Isten engedi, hogy a lélek mélyéről feltörő, őszinte szívből fakadó kérdéseinket őelé vigyük. Nem kérdőre vonás ez, sokkal inkább olyan lehetőség, amikor közelebb kerülhetünk őhozzá, „hallótávolságon belül” vagyunk vele. Kovács Mihály nyugalmazott lelkipásztor gondolatai a jelenlegi helyzetről.
Életünkhöz hozzátartoznak a kérdések. Számtalan hangoznak el naponta, hogy valamiről tudomást szerezzünk, valamit jobban értsünk. Vannak azonban esetek, időszakok, amikor a kérdések felerősödnek, és ezt nem elsősorban az érdeklődés indokolja, hanem mert erős érzelmi töltésük van. Ezek azok a bizonyos „költői” vagy „szónoki” kérdések, amelyek különleges választ igényelnek. Így vagyunk a címben feltett kérdésekkel is. Általában akkor szoktuk ezeket kézdezni, amikor valami váratlan, megmagyarázhatatlan, a megszokottól eltérő események sodrába kerülünk. Manapság kimondva-kimondatlanul sokszor teszünk fel ilyen kérdéseket. A sajtó, a rádió, televízió különböző változatokban ontják magukból napjaink legizgalmasabb híreit a koronavírus okozta világjárványról.
Minden járvány jellemző tulajdonsága, hogy láthatatlan ellenség, útja, terjedése kiszámíthatatlan. Nehéz ellene küzdeni, mert elkerülhetetlen az érintkezés az emberekkel. Vannak utak, feladatok, amelyeket el kell végezni, és teljes bezártságban nem élhetünk. Ezért a védekezés és megelőzés fontosságára esik a hangsúly. Ilyenkor kerülnek szájmaszkok az arcra, és szüntetik meg a nem termelői és életfenntartói közösségek rendszeres szolgáltatásait – színházak, sportesemények stb. –, s kap különös hangsúlyt a távoktatás, erősödik fel a pánikvásárlás fogalma és gyakorlata. A sokféle óvintézkedés kissé hasonlít a háborús helyzethez, amely – felidézve diákkori emlékeimet – sok korlátozással, mindennapi életünk, szokásaink részleges vagy teljes átrendeződésével járt. Ilyen időkben bizony sok kérdés merül fel, és fontos az ezekre adandó megnyugtató felelet, amely nemcsak saját magunkra, hanem környezetünkre is döntő hatással lehet.
Hogyan viszonyul korunk e váratlan, nagy problémájához a keresztyén ember? Egyáltalán: szabad Isten előtt kérdést feltenni? Igen, Isten engedi, hogy a lélek mélyéről feltörő, őszinte szívből fakadó kérdéseinket őelé vigyük. Nem kérdőre vonás ez, sokkal inkább olyan lehetőség, amikor közelebb kerülhetünk őhozzá, „hallótávolságon belül” vagyunk vele.
Aki így közelít őhozzá, annak érthetőbbé válik, hogy életünk egy-egy megmagyarázhatatlan korszaka nem más, mint próbatétel. Nem kísértés, ami a sátán módszere azért, hogy Istentől eltérítsen. A próbatétel által Isten a hitünket és engedelmességünket vizsgálja meg. Formál. Nem próbál meg feleslegesen és jobban, mint elhordozhatnánk. A próbatétel által a kezébe vesz egy embert, egy népet, hogy felébressze élete mindennapjainak taposómalmából, amelyet nélküle próbált berendezni. Istennek ezeket az időnként megmutatkozó keményebb jeleit szoktuk mi csapásnak nevezni, és ilyenkor tör fel bennünk a kérdés: miért? Ez a kérdés az Ószövetség nagy szenvedőjét, Jóbot is foglalkoztatta (Jób 13,24), s amikor Isten levette róla a szenvedés „sötét szemüvegét”, akkor kezdte látni, mi miért történt az életében. Ezt élte át a zsoltáros is (Zsolt 10,1; 13,2; 22,2; 43,3) és Jézus is a kereszten (Mt 27,46).
A másik jellegzetes kérdés krízisek idején: meddig? Ez a kérdés az Ószövetség másik nevezetes alakját, Dávidot, Júda és Izráel királyát is hatalmába kerítette. A megfáradás, bizonytalanság érzése lám, még a királyt is utolérheti. Fontos azonban azt is látni, hogy Dávid ezt a kérdést Istenhez intézi, nem fordul el tőle, megmarad a közelében akkor is, ha nem ért mindent tökéletesen a tetteiből. Ezt fejezi ki a megszólításában is: „Végképp megfeledkeztél rólam?” (Zsolt 13,2). Kérése nem vád, inkább kérés: „Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom!” (4) Az ilyenfajta kérést meghallja Isten, és ad rá választ, amely erőforrás lehet a további megpróbáltatásokhoz.
A megmagyarázhatatlan események értelme a próbatétel mellett az is, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Észrevegyük a bajban lévőt. A Biblia is szól a barátságról (Péld 18,24) és annak maradandóságáról (Péld 17,17). Megpróbáltatások idején megnőhet a segítőkészség, megnyílhatnak a pénztárcák, váratlan telefonok és találkozások által kerülhetnek közelebb egymáshoz az emberek. Ilyenkor nagyobb lehet a felelősség, az összetartozás tudata.
Ezekben az Európára is rászakadt nehéz időkben mindnyájan vizsgázunk. Isten megvizsgálja a hitünket: megtettem-e minden tőlem telhetőt a veszély elhárítására, de fel tudok-e nézni őrá is? Tudok-e benne bízni akkor is, amikor valami nem úgy történik, ahogyan szeretném? Észreveszem-e a rászorulót, beteget, és kész vagyok-e segíteni rajta? Erre az útra indulóknak szól a biztatás: „…megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak.” (Jel 3,10)