Több száz ismert és ismeretlen nő története elevenedik meg a Magyar menyasszony című kiállításon. A tárlaton látható féltve őrzött ruhák, kellékek, szerelmeslevelek mind a női szerepek és az esküvőhöz, házassághoz fűződő viszony átalakulásáról mesélnek. Miként alakultak a színek, motívumok az elmúlt századokban? Mit tartott meg ezekből a mai menyasszony? Hogyan változott a nők szerepe menyasszonyként? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Simonovics Ildikó divattörténésszel.
Az öltözet sok mindent elmond rólunk. A korábbi évszázadokban különösen igaz volt ez az állítás, főleg a népviseletek tekintetében. Melyik társadalmi réteghez tartozik, egyedülálló-e vagy házas, hol él, melyik felekezethez tartozik? Jelentős eseményeken, mint egy esküvőn, a ruhának reprezentációs jelentése is volt. Az időutazással is felérő Magyar menyasszony című tárlat az ismerkedéstől a házasságig vezető utat és magát az esküvőt mutatja be ötven nő történetén keresztül. A dinasztiához tartozó és az arisztokrata hölgyek mellett megismerkedhetünk családjuk előrejutását ambicionáló polgárnő, a korabeli társadalmi és öltözködési normákat felrúgó múzsa, a holokauszt árnyékában igent mondó ara és roma menyasszony sorsával is.
A tárgyi emlékek és a történetek között Simonovics Ildikó divattörténésszel, a kiállítás kurátorával barangoltunk. Először egy élménytérben rajzolódik ki az ismerkedési és párválasztási szokások sokfélesége az esküvői készületekig. A míves kelengyeláda, szerelmeslevelek, ajándékok, hozományok révén képet kapunk az elmúlt évszázadok és napjaink szokásairól. A következő teremben izgalmas párosítás látható: egy XVI. századi mátkaportré és egy XXI. századi társkereső oldalon zajló párkeresés van egymás mellett bemutatva, amelyek a maguk korában ugyanazt a célt szolgálták, szolgálják. Simonovics Ildikó a kiállítást egy tizenegy évvel ezelőtti álom beteljesedésének nevezte. – Igazi szerelemprojekt, minden értelemben. A témában benne van a szerelem, számomra pedig egy olyan mérföldkövet jelent, amelynek a megvalósítását kísérő rengeteg küzdelemért, lemondásért kárpótolt sok-sok ember hite és szeretete – vallja a kurátor.
Igazi szerelemprojektnek tartja a kiállítást és a köré formálódott közösséget Simonovics Ildikó divattörténész
A legrégibb kiállított ruha 1522-ből származik, Habsburg Mária viselte a II. Lajos magyar királlyal tartott esküvőjén. A pár a király korai haláláig (1526) rajongva szerette egymást. A legújabb kiállítási ruhadarabot pedig egy tavalyi esküvőn viselte egy menyasszony.
Habsburg Mária esküvői ruhája
A történetek sorát nem a „nagy napok” időrendje szabja meg, hanem az, hogy milyen tárgy maradt fenn az udvarláson, a házasságkötés előkészítésén át az esküvőig vezető útról – fejtette ki a kurátor. Kiválasztásuknál fontos szempont volt a magyar társadalom sokszínűségének bemutatása. A kiállítás a múzeum saját gyűjteményére és a közösségi gyűjtés nyomán érkezett felajánlásokra építkezve jött létre. A közösségi gyűjtésnek köszönhetően válik igazán egyedivé és különlegessé ez a tárlat.
