóembléma: inkább nem teszem fel, nehogy Jézust szidják a mögöttem haladók, amikor nem tartom be a közlekedési szabályokat, vagy egyszerűen csak ügyetlenül vezetek. Merjem-e elmondani társaságban, hogy a Biblia tanulmányozásából táplálkozom napról napra, arra törekszem, hogy az legyen gondolataim sorvezetője és ösvényem világossága, miközben nyilvánvalóan sokkal gyarlóbbnak és bűnösebbnek bizonyulok lépten-nyomon, mint azok, akik soha ki sem nyitják a Szentírást? Nem válok egyszerre nevetségessé és hiteltelenné az ilyen „coming out”-tal?
Mindezek ellenére azt merem mondani, hogy a Biblia olvasásának és ismeretének számos gyakorlati haszna van, amelyek közül most csak egyet említek. Pál apostol a leveleiben majd’ ötvenszer használt egy kifejezést, amely azóta is sok fejtörést okoz a bibliafordítóknak és a bibliamagyarázóknak: „Krisztusban”. Különleges dolog ez, mert nem helyhatározó, nem állapothatározó, nem módhatározó, de valahol mindegyik, és arra utal, milyen különleges tisztességet és méltóságot jelent az, hogy mi Krisztushoz tartozhatunk.
Nem arról van szó, hogy „befogadjuk Jézust a szívünkbe”, hogy „elfogadjuk Jézust megváltónknak” vagy „hiszünk Jézusban” – ezer ilyen csereszabatos kifejezést használunk arra, mit jelent Krisztushoz tartozni, keresztyénnek lenni. A Pál apostoltól tanult „Krisztusban lenni” azonban mindezeknél nagyságrendekkel többet jelent. Azt jelenti, hogy a vallásos életem nem csupán egyik része annak, aki vagyok, nem egyik területe az életemnek. Hogy testestől, lelkestől, gyengeségeimmel, bűneimmel és büszkeségeimmel együtt mindenestül Krisztushoz tartozom, és ebből az állapotból semmilyen módon nem eshetek ki. Ha zötykölődöm reggel a buszon, ha pofátlanul befurakodnak elém a sorban, ha legszívesebben kihagynám – és néha ki is hagyom – a kötelező értekezletet, ha nem vagyok a legpéldásabb állampolgár, akkor is Krisztushoz tartozom, és nem kell skizofrén vagy képmutató módon vallásosnak lennem a templomban, hogy aztán egészen másik emberként éljem a szekuláris mindennapjaimat.
Amióta megkereszteltek, de valójában az anyaméhtől fogva Krisztushoz tartozom, és ebből az állapotomból nem ragadhat ki semmi és senki. A bűneimért, a fogyatkozásaimért csak neki tartozom elszámolással. Nem kell kétségbeesnem, ha mostanában nem jutott elég időm a csendességre, vagy két hete nem jutottam el a templomba. Attól még az övé vagyok, mert őbenne élek, mozgok és vagyok. Ha két műszakban kell dolgoznom, ha holtfáradtan esem be az ágyba esténként, akkor is, még mindig Krisztusban vagyok. Ez olyan muníció, ami nekem egy ideje már elegendő az élethez, ami átsegít lelkifurdalásaimon és válságaimon. És Krisztust, aki már egy ideje élni segít, nem másból, mint a Bibliából ismerhetem meg.
Büszke vagyok arra, hogy olyan egyházhoz tartozhatom, amely száztizenöt éve tartja ünnepei között a Biblia vasárnapját. Büszke vagyok arra, hogy egyházam olyan szolgálati területén kaphattam feladatot, ahol a Biblia képviselete, terjesztése és terjedésének szolgálata a „munkaköri leírásom”. A fenti kéretlen vallomásból azért kiderülhetett, hogy nem kis lelkiismeretfurdalással szolgálok, mert „nem vagyok méltó”, de a tény maga most is végtelen hálára indít. Idén a Magyar Bibliatársulat immár hetven éve szolgálja a református és másik tizenegy magyarországi egyház bibliamisszióját. Gyülekezeteink körében, a tizenegy testvéregyház és így az egyetemes keresztyén Anyaszentegyház közösségében, vagyis „Krisztusban” adjunk ezért is hálát március 3-án.
Pecsuk Ottó, fotó: Kapás Csilla
A szerző a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkára, református lelkipásztor. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2019. március 3-i számában. Március első vasárnapja egyházunkban mindig bibliavasárnap. Perselyes adományaink a magyar nyelvű Biblia fordítását, szöveggondozását, kiadását és terjesztését hetven éve végző Magyar Bibliatársulat munkáját támogatják.