Mi köti össze a hollóházi porcelánt, egy elrejtett cserkészzászlót és a pusztafalui reformátusokat?

Barátságosan hűvös a levegő az 1806-ban épült pusztafalui református templomban, ahol a gyülekezet lelkipásztorával, Oroszy Ákosné Nagyházi Erzsébettel és az egyházközség presbitereivel beszélgetünk. A templom és környezetének rendezett állapota gondoskodó, a szépet és rendet szerető közösségről árulkodik. Kovácsoltvas kerítése a legutolsó, 2018-as felújításkor épült, amikor az épület kívülről és belülről is teljesen megújult.

A munkálatokból a gyülekezet is kivette a részét pénzbeli adományokkal ugyanúgy, mint kétkezi munkával vagy éppen tárgyi felajánlásokkal. Az ajtókat például a kétszáz éves eredetik mintájára gledícsiafából gyártotta újra és adományozta gyülekezetének Czók Gusztáv presbiter és testvére, néhai Czók Gyula. Az asszonytestvérek a padokra készítettek szivacspárnákat. Kicserélték a régi padokat is, az újak amellett, hogy szépek, fűtést is kaptak. Egyedül a szószék és a mózesszék az eredeti, amelyeket hozzáértő kezek restauráltak és állították vissza eredeti állapotukba. Szigetelték a falakat, márványborítást kapott a padló, gyülekezeti adományokból új csillárokat készíttettek, új festést kaptak a falak kívül-belül.

– Nagy segítségünkre volt a munkákban Takács Viktor polgármester, aki kivitelezője volt a felújításnak, illetve felesége, Takácsné Czók Melinda is, aki magára vállalta a felújítás forrását biztosító pályázat megírását és lebonyolítását – mondja a lelkész.
A felújítás alatt megújultak a pusztafalui református templom különlegességei is: a festett, angyalfejes oszlopok, amelyek már építése óta díszítik a hajlékot, és megújult a síkmennyezeten díszelgő két, több mint kétszáz éves, igés falfestmény is.
– Negyvenmillió forintból született újjá a templom 2018-ban – részletezi a nagytiszteletű asszony. Ekkor készültek el a karzatok mellvédjein látható faragványok is: a bejárattal szemben álló karzat korlátjára a református címer került, a bejárat feletti karzat mellvédjére pedig két igés táblát helyeztek el. Ezek közül az egyiken a 121. zsoltárból vett idézet olvasható: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.” Mint kiderül, a bibliai vers nemcsak a lelkipásztor kedvenc Igéje, hanem a gyülekezet mottója is egyben. Ugyanez az igeszakasz olvasható a templom külső falán, a főbejárat mellett is, a következő szakasszal kiegészítve: „Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.”

Az öt évvel ezelőtti templomfelújításkor egy közel százéves emlék is előkerült a padok bontása közben. A két világháború között felerősödő cserkészmozgalom hatására a néptánchagyományairól is híres Pusztafaluban megalakult a helyi cserkészcsapat, amelynek központja a református gyülekezet volt. – A régiek még emlékeztek arra, hogy a második világháború alatt a cserkészek zászlaját elrejtették valahová a templom padjai alá, de azt már nem tudták felidézni, hova. Apósom is a ’30-as években volt cserkészfiú, ő is emlékezett a zászlóra – mondja Tóth Tibor presbiter. A felújításkor nem is gondoltak az elrejtett cserkészzászló felkutatására, az egyszer csak előbukkant, amikor a bejárat melletti padsorok alatti padozatot felbontották. Tóth Tibor elmondása szerint megfordult a fejükben, hogy restauráltatják a zászlót, de végül fellelt állapotában állították ki a templomtorony alatti bejárat mellett. Az üveg mögé zárt lobogónak így csak a nemzeti színű, magyar címerrel hímzett oldala látható, a címer felett pedig a „Mindent a hazáért!” felirat olvasható. A másik oldalára, amely jobban megrongálódott a százéves szunnyadás alatt, a presbiterek elmondása szerint angyalokat hímeztek eleik.