A házasságkötés egészen a XIX. századig alapvetően két család, uralkodók esetében dinasztiák és országok szövetsége volt. A házasulók egymáshoz fűződő érzelmi viszonya az individualizáció, a romantika, az iparosodás és a modernizáció hatására lett egyre fontosabb. A keresztyéneknél a házasság Isten emberek iráni szeretetének az egyik jele, a menyasszony és a vőlegény akaratnyilvánítása, amellyel az esketéskor magukat egymásnak szabadon átadják és elfogadják. Házasságot egészen a hetvenes évekig jellemzően három időszakban kötöttek: nagyfarsang idején (vízkereszttől húshagyó keddig), a Mihály-naptól Katalin-napig tartó kisfarsangi időszakban (szeptember 29. és november 25. között), valamint a Szent György napjától Szent Ivánig tartó időszak azon részében, amelyet nem érintett sem a nagyböjt, sem a pünkösd előtti egy-két hét. A protestánsoknál a kedd és csütörtök közötti esketések volt gyakoriak, hogy a többnapos lakodalmak se zavarják a vasárnapi istentiszteleteket. A rendelkezésre álló adatok szerint vidéken, a falvakban a XIX. század közepén még majdnem teljes a felekezeteken belüli zártság, a vegyes házasságok aránya minimális. A századforduló környékére a felekezeti endogámia mértéke jóval kisebb lett a keresztyén egyházak között.
A nemesi családok hagyományosan továbbörökítették, eladományozták az esküvői ruháikat. Külön érdekessége a kiállításnak egy vecsernyepalást (pluviale), amely Erzsébet királyné menyasszonyi ruhájából lett átalakítva, ezt Sisi ajándékozta az esküvője után a Mátyás-templomnak. Ugyancsak ékes darabja a tárlatnak a Thököly Éva által viselt ruha, amely a magyar díszruhák egyik kiemelkedő darabja. A kiállításon két úttörő magyar orvosnő, Hugonnai Vilma és Patay Mária küzdelmes történetét is megismerhetik a látogatók.
Napjainkban a népi motívumok kezdenek újra divatba jönni a menyasszonyi ruháknál. Ennek több oka is van Simonovics Ildikó szerint. Népszerűvé vált a családfakutatás, a felmenőinkkel, örökségünkkel foglalkozni. A négy évvel ezelőtt kitört világjárvány okozta bezárkózás sokakat arra indított, hogy foglalkozzanak a múltjukkal, megismerjék felmenőiket. Ez a törekvés a ruházkodásban is megjelenik.
Fontos szempont lett a környezettudatosság is, az újrahasznosítás a divatiparban tevékenykedőknek egy fontos hívószó az elmúlt évtizedekben. Sok menyasszony veszi fel vagy alakíttatja magára édesanyja, nagyanyja esküvői ruháját, fátylát, vagy hasznosít újra egy padláson talált csipkedarabot. A tárlaton olyan esküvői öltözeteket is láthatunk, amelyek több generációt is kiszolgáltak: egész ruhákat vagy azok egyes részeit, például a kiegészítőket veszik fel újra a menyasszonyok az esküvőjük napján. A világégés idején a textilgyárak a többi ipari nagyvállalathoz hasonlóan szintén átálltak a haditermelésre, a selyemgyárak által készített anyagokat például ejtőernyő-készítésre használták. A háború utáni általános ínség és anyaghiány miatt ezeket a darabokat újrahasznosították a hölgyek, így készülhetett belőlük akár menyasszonyi ruha is.
A fotóra kattintva képgaléria jelenik meg a kiállításról.
A kiállítás célja megismertetni a látogatókkal ötszáz év női történeteit, küzdelmeit, szépségeit. Elgondolkodtat, hogy miben egyezik a menyasszony és a nő szerepéről alkotott képünk, miben más, hogyan vélekedtek róla a múltban, és hogyan állunk hozzá most, mi minden befolyásolta ezt a viszonyulást időben, térben és egy adott helyzetben. Simonovics Ildikó szerint a mai nőknek már megvan a lehetőségük arra, hogy önmagukról döntsenek, tudatos szereplői és alakítói legyenek az életüknek.
A kiállítás egyik küldetése a közösségformálás és a közösségi gyűjtés, ami két platformon zajlik. Van a három éve született, ma már több mint tizenháromezer ezer tagot számláló Facebook-csoport, és a közösségi gyűjtésnek helyet adó és azt az utókor számára tovább örökítő honlap, Magyarország első esküvői online gyűjteménye fényképekkel. Mind a csoportba, mind a gyűjteménybe várják a szervezők az olvasók saját és családi esküvői képeit és történeteit. A tárlat 2024. augusztus 25-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.