Mestersége: intelligencia

Az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a mesterséges intelligenciát használók száma: ma már világszerte több mint egymilliárdan alkalmazzák különböző formákban. Sokan nyelvoktatóként, személyre szabott magántanárként, vásárlási tanácsadóként, de akár digitális társként is. Emberi alkotásként emberi mintákat tükröz vissza: előfordul, hogy téved, terel, ugyanakkor képes bocsánatot is kérni. De tudjuk-e már, mit is hozott létre az ember? Erről szól a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb része Kovács Áron énekessel, Szűts Zoltán kutatóval és Bedekovics Péter református lelkipásztorral.

Ahogyan egy autót, úgy a mesterséges intelligenciát is lehet jól vagy rosszul használni – ezzel az egyszerű hasonlattal mutatott rá Szűts Zoltán média- és digitálispedagógia-kutató arra, hogy az öntanuló rendszer jövője, alakulása végső soron az ember kezében van. Szerinte a kérdés inkább az, hogy az alkalmazásával valóban jobb, átgondoltabb vagy kreatívabb eredmény születik-e. Bár a jelenlegi rendszerek nagyrészt statisztikai minták alapján működnek, és nem képesek önálló döntésekre vagy valódi alkotásra, sok esetben mégis olyan minőségű tartalmat állítanak elő, amelyek felveszik a versenyt az emberi teljesítménnyel, sőt sokszor meg is haladják azt. Ez pedig érthetően megriaszt sokakat főleg akkor, amikor nehézzé válik a valós és a mű megkülönböztetése.

Szűts Zoltán Fotó: reformatus.hu

Fotó: reformatus.hu

Ezzel visszaélni, a gép által létrehozott eredményeket saját, emberi teljesítményünkként bemutatni óriási hiba. Nemcsak azért, mert másokat csap be vele az ember, hanem azért is, mert saját magát legalább ennyire. Ilyenkor ugyanis hiányzik a valós emberi erőfeszítés. A tudás nem épül be az alkotó agyba, ez pedig hosszú távon önértékelési problémákhoz is vezethet – erre már Bedekovics Péter hívta fel a figyelmet. Bár a mesterséges intelligencia bizonyos területeken jól használható – például ötletelésre, vázlatkészítésre vagy információgyűjtésre –, a lelkipásztor szerint vannak olyan kérdések, amelyekben nem helyettesítheti az embert, és ez különösen igaz a lelkipásztori szolgálatra. Isten élő és aktuális üzenetét csak a Szentlélek képes közvetíteni.

Bedekovics Péter Fotó: reformatus.hu

Fotó: reformatus.hu

Kovács Áron énekes is arról beszélt, hogy az ember és az általa létrehozott művek soha nem lesznek helyettesíthetők. Arra is utalt, hogy éppen a lehetőségek most még végtelennek tűnő tárháza, a „kényelmetlenné váló kényelem” értékeli majd fel igazán az ember készítette alkotásokat.

Kovács Áron Fotó: reformatus.hu

Fotó: reformatus.hu

A teljes adás itt tekinthető meg:

A Mélyvíz – mentőöv mindenkinek a református egyház kéthetente jelentkező műsora, amelyben egy híresség, egy szakember és egy református lelkipásztor beszélgetnek őszintén az élet legnehezebb kérdéseiről. A következő, május 15-i adásunkban a gyerekek leválásáról és az úgynevezett mamahotelről beszélgetünk. Oláh Gergő énekes, Bedő Imre, a Férfiak Klubja és a Férfi-Nő Akadémia alapítója, valamint ifj. Márkus Mihály, a Pápapi Református Egyházmegye esperese ülnek majd egy asztalhoz Cseh Ádámmal. Kövessenek minket a Magyarországi Református Egyház Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és a Spotify-on!