A pusztafalui gyülekezetben több, a mai napig ápolt hagyomány létezik, ezek közül egy a Hollóházi Porcelángyár közelsége miatt alakult ki. – A konfirmandusok körében szokássá vált, hogy egy hollóházi porcelánvázát ajándékoznak a gyülekezetnek, amelyre a bizonyságot tevő fiatalok névsora is felkerül, kézzel festve – mondja Tóth Tibor. Hogy szavait alátámassza, az úrasztalára mutat, ahol virágmintás, 24 karátos arannyal díszített vázában illatoznak a virágok, ezt az 1987-es konfirmanduscsoport adományozta a gyülekezetnek. Ezután sorra kerülnek elő a különböző stílusú és mintájú hollóházi vázák, mindegyik egy-egy konfirmanduscsoport ajándéka. A hollóházi gyárhoz több szálon is kötődik a gyülekezet: beszélgetőpartnereim közül többen is a gyárban dolgoztak, ahol kézzel festették a különböző porcelánokat, köztük az úrasztalán álló vázát is. Szintén kézzel festették fel a névsort is a vázákra, bár amit éppen szemlélünk, már csak másolat, az eredeti sajnálatos módon eltört. Tóth Tibor, aki aktív korában az üzem műszaki részlegén dolgozott, elmondja, hogy ma már nem adományoznak vázát a konfirmandusok a gyülekezetnek, és ennek két oka is van. Az egyik, hogy nincsenek konfirmandusok, a másik pedig, hogy egy ilyen váza ma több mint százezer forintba kerülne. A vázák mellett a pusztafalui gyülekezetben az úrvacsorai kis kelyhek is hollóházi porcelánból készültek, amelyeket már évtizedek óta használnak. Tóth Tibor részletesen el is mondja, hogy a gyárban fellelhető termékek mely részegységeit felhasználva készültek el a hófehér klenódiumok.

A hollóházi porcelánváza alatt álló úrasztala is több mint százéves, a talapzatán olvasható felirat szerint azt „Hornánszki Imre neje, szül: Harda Zsuzsánna” készíttette és adományozta a gyülekezetnek 1904 karácsonyán. A nevet olvasva egyből eszembe jut a faluról keringő egyik legenda, miszerint a pusztafaluiak a mongolok leszármazottai. A Wikipedia szerint a tatárjárás után nem mindegyik mongol csapat hagyta el Magyarországot, hanem volt egy, amelyik a Zemplénben lévő Tolvaj-hegy lábánál letelepedett, később tagjai a Harda családnevet vették fel, utalva ezzel arra, hogy ők a mongol hordából valók. Létezik másik legenda is, amely a tatár származást néhány száz évvel későbbre teszi. A falu honlapján olvasható történet szerint a 16. század végén isztambuli fogságukból hazatérő Perényi-testvérek mellé adott tatár kísérők telepedtek le a Füzérrel szomszédos Pusztafaluban, és leszármazottaik ma is ott élnek. Hogy van-e valóságalapja bármelyik legendának, és hogy egyáltalán vannak-e mongol felmenőik a pusztafaluiaknak, sosem derül már ki, bár ez utóbbit egy DNS-vizsgálat talán bizonyíthatná. Beszélgetőpartnereim szerint viszont ezek csak legendák. Az első, tatárjárás kori verziót könnyen meg is cáfolják, ugyanis a falu az évszázadok alatt többször is elnéptelenedett, a törökök például kétszer is feldúlták. Az 1715-ös török pusztítás után református magyarokkal népesült be Pusztafalu, innen eredeztethető a település lakossága közötti kimagasló kálvinista arány.

Visszakanyarodva a gyülekezet hagyományaihoz: sok más közösséghez hasonlóan a pusztafalui reformátusoknál is kialakult egyfajta ülésrend a templomban. Ám amíg a legtöbb helyen ezt az íratlan szabályt már régen elhagyták, addig Pusztafalun a mai napig él. – Itt, az első sorban ülnek a presbiter asszonyok, a mögöttük lévő hátsó sorban pedig a presbiter urak – mutat a szószékkel szembeni padsorokra Oroszy Ákosné Nagyházi Erzsébet. – A főbejárat melletti, bal oldali padsorok első padjaiban ülnek a nők, a negyedik padban pedig a már konfirmált, de még hajadon lányok foglalnak helyet – magyarázza a lelkész. A főbejárat melletti jobb oldali padsorban a férfiak ülnek, a konfirmált, de még nem házas fiúk pedig – a lányokhoz hasonlóan – külön padsorban.
– A nem konfirmált fiúk és lányok a főbejárat feletti karzaton foglalnak helyet – veszi át a szót Majoros Józsefné Ica presbiter. Gyorsan hozzá is teszi, hogy nekik most valahová máshová kellene ülniük, mert a karzatra szánt padok bár elkészültek, be még nem szerelték őket.
Az igazság az, hogy nem is nagyon van szükség a karzaton lévő padokra, ugyanis gyermekek elvétve vannak a gyülekezetben. És bár tartanak keresztelőket, szinte kivétel nélkül olyan szülők gyermekeinek szolgáltatják ki a sákramentumot, akik elszármaztak Pusztafaluból.
A gyülekezet választói névjegyzékében több mint százan szerepelnek, vasárnaponként a templomi istentiszteleten pedig húszan-huszonketten vesznek részt. A vasárnapi istentisztelet mellett még egy állandó alkalma van a gyülekezetnek, a hétfői bibliaóra, amelyet a helyi idősek otthonában tartanak.
Szintén még élő hagyomány a gyülekezetben, hogy halálesetkor csendítenek a templom harangjaival. – Hármat csendítünk a kisharanggal, ha nő, és kettőt, ha férfi halt meg – mondja Ács Istvánné Marika gondnok, aki nemcsak a harangozó a gyülekezetben, hanem ő takarítja a templomot, beszedi az egyházfenntartói járulékot is. – Ő a gyülekezet mindenese – mondja róla a lelkész.

Pusztafalu zsákfalu, és bár a határok Szlovákia uniós csatlakozása óta könnyebben járhatók, mégsem vonzza a betelepülőket. A gyermekek és fiatalok hiánya fájó a gyülekezetnek, mert ők is az ifjúságban látnák közösségük jövőjét, azonban kesergés helyett inkább előre tekintenek. Néhány éve megvásárolták az egyik elhunyt gyülekezeti tag házát a családtól, hogy abban közösségi helyet alakítsanak ki.
– Jámbor Péter az első pusztafalui lelkipásztorok egyike volt, az ő nevét kapta a kis ház – magyarázza a lelkész. Oroszy Ákosné Nagyházi Erzsébet elmondja azt is, hogy a házat gyermektáboroztatás céljából is vásárolták. – Elsősorban a kárpátaljai tiszaújlaki és az erdélyi mezőfalvi testvérgyülekezeteink fiataljai szállhatnak majd meg a közösségi házban, de az ország bármely gyülekezetének fiataljait szívesen látjuk, ha végre elkészülünk a munkával.
– A ház külső és belső felújítása készen van, csak a kertrendezés és apróbb munkálatok vannak hátra – fűzi hozzá Tóth Tibor. Jól szemlélteti az építőipari árak alakulását, hogy amíg 2018-ban negyvenmillió forint elég volt egy több száz négyzetméteres templom renoválására, addig 2022-ben a kis ház felújításához volt szükség ugyanekkora összegre.
A gyülekezet turizmusra épített terve nem alaptalan. A közelben indul az Országos Kéktúra útvonala, a szomszédban áll a felújított füzéri vár, és a település része a közelmúltban felfejlesztett, Szlovákiával közös kerékpárút-hálózatnak is.

Július 10-e jelentős vasárnap volt a gyülekezet életében. Aznap 10 órakor az egész ország hallhatta Oroszy Ákosné Nagyházi Erzsébet igehirdetését a Kossuth rádió hullámhosszán. A gyülekezet lehetőségeihez képest igyekezett emlékezetessé tenni a rádiós istentiszteletet. Az egyik asszonytestvérük zsoltárt olvasott fel, a bibliakörös énekkar énekszóval dicsérte az Istent, majd az istentisztelet végén szeretetvendégséget tartottak.
A jeles alkalomra meghívták a füzéri és a füzérkajátai gyülekezetet is, ugyanis azon a vasárnapon az istentiszteletek rendhagyó módon elmaradtak a két településen, ahol szintén Oroszy Ákosné Nagyházi Erzsébet szolgál